2013. április 25., csütörtök

Szálloda-kritika

Régebben volt egy sorozat az egyik német adón, ahol egy nő utazott szállodáról-szállodára inkognitóban és tesztelte a tisztaságot, a személyzet hozzáállását, meg mindent, ami fontos lehet egy vendégnek. Imádtam azt a sorozatot, és bizony még a jó, 4* szállodákban is rengeteg kivetnivalót talált, igaz, elég alaposan, olykor nagyítóval ment végig a bútorokon, csempéken. Vicces volt, egyben elszomorító is. Akkor nagyon megtetszett ez, gondoltam, fel is csapok hotelszoba-tesztelőnek :-)
Kedden egy torremolinos-i szállodában, a Royal Al-Andalus-ban szálltunk meg. Először nem ezt akartam, hanem ahol voltunk Anyuval, a Royal Costa-ban, de a képek alapján a gyerekek a másikra szavaztak. Persze a képek mindenhol szépek, a valóság meg ugye....
A hotel a Carihuela parttól úgy 100m-re, a második soron található, kicsit a domboldalon. A kert nagyon szép, gondozott. Az mondjuk az első pillanatban lejön, hogy a hotel minimum 30 éves (szerintem). Olyan szocis-feelinggel :-) A szoba nagy, 2x2 ágyas, a padlószőnyeget utálom, így az nekem nagyon gáz, ráadásul pecsétes. Abba nem is gondolok bele, hogy mennyi atka gyűlik össze ennyi év alatt. A fürdőszoba márvány, de a kádnál lévő üveg lengőajtó, hogy kerüljön a padlóra az összes víz, a hajlatoknál erősen penészes - ez a legrosszabb, számomra egy ilyen elfogadhatatlan. A WC-ülőke kicsi a vécére. A törülközőknek erős fertőtlenítő szaga van, ezt sem szeretem sehol.
Az ágyak a legegyszerűbb vaskeret, rajta a matraccal - majdnem mindenhol ilyen ágy van, amúgy kényelmes volt és nem nyikorog, mint nálunk itt a lakásban. A tévé síkképernyős - érdekes, erre mindenhol futja, igaz, elhiszem, hogy a vendégek 90%-ának ez fontosabb, mint az alapos takarítás. Na én a kivétel vagyok :-)
Vacsora. Első ránézésre nagy a választék, második ránézésre viszont egyből lejön, hogy bár a választék nagy, azonban erősen spórolnak a kaján. A rántott brokkoli 70%-a panír; a kocka-krumpli ami olajsült, ki van száradva. Spagetti, paradicsomszósszal. Sült hal, de az egyik szelet iszonyú a sós, a másikon semmi. A legjobb a gyümölcsös paella - datolyával, aszalt szilvával és mazsolával. Zöldségételek, de alapvetően paprikával van tele. A saláták oké, bár egy-két salátán látszik, hogy a reggelire el nem fogyott felvágottat keverik hozzá. Hideg vacsora is van, de a legolcsóbb felvágottakkal, ami húst nem sokat látott.
Desszert: mindenféle felcsicsázott krémek kis tálkában, iszonyú édes - rózsaszín, fehér, drapp, nem lehet tudni milyen izű. Egyféle süti, az nem volt rossz, de rettentő sok a cukor benne. Ananász - ez oké.
Az sem elhanyagolható tényező, hogy elő- és utószezonban a szálloda közönsége úgy 99%-ban 70 év felett van, a spanyol nyugdíjasok előszeretettel utazgatnak állítólag filléres árakon tudnak így üdülni. Nekik meg ez biztos jó :-) Mindenesetre egy este és egy reggel erejéig látványosan javítottunk a szállodavendégek életkor-átlagán.
Reggeli. szintén az jött le, hogy mindenből a legolcsóbbat választják. Legolcsóbb felvágottak, legolcsóbb sajt, kis adag lekvárok amik nem láttak gyümölcsöt, pékáru bár többféle, de zömében ez a zacskós kenyér amit soha nem eszem, allergiásoknak meg semmi. Friss baquette itt nem volt, ez meglepő. Meleg ételek: churros előrefagyasztott kisütve olajban, csak olajíze volt, tészta mintha nem is lett volna benne, palacsinta kiszáradva, sült paradicsom oké, de hát ahhoz nem kellett sok fantázia..... a rántotta szerintem sehol nem tojásból készül, mert az enyém sosem ilyen ízű :-) Aprósütik vagy hatféle, szénhidrátbombának jó. Kávé automatából, ez oké, a gyümölcslék ihatatlan kategória - édes lötty, a zumo de naranja, amire azt hinné az ember, hogy friss narancslé - hát az sem az.
Kajaügyben ez a 4* azért messze nem ugyanaz, mint mondjuk egy Marriott 4*, ahol azért tényleg nem lehet panaszkodni - lazactól kezdve  a frissen készült omlettig elképesztő bőséges a választék. Ott látszik, hogy törekszenek az ételek minőségére, itt meg az olcsóságra.
Jelzem, teljesen megfelelt 1 napra minden, nem maradtunk éhesek, de mondjuk ha itt kéne töltenem egy hetet, akkor bizony lehet, hogy a szakács fejére önteném ezeket a fantáziátlan kompozíciókat.
A bejegyzés pedig nem arról akar szólni, hogy én mindennel elégedetlen vagyok, mert nem igaz, inkább csak annyi, hogy nem mind arany, ami fénylik ;-)





2013. április 24., szerda

A legszebb andalúz falu

Ma (tegnap, mert éjfél elmúlt :-) ), ahogy beharangoztam már, Nerja-ba és környékére mentünk kirándulni. Már régóta terveztem, most végre összejött. Majdnem Rincon-ig a parton mentünk végig, de aztán valahol elkalandoztam és feljutottunk a pályára, de végül is jó volt így. Nerja Malagától 50 km-re fekszik keletre, és itt találtható a híres Balcon de Europa - Európa terasza - kilátó-fennsík. Az út jól ki van táblázva és egyenesen be is visz egy parkológarázsba - bár tény és való, hogy célszerű itt megállni, mégha sokba is kerül, vagy sokat kell gyalogolni. Megmondom őszintén, én így elsőre annyira nem estem hanyatt Nerja-tól, persze, gyönyörű a kilátás, háttérben a hegyekkel, de az óceánparti strandokat most egyelőre nehéz nálam überelni. A strandon nem voltak sokan, bár Nerja telve volt élettel.



Szívem szerint még a piros-fehér bácsit (így neveztem el magamban) is lefényképeztem volna,  akinek az egyik fele hosszában elvágva  pecsenyevörös, a másik pedig hófehér volt. Nem tudom, hogy csinálta, de szerintem elég necces volt :-)

Fagyiztunk egyet, de az Estepona-i meg a Marbella-i fagyikat persze nem verte; aki máshoz szokott - Anyu is - annak viszont simán bejöhet. Az óvárosban tettünk egy nagy kört, nekem kicsit Palma-feelingem volt az épületek stílusa láttán. Az üzletek viszont határozottan elegánsabbak, mint sok máshol - mondjuk Torremolinos-ban a strand melletti utcák -, és közel sincs annyi bóvli. Igaz, néhány igazán különleges üzletet nem is engedtek lefotózni - nagy kár szerintem.


Legyezőbolt különlegesebbnél különlegesebb legyezőkkel

Minden fehér bolt :-)




Nerja-ból felmentünk a hegyekbe, Frigiliana-ba - az útikönyv szerint ezt a falut '92-ben az év legszebb andalúz falujának választották! Nos, ezen nem lehet csodálkozni, lenyűgözötten sétáltunk a faluban és szinte az összes kapualjat, házat, kis utcát le lehetett volna fényképezni, annyira csodálatos mindegyik. Ha Costa del Sol, akkor ide abszolút kötelező elmenni - már aki szereti az ilyen helyeket.



A faluba a képen látható kisvonattal is lehet körutat tenni, bár el nem tudom képzelni, hogy mivel a vonat nem tud lépcsőzni, mi látható a lényegből.







Itt kávéztunk :-)







ELADÓ! :-)








Én még tudtam volna időzni, de ugye minél többen vagyunk, annál többen tudnak nyűgösködni :-) Persze Anyukám a tavalyi balesete miatt kénytelen visszafogottabb lenni, viszont most hogy itt van, furcsa mód a gyerekek is többet jajveszékelnek - ha hárman vagyunk, egy mukkjuk sincs.

Visszafele úton még - ha már ott járunk alapon - a Nerja-i cseppkőbarlangba is ellátogattunk. Nem túl korrekt módon ősi barlangrajzokkal hívogatják a turistákat, csak éppen az nem szerepel  sehol, hogy az elzárt területen van és nem lehet megnézni. Ez már csak azért is kitolás, mert szegény Lindának is ezt harangoztam be és várta - persze, a barlang nagyon szép, de akkor is.....
A képek nem sikerültek, vakuval fotózni sajnos tilos. Kb. 1 km-es körutat lehet megtenni a barlangban, ahol koncerteket is szoktak tartani.






A barlangban nincs hideg, főleg, hogy le-fel kell lépcsőzni, úgyhogy nem kell hozzá beöltözni :-)



Végül teljesen véletlenül találtunk rá az aquadukt-ra, mely a 19. században épült és egy cukorgyárhoz szállította a vizet.

Spanyolországban nemcsak a tenger és a hegyek, de a látnivalók is valahogy végtelennek tűnnek. Én maradtam volna még egy napot, szívesen töltöttem volna még egy éjszakát Frigiliana-ban akár, de rajtam kívül mindenki haza akart menni :-(


2013. április 23., kedd

Vendég jön, meleg megy

Tiszta ciki, hogy éjjel arra ébredtem, hogy esik az eső, a wifi erősítőm meg kint ácsorgott az erkély teraszán; reggelre lehűlt a levegő, nagyobb szél kerekedett és bizony jobban fel kellett öltöznünk. Gondoltam is, hogy pont ma érkezett Anyukám és már úgy vágyott egy kis napsütésre, most milyen már, hogy erre elmegy a jóidő :-) Igaz, csak a mázlin múlt, hogy végül ideért, ugyanis tegnap este rosszul állította be az ébresztőt, potom egy órával későbbre.....így aztán, amikor hajnali 4.40-kor Kriszti rácsörgött, hogy hol vannak, mert már 10 perce vár, félálomban csak annyit kérdezett tőle, hogy miért kelt ilyen korán :-D A gépük 6:05-kor indult, 4.30-ra beszélték meg a találkát, hogy Apukám kiviszi Őt is - hát ennek lőttek. Szegény gyorsan taxiba vágta magát, Apukám meg a hajnali forgalommentes városon át száguldozva (gondolom legalábbis) végül azért 45 perccel indulás előtt kiért Anyukámmal. Ott persze még kiderült, hogy bár mindketten Brüsszel/Charleroi reptérre tartanak - hiszen szándékosan így kombináltuk, mert így megnyugtatóbb Anyukámnak - Anyukám a Wizz gépével, Kriszti meg a Ryanair-rel repül :-) Csak hogy ne legyen minden tök sima. De végül is ebből nem volt semmi gond, 3 perc különbséggel indult a két gép, és 3 perccel később szállt le Kriszti gépe. Lényeg, hogy délután 1-re megjöttek és már mentünk is Mijasba. '98-ban Anyukámmal nem voltunk itt, így most bejártuk a falut együtt is. Ami meglepett, hogy ma éppen viszonylag kevés turista volt és állítólag a helyiek is panaszkodnak - a vendéglátósok meg akinek üzlete van, főleg - hogy nincs vendég, nincs fogyasztás, nincs vásárlás. Mondjuk ez mint később kiderült, máshol is így van, mivel Mijasból eljövetel után Torremolinosban szálltunk meg - és most onnan is írok -, mert holnap megyünk tovább Nerja-ba és Frigiliana-ba. Ha már egyszer itt vagyunk....Először nosztalgiából arra gondoltam, hogy azt a hotelt foglalom, ahol '98-ban egy hetet töltöttünk itt a hosszú körút első állomásaként, de végül a képek alapján a gyerekek nem azt választották (nekem meg végül is teljesen mindegy). Vacsora után lesétáltunk a partra - közel van, a 2. soron van a hotel a Carihuela Playa-n - és bizony itt is elég kihalt minden. Tavaly áprilisban itt pezsgő élet volt már, most alig láttunk embert ugyanazon a szakaszon; az éttermek üresek, rengeteg az üres, kiadó üzlet, apartmanról nem is beszélve és sok hotel vagy még nem nyitott ki, vagy inkább már ki se fog.... Az érdekes, hogy valami fura érzés mindig van bennem, ha itt vagyunk ezen a részen: egyáltalán nem szeretem. Nem tudom megmondani az okát, nem tudom megfogalmazni magamnak sem, egyszerűen csak nem jó. Épp Anyuval azt beszéltük séta közben, hogy ennél még Benidorm-nak is jobb hangulata volt, pedig az is betontenger. De egy éjszakát persze kibírunk és reggeli után megyünk is tovább :-)


















Kilátás a teraszunkról :-)

Carihuela Playa

Szinte üres a sétány