2012. szeptember 4., kedd

Készülődünk! :-)

Tegnapelőtt egy hetes kitartó várakozás után (óriás lengedezés volt az árakban) megvettem a repjegyeket P-nak és magamnak; L és apja majd 24-én jönnek, az Övék már egy hete megvolt. Nekem kötött volt, hogy szept. 15-tel bezárólag el kell hozni a kint maradt cuccaimat Alicante-ból, L viszont mindenképpen maradni akart a születésnapján a barátnőjével, amit már tavaly is együtt tartottunk a Szemlőhegyi barlangban. Sokszor rákérdeztem, mégis majdnem 10 nap amit külön töltünk, de hajthatatlan volt. Remélem kibírjuk :-)
Közben a suli is ugye kezdődött, arra is készültünk valamennyire, mert úgy beszéltük a tanítónővel, hogy amíg itthon van L, addig be fog járni. Fogalmam sincs, hogy fogok felkelni 7-kor, szerintem legalább 3 órát fogok felhúzni, meg telefont, mert mostanában a fél 9-es kelés is gondot okozott, bár újabban ágyba kaptam a kávémat, így volt idő észhez térnem.
Legnagyobb meglepetésemre Linda szó nélkül kelt 7-kor, 3/4 8-kor kell indulnunk és nagyon örül, hogy járhat suliba. Sőt, hiányolta, hogy csak 1-ig lesz bent - ebéd előtt elhozzuk -, mert az első két év iskolaotthonos volt, és így nyilván kevesebb idő lesz a játékra is. Tegnap már azt fontolgatta, hogy ha Apa hazajön okt. elején, akkor Ő is visszajönne Vele, mert szeretne suliba járni - hallottatok már ilyet? :-)
A tanulást illetően nem aggódom, marad magántanuló, mert az évet vegyesen fogjuk tölteni hol itt, hol ott, Anyukám miatt, annak meg semmi értelme, hogy 3 havonta váltogassuk a tanrendet.
Vasárnap, mikor átnézegettük a tankönyveket, akkor örömmel tapasztaltam, hogy a környezetismeret meg a földrajzi atlasz Őt is ugyanúgy érdekli és kiváncsian várja, miket fognak tanulni. Nekem a földrajz volt a mindenem, mondjuk ez minimum el is várható, ha az ember imád utazni ;-)
Ezekről és a különböző látnivalókról legalább szívesen is mesélek!

Csomagolást tekintve sokkal könnyebb lesz most, mint tavaly. Most megfontoltabban fogok csomagolni, egyrészt redukáljuk a játékokat drasztikusan. Itthon már a LEGO-kat meg a Playmobilokat szetenként bedobozoltam, imádom kiválogatni, melyikbe mi tartozik, ebben én borzasztó háklis vagyok. Mondjuk a gyerekekre nem lehet egy szavam se, mert nagyon vigyáznak a játékokra dobozával, leírással együtt.
A gyerekek kézipoggyászában zömében a játékok lesznek; kiváncsi vagyok, mit szólnak a reptéren egy bőröndnyi Icike-Picike láttán Patriknál meg egy bőröndnyi Verda okozhat majd némi szemforgatást :-)
Én beérem a laptoppal, nálam az az egy, ami elengedhetetlen tartozék, minden más huszadrendű.

Egyelőre nem tudjuk még, hogy a macskával mi lesz, hova tudjuk "bérbeadni". Nagyon okos tanulékony macska, este vacsi után szó nélkül bújik a dobozába és reggelig ki sem jön. Szigorúan csak a teraszon lehet, lakásba tilos bejönnie. Múltkor átvitték A-ékhoz, ahol bebújt F kosarába (szintén macska) aki azóta nem hajlandó belemászni korábbi saját vackába az idegen macskaszag miatt :-)

Reméljük, hogy a sajnálatos dél-spanyolországi erdőtüzek miatt a kiválasztott lakásunk még épségben megvan. Tegnapelőtt ugyanis összeszorult gyomorral olvastam a német hírekben, hogy fél Ojen leégett, ahol mi is jártunk áprilisban. Furcsa érzések ezek, emlékszem, amikor Ausztriában a kapruni gleccservasút égett ki, amivel nem sokkal korábban mi is mentünk fel többször is síeléskor.

Bő másfél hét múlva újra látjuk a tengert - hurrá! :-)

2 megjegyzés:

  1. Mikor Franciaország felől érkeztünk haza borzasztó volt a kopasz, leégett erdők, halott, fekete fák látványa. Remélem nem pont ott voltak a tüzek ahová ti költöztök. Ez annyira szomorú :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt írta egy ismerős épp ma, hogy nem annyira vész (amúgy Malaga és Marbella között voltak tüzek, de nagyon rendezetten ment az oltás és ők pont arra laknak), mint ahogy a hírekben leadják. Mi lejjebb leszünk, még Marbella-tól kb. 32 km. Állítólag minden évben van vhol tűz, hozzászoktak :-(

      Törlés