2012. április 25., szerda

Az élet egy kaland :-)

... írta Bogi barátnőm, miután pár sorban összefoglaltam, hogy minden nap van valami előre nem tervezett esemény :-)

A szerdai Ronda-i kirándulásról még nem írtam, de ami késik, nem múlik.

Másnap, csütörtökön, sikerült átvenni délután az autóklub által lefoglalt és fizetett bérautót, ami jár addig, amíg meg nem javítják a kocsit. Hihetetlenül jól működik a rendszer, folyamatosan tartják a kapcsolatot a bajba jutottakkal és kérdezik, mire van szükség, tájékoztatnak mindenről. 20 év múlva sem lesz ilyen Magyarországon, erre itt és most mérget veszek. Egy gyönyörű C5-öt kaptunk, mit mondjak, élmény volt vezetni, bár én személy szerint megőrülök a parkolóradartól és attól, hogy vinnyog, ha nem azonnal kötöm be magam. A gyerekek a régi autónkat követelték, mondván, ebben a vacakban nem lehet hátradönteni az ülést, ha aludni akarnának. Más gond nem is volt a kocsival :-D A navigáció francia volt, de rájöttem, hogy igy pillanatok alatt meg tudnék tanulni franciául közlekedni.

Pénteken kivittük J-t a reptérre, mivel csak egy hétre szólt a küldetése, és Kriszti anyukája is éppen akkor reggel érkezett, úgyhogy együtt mentünk a reptérre, majd bementünk Malaga-ra. Ők sétáltak kicsit, mi kimentünk játszóterezni a Banderas-sétány végébe, majd egy közös ebéd után indultunk Mijas-ba, ahol a gyerekek még tudtak játszani egy kicsit.

Szombaton költözés volt a program, viszont a kocsiból el kellett hozni pár cuccot, igy gyorsan bedobáltuk a csomagokat és elrobogtunk Ronda-ba, ahol végül fagyiztunk is ott, ahol isteni étcsokifagyit kért J múlt szerdán (senki ne hagyja ki, aki arra jár, a sétálóutca felső részénél, kicsivel az Intersport alatt van egy olasz fagyis). Tarifa felé egy panorámautat választottam, nem bántam meg, mert egészen egyszerűen fenomenális volt végig a táj, néha apró fehér falvakkal tarkítva. Sabinellas-nál kötöttünk ki, ahol egyből kiszúrtak a gyerekek egy jó játszóteret egy parkban, úgyhogy ilyenkor mindig meg kell állni. Tarifa-ba 7 körül értünk le, és mondtam, hogy még feltétlenül nézzük meg a naplementét, mégis csak a vízben bukik le, amit nem láthatunk mindíg :-) Valóban elképesztő volt, hát még a homok: fehér-arany szín, abszolút tiszta, selymes, a gyerekek ugráltak benne, szórták mint a havat, és öröm volt nézni azt a gyermeki felszabadultságot. Linda futott is pár kört félig a vízben, de mivel itt legtöbbször elég erős szél fúj, azért éjszakára már nem vállaltuk a partot :-)

Másnap Krisztiék lejöttek látogatóba és persze kimentünk a gyerekekkel is a partra. Vasárnap lévén tele volt kiteszörfösökkel, nagyon mókás volt a sok szines "paplan" az égen. (képet is mellékelek utólag). Körbejártuk az Óvárost, imádom ezt a hangulatot!

Hétfőn átmentünk Gibraltárra, de a felvonó délelőtt a szél miatt nem ment, igy Zsanya tanácsára a botanikus kertbe mentünk játszótérre. Már egy ideje ott élvezkedtek a gyerekek (fotót is rakok fel a játszótérről majd), mikor megláttuk, hogy beinditották a felvonót a tájfun elteltével. Felmentünk a majmokhoz, mert a gyerekek ugye alapvetően azokra voltak kíváncsiak, de azért óvatosak voltunk, mert nem akartuk, hogy  a nyakunkba ugorjanak. Mosolyogtunk a látogatókon, mert majdnem mindenki egy szál semmibe jött fel, de mi már tanultunk belőle, hogy fent mindig fújt a szél és vittünk pulóvert meg dzsekit, ami persze most is jól jött. Nem sokáig időztünk, totál átfújva értünk le így is. Innen átgurultunk az Europa-Point-hoz, aminek az építését tavaly óta befejezték, és egy nagyon-nagyon extra játszóteret is sikerült telepíteni - az egyetlen szépséghiba itt is a tájfunszerű szél volt. Nagyon sok és nagyon jó játékok vannak, még szeretnénk egyik délután visszamenni. Kinéztük azt is, hogy hol kell megállni a tengerparton ahhoz, hogy ha jön Gibraltárra repülő, akkor a kifutópálya szájából láthassuk a landolást :-)

Tegnapelőtt lehozták a kocsit is egy magyar autószerelőhöz Torremolinos-ba  - mit meg nem tesz értem az autóklub, pedig én totál ráfizetés vagyok nekik :-D.

Mivel van egy összeghatár, hogy meddig fizet a klub autóbérlést, igy úgy döntöttem, hogy legyen kocsicsere, viszont biztosra menjünk, hogy amig kész nincs, addig legyen mivel járnunk.Az autóklub ugyanis csak a drága megoldásokat ismeri, én viszont most potom 66 EUR-t fizetek a 8napra... (már készülök kiszámolni, nem éri e meg folyamatosan bérautóval járni :-D ) 12 előtt tehát elindultunk Tarifáról gyereküléssel és a nélkülözhetetlen laptoppal (kinek rúzs, kinek a számitógép :-) ) Kicsit elfelejtettem a délutáni sziesztát, igy csak 16.30-kor tudtam leadni a kocsit Marbella-n; mivel előtte még belefért az időnkbe, gyorsan felmentünk a buszállomásra megnézni, hogy hol van egyáltalán, lehet e jegyet venni kártyával (nem lehet!, de van automata). Úgyhogy vissza le, 16.30-kor autót leadtam, taxi jött oda, vitt fel minket a buszállomásra, majd gyors jegyvétel és már mentünk is Malaga reptérre felvenni a következő 8 napra a kocsit. A reptér még mindig nem ment össze, gyorsan elmentünk még a talált tárgyak osztályára is, hátha J a reptéren veszitette el a telcsijét, de sajnos nem :-(
Gyerekek szegények kitartóan jöttek, sok kaját nem pakoltam, de néha magam is meglepődöm, milyen béketűrőek és mennyire jól bírják a kiképzést. Meg is dícsértem őket :-)
Most egy Corsa-t kaptunk, mondjuk a C5-höz képest tisztára fapados, de legalább nincs rajta parkolóradar. Hegymenetben nagyon lomha, nem is néztem, mekkora motorja van. A reptérről még beugrottunk az autószerelőhöz, ott jól elbeszélgettünk Adriennel, úgyhogy akinek magyar autószerelőre van szüksége, nyugodtan jöhet :-)
Fél 9 fele elindultunk Tarifa felé, de még útközben kellett keresnünk egy aloe bokrot is, kisebb egészségügyi problémáim kezelésére - egy gyulladás, annak kenegetésére, és persze milyen a mi formánk, Algeciras felé ahol kiálltunk épp egy aloe mellett álltunk meg. Gyorsan be is tartalékoltunk 5-6 levelet. Ditke biztosan fogja a fejét, ha ezt olvassa :-D De jelentem, hatásos a cucc, a gyulladás teljesen lelohadt...




6 megjegyzés:

  1. Az aloe tényleg jó :) A gyógynövényekben hiszek, a homeopátiában nem. :)

    Amúgy minden elismerésem két gyerekkel ennyi programot bevállalni. Az enyémek már a második napon tuti nyígnának. Kis puhányok...

    A fotókat majd várom :)

    Már korábban is írtam de valamiért nem jelent meg a komment, ha publikus, meg tudnád adni ennek az apartmanbérlésnek a honlapját vagy valamilyen elérhetőségét? Mi sajnos nem vagyunk ilyen mobilok de lenne egy ismerősünk aki jönne minket meglátogatni és tervez egy déli körutat is, írtad, hogy milyen olcsón meg tudtátok oldani, szerintem őt is érdekelné.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szoktatás kérdése, meg amúgy sincs más választásuk :-D Vagyis van, mert szoktam kérdezni, hogy jönnek vagy maradnak ;-) Pontosan hova keresel apartmant, ez itt a kérdés :-) Most ezerrel keresek lakást/házat Mijas/Malaga környékén. Irok privátba!

      Törlés
  2. Enikő, mindenképp kéne az autószerelő kontaktja! :) És olyan jó olyan helyekről olvasni, amit totál ismerek, és mindenképp megkeresem majd a fagyizót Rondán, és igen, a homok Tarifán elképesztő, mint a finomliszt, és sajnálom a szelet! :( Könnyen be tudtatok jönni a városba/országba/stb? :) tényleg nagyon izgalmas az utatok, de így lesz mégfelejthetetlenebb (már, ha van ilyen szó!) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsanya, megírom privátban, megkeresem a mailcimed majd a blogodban (ha megvan). Ha Tarifán jártok, menjetek tovább Barbate felé, feltétlenül. Sőt, a Punta Paloma felé menjetek ki, ott visz az út a homokdűnék között, egészen elképesztő. Minden nap azt hiszem, ennél hihetetlenebb már nem történhet, de mégis.... Jó lenne, ha most itt Csipkerózsika módjára megállna az élet (de mondjuk nem alvással akarom tölteni a 100 évet :-D ). Igen, könnyű volt, bár pont akkor szállt fel egy gép, amúgy a felvonó épülete mellett találtunk szuper parkolóhelyet, minden perfekt volt! Igaz este a városba már a parkolóházba mentünk, de nem lehetett kártyával fizetni, pound meg nem volt nálam, de olyan rendesek voltak, kisegitettek, én meg adtam eurót, szóval egészen fantasztikus itt mindenki!!!! IMÁDOM, egyre jobban. Mint egy szerelmes kamasz olyan vagyok :-D

      Törlés
  3. ja, a "totál ismerek" annyit jelent, hogy már jártam ott egyszer :) bocs, ez van, ha egy szőke nő csacsog :)

    VálaszTörlés