Izgalmak falusi életünkben

A mai nap is tartogatott meglepetést számunkra. Először is, ma kipihentük a tegnapi kalandtúrát, úgyhogy meglepő módon itthon maradtunk. Ahol mi lakunk, az egy nagyon zárt lakópark, nem egészen a préri közepén, de majdnem. Van benzinkút, van egy chiringuito bár a parton, meg a másik oldalon szintén néhány urbanizáció, ahogy itt nevezik, illetve a parton is húzódik egy, de mindegyik egy külön világ, egymástól elszigetelve. De boltba autózni kell 2 km-t (persze gyalog is lehet menni, aki akar), és szerintem itt autó nélkül nem is lehet létezni (de erre ma rácáfoltak érkező vendégek, hogy lehet :-D ).
Délután kitalálták a gyerekek, hogy fagyit akarnak enni, de ugye ne menjünk kocsival, így akkor max a benzinkútra lehet lemenni gyalog. Kijövünk a kapun, van két rendőrautó a Casaresbe vezető úton jobbra az  egyik urbanizáció felé és rohangálnak a rendőrök. Látszólag persze értelmetlenül. Sétálunk le a benzinkúthoz, akkor jön egy-két rendőr át a dzsungelen (a szemben lévő lakópark egy dombra épült és az út felé meredek, bokros dzsumbuj van csak), nézelődnek, olykor zsebre nyúlnak, valamelyik felfutott - nem értettük persze. Valami történt, az egyértelmű, de ennyi jelenetből nem derült ki semmi. Bemegyünk a shopba, gyerekek kiválasztják a jégkrémet, állunk a kasszánál, mikor a szintén a shopban lévő két lány futófelszerelésben valami lövöldözésről kezd beszélni izgatottan. Hoppá. Angolul beszéltek, csak azért volt könnyű dolgom :-D Úgyhogy egyből meg is kérdeztem, hogy mi történt - mint a kiváncsi falusi nénik, mindent tudni akarok :-)
Mondják, hogy futni akartak fel az úton, amikor néhány lövést hallottak és ijedten visszafordultak, odamentek a rendőrökhöz. Többet nem tudtak ők sem. Na mondom remek, csak nem lőnek le azon a 100m-en míg visszasétálunk :-) Úgyhogy szedtük a lábunkat, persze nehéz fagyival a kézben, főleg egy gyereknek. Közben a rendőrök is futkorásztak a bokrok között, meg az úton, de több lövés nem dördült el.
Még jó, hogy múltkor megjegyezte a másik lakóparkban lakó orosz nő, hogy ez a lakópark, ahol mi vagyunk , nagyon biztonságos. Reméljük, akik lövöldöztek, nem ugrálnak át 3 méteres kerítésen :-D
Ha lesz vmi infóm, megírom, mi volt :-)

Sivatagi kalandok

Bár hétfőn jártunk az óceán partján, a gyerekek akkor nem tudtak a popsitepsivel csúszkálni a homokban, ezért az volt a kívánságuk, hogy menjünk ma le Tarifára, a dűnékhez. Általában az óceánparti programokhoz nem sok győzködésre van szükségem - abszolút a Top 1. a listámon :-)
Este előkészítettem a szokásos kajacsomagunkat, mert egyrészt Patrik lisztérzékenysége miatt nem szoktunk beülni szinte sehova, biztos ami biztos alapon; hiszen minden morzsára figyelni kell nála,  másrészt azért a mi kirándulásmennyiségünk mellett nem is győznénk pénztárcával.
Viszonylag korán, már 11-kor sikerült elindulnunk. Sajnos elég erős szél lett mára, sőt, néhány km-rel arrébb még csepegett is az eső, pedig megnéztem a jelentést, felhős-napos, de esőmentes szombatot ígértek. Tarifán már sokszor jártunk, de a kis félszigetre sosem mentünk ki, gondoltam, most pótoljuk - hát nem a legjobb napot választottuk hozzá. Iszonyú erős szél kavargott és a homokot egyik oldalról a másikra fújta át  - mint milliónyi apró tűszúrás, úgy éreztük a homokot a lábszárunkon, mert persze nem hosszú nadrágban jöttünk. A gyerekek sikítozva futottak addig a részig, ahol már csak két oldalt víz van, igaz, ott meg a szél vitt el minket majdnem, pedig én nem a pehelysúlyúak kategóriájába tartozom. ;-)

Ha ezen a félszigeten állunk,akkor gyakorlatilag pont a Földközi-tenger és Atlanti-óceán találkozásánál vagyunk.

Az óceánban többen is fürödtek, élvezet volt nézni a fehér homok-türkizkék víz - fekete szörfös hármas színkombinációját :-)

A szélnek köszönhetően Paloma-nál esélyünk sem volt a homokban csúszkálni, ezért leraktuk az első parkolóhelyen a kocsit és a sűrű erdőn át az egyik útnak vélt ösvényen elindultunk le az óceán felé. Jött egy spanyol pár, engem kérdeztek, hogy erre van-e az út, de csak bólintottam - én is csak tippeltem :-) Az erdőn túl buckás-homokos részen kell lemenni, nem egyszerű, mert az ember cipője telemegy homokkal, viszont cipő nélkül szúrós növényekbe is beleakadtunk, így a partig maradtunk a homokban úszó cipőkben.
Mondanom sem kell, a part maga egészen egyszerűen mesébe illően szép. Egy pár volt lent, akik jöttünkre távoztak, bár később egyre többen jelentek meg valami titkos partszakasz reményében. Megpróbáltunk a nagyobb kövek között valami szélvédett helyet keresni, elég kevés sikerrel, úgyhogy fél óra után, miután szemünk-fülünk-szánk megtelt a homokkal, a parton elindultunk észak felé. Gyakorlatilag elég hosszan el lehet sétálni, több km fehér homok-sziklás part a kép, nem egy kirándulóval is találkoztunk. Felfele haladva nem volt gond, mert a szél hátulról tolt minket előre, de 1,5 km után úgy döntöttünk, hogy mielőtt szénné égünk, visszatérünk a kocsihoz. Ez nem tűnt egyszerűnek. Ha visszafele mentünk volna, akkor széllel szemben kell kutyagolnunk, ami nagyon nagy szívás lett volna, lévén a milliónyi apró tűszúrást éreztük volna vagy húsz percen át. Ezért gondoltam egy merészet, és felhúztam a gyerekeket a meredek szakaszon; gyakorlatilag homokbuckán kívül nem láttunk egyebet. Persze a villanypóznák virítottak a távolban, hogy ott az út, de a süppedő homoksivatagon keresztül ez elég nagy kihívásnak bizonyult. Így aztán csak érzésre indultunk el, hogy valamennyire kövessük a víz vonalát is, meg a póznák felé is haladjunk. A gyerekek előtt le a kalappal, mert abszolút hősiesen bírták a perzselő napot, a szelet, meg a foguk alatt recsegő homokot :-) Linda bevallotta, hogy kicsit fél, én meg lazán visszaválaszoltam, hogy tök felesleges itt félni, amikor abban a pillanatban két bokor között a homokban egy másfél méteres kigyó kacsázott át előttem. Mondjuk nagy mázli, hogy nem visítottam egy nagyot, de hát ugye nekem példát kellett mutatnom. Ne kérdezzétek, milyen kígyó volt, szerintem nem sikló, mert az fekete (legalábbis amit eddig láttam), mindenesetre a szívem innentől kicsit hevesebben vert  :-) És mondanom sem kell, hogy ettől kezdve minden száraz botot kígyónak véltem látni, úgyhogy nyugalmat erőltetve magamra battyogtunk tovább  - a semmibe. Az óceán megvolt, az erdőbe nem akartunk nagyon bemenni; egy helyen úgy láttam, hogy a fák alatt egy sátort vert fel valaki, bár embert nem láttam. Végre csak megpillantottunk két nőt monokiniben; a puszta közepén, egy homokbucka oldalába telepedtek le. Nem sokkal rá egy másik páros is elment 20 méterre tőlünk, úgyhogy belőttük az irányt, hogy kb. arra kell menni kifele. Amint beértünk újra az erdőbe, Linda felismerni vélte azt a fát, amit lefele jövet megjelölt, bár előbb-utóbb mindegyik fa teljesen egyformának tűnt. Amikor autó zaját is meghallottuk, akkor azért már tudtuk, hogy nem járunk nagyon rossz helyen; kissé elcsigázottan hamarosan el is értük az autót.

Gyönyörű!

Szél és víz formálta

Itt sétáltunk végig

Okykor még egy-egy kirándulóval is összefutottunk

Hőseim! :-)

Itt bevetettük magunkat a sűrűbe :-)

és sok száz méteren át bandukoltunk ilyen részen

a süppedős homokban meg szúrós növények között

lényeg, hogy még látjuk az óceánt :-)

Alig szabadultunk meg a több kiló homoktól, egy magyar rendszámú autóra lettünk figyelmesek: bár befordult, de aztán el is ment, viszont tudtuk, hogy vissza is fognak jönni, mert Paloma felé az út zsákutca. Így is történt, 5 perc múlva nem sokkal mellettünk álltak meg, úgyhogy egyből üdvözöltem is őket (lévén német a rendszámom, nincs rám írva, hogy magyar vagyok :-D ). Beszélgettünk egy kicsit, ki hol lakik, mióta, hol mi mennyi, megállapítottam sokadjára, hogy kicsi a világ: szintén Torremolinosban a Z-hez járnak autószerelőhöz, mint én; korábban ők is a Costa Blanca-n éltek valamint az iskolát nagyon nehéznek tartják: a négyéves kislány már ír, matekozik, összead, és persze a szülők nem kevés időt töltenek azzal, hogy a gyerekkel tanuljanak.
Tarifán beugrottunk a Mercadona-ba egy fagyiért, ha már ilyen rendesek voltak a gyerekek, de mivel mi hárman voltunk a csomag meg négy darabos, így a nő, aki előre engedett minket a pénztárnál, megkapta a negyedik jégkrémet - tökre örült :-)

Tarifa és Algeciras között hatalmas zöld hegyoldalon legelésznek a tehenek, már régóta kinéztem, hogy jó lenne megtalálni az utat a part felé, és megnézni, hogy milyen az a rész. Először mindent a google térképen nézek ki, betájolom, hol kell lemenni, amire nagy segítség a street view. Persze a táblát nem jelzi, hogy katonai terület, mondjuk, engem ez annyira nem zavart, nagy valószínűséggel a tábla csak úgy kint maradt, mert aztán ahogy hosszú kacskaringó után elértük a katonai területet, látszott, hogy itt már minden a múlté volt: kiszedett nyilászárók, romos épületek, elhanyagolt "kertek". Kimentünk a "csúcsra", ahonnan belátható volt partszakasz, de legelésző bocikon kívül mást nem nagyon láttunk. Szívem szerint én akár a partig is lementem volna a meredek lejtőn, de olyan erővel fújt a szél még mindig, hogy a kamerát sem bírtam megtartani.

Tarifától Algeciras felé, a katonai területen

Panoráma

Itthon azonnal kádba dobtuk magunkat, mert mindenünk recsegett a homoktól, a hajamat szétfújta a szél, úgyhogy kb. madárijesztőként hatottam a tükör alapján. Remélhetőleg a bandám ma ennyi gyalogtúrától hamarabb elvágódik, legalábbis már ágyban vannak;-)
Ha erre jártok, ezt a részt ne hagyjátok ki, mert egészen lélegzetelállítóan szép!!!!

Kék, zöld, sárga, lila és pöttyös, mi ez?

Tavaly ősszel már raktam be képeket Estepona színes utcácskáiról. Most bővült a színes utcák száma, készen lettek az őszi felújítások, így még több utca pompázik ezekben a gyönyörű színekben. Lindának a pöttyös tetszik a legjobban, nekem úgy ahogy van, mindegyik :-) Ancsáék elmondása szerint - akik Estepona-ban laknak -, az új polgármester nagyon sokat tesz a városért és mindent elkövet, hogy még több turistát vonzzon ide a közel hatvanezres város. Minden virágzik, minden ablak és erkély tele virággal, virágillat száll a levegőben - és a kedvenc kis terünk a "mi"' fagyizónkkal is újabban tele van. Szerintem a legjobb úton haladnak, hogy vonzóvá tegyék a városkát.

Tengerparti séták

Érdekes, hogy mióta itt vagyunk Spanyolországban, majdnem minden nap megyünk valahova: ha máshova nem, hát le a partra sétálni egyet. Otthon nagyon lustultunk, ritkán, még hétvégén is alig-alig mozdultunk ki, a baráti összejöveteleket leszámítva. Valahogy nem vonzott. De itt a tenger, mindig nyíilik egy virág, minden színes, a gyerekek pedig élvezik a kincskeresést, így ha messzire nem is, de legalább a partra kimegyünk, ami gyalogosan is csak öt perc.

Húsvét óta nyitva vannak a parti chiringuito-k is, amióta süt a nap, azóta megteltek élettel, az angolok a fél napjukat ott töltik. Mert itt zömében bizony angolok telelnek, sokszor nem is hallok spanyol szót séta közben. Ők azok, akik már az első melegebb napon bemerészkednek a tengerbe :-)

Mi még csak max. térdig próbálkoztunk, bár a hullámosabb részeken előfordult, hogy egy nagyobb hullám bizony nyakonlódította a gyerekeket, akik sikítva jönnek, hogy anya, csuromvíz lettem. Ez a kisebbik bajom, a nagyobbik általában az, hogy egy-egy parti sétáról sok kiló szebbnél szebb kővel, mindenféle bottal, náddal, nádi hegedűvel, kagylókkal és ki tudja milyen kincsekkel térnek haza, amit nem győzök pakolni és persze mivel itthon már nem érdekesek ezek, csak amíg begyűjtik, egy idő után ugye megszabadulok tőlük. Én nem vagyok gyűjtögető, már írtam, így az állandó pakolás, hogy mit hova tegyünk, hogy ne legyen útba, sok fejtörést szokott okozni és persze a leglehetetlenebb helyeken találok mindig mindenféle kacatot (számomra kacat csak, persze nekik nem). Van néhány kellék, amit aztán beépítenek a frissen felépített tanyavilágba - ahol nemcsak a tavaly készített istálló, lóugrató található, de van itt LEGO, Playmobil, Icike-Picike világ - hiába, kreatívak a gyerekeim :-) 

Iszákos

Úgy tűnik, hogy mások azt hiszik, hogy én literszámra iszom az alkoholt, pedig bizisten nem :-) A helyzet az, hogy én abba a kategóriába tartozom, aki képes kétujjnyi, alkoholt alig tartalmazó italtól is úgy viselkedni, mintha már több litert ivott volna. Épp meséltem a múlt héten a vendégcsapatnak, hogy első becsiccsentésemhez mennyi alkohol kellett: kb. 1 cm-nyi fehér Martini és úgy 1 dl vörösboros kóla. Ez volt az a mennyiség, amitől már nem tudtam teljesen stabilan állni a lábamon és vigyorogtam ész nélkül és menni akartam bulizni. :-) Persze így könnyű volt megint rajtam derülni, hogy kétujjnyi sangria után nem tudok két értelmes mondatot kinyögni (írni főleg) ;-)

Grillparty az óceán partján

Vasárnap estére úgy tűnt, hogy utolsó napra mégis megvalósítható, hogy lejussunk Bolonia-ra, az óceán partjára. Beterveztük, hogy Tibor elkészíti az ebédet itthon, de aztán este a tiramisu után (vagy attól, mert legalább 2 dl rumot sikerült belerakni, ami kiütött minket +  a sangria)  kipattant a fejéből, hogy grillezzünk :-) No, ezen nem kellett sokat meditálni, reggel Tibor elment a húsért, beszerezte a legegyszerűbb kis grillezőt, faszenet, bepácolta a húst még itthon, meg előkészítette a salátát és már robogtunk is dél felé minden szükséges felszereléssel. Én még a szokásos tejszínes őszikrémlevest is megcsináltam, amire aztán meg is kaptam, hogy olyan mint a palacsintatészta (pedig nem olyan és garantáltan nem lehet kisütni :-) ).

Majdnem két óra volt, mire leérkeztünk, gyönyörű napsütés, 25 fok, ki melegebben, ki nyáriasabban öltözve. 

Bolonia playa-n több hajó is fekszik a parton a homokban, úgyhogy Tibor kipécezett egyet és beleköltöztünk. Na nem szó szerint, de jó volt szélcsendes helynek és le tudtuk rakni a cuccokat is. Egyből neki is állt a tűzrakásnak és hamarosan sültek is a finom husik :-) 

Nagy feltűnést nem keltettünk, mert alig voltak, pedig az idő meglepően szép volt.
Bár a szél valóban erősen fújt, mint itt mindig, azért nem kevés színt sikerült magunkra szedni, hiszen a napnak már most áprilisban hatalmas ereje van. A csapat felment a homokdűnék tetejére is, én lent őriztem a cuccokat. Tibor meg Linda még a vízbe is bemereszkédtek :-)

A tervünk még az volt, hogy megnézzük a naplementét a Trafalgar-nál, de mivel időnk még bőven volt, felmentünk Vejer-be is - amúgy is hiányzott az ebéd utáni kávé.

Panoráma

A cukrászda, amit mindig keresünk és hirtelen ott van az orrunk előtt :-)

Ezt a hangulatot nem tudom megunni

Az "i"-re a pontot, ahogy Tündi mondta, a Trafalgar és a naplemente tette fel. Ezért érdemes élni :-)

Cabo Faro Trafalgar