2012. április 14., szombat

Guadalteba körút

Reggel felpakoltam kellő munícióval, és elindultunk a malagai reptérre J-ért. Itt én még nem jártam, úgyhogy kapásból el is ájultam, mikor megláttam, hogy a T3-ig mennyit kell mennünk ezeken a mozgójárdákon. Végül is odaértünk időben, sőt, már rég leszállt a gép, de J még sehol, pedig sorra jöttek ki már a magyarok is. Egyszer csak jön az SMS, hogy az információnál áll. Mondom hiperszuper, mert ahogy hátranéztem, kapásból 3 információ volt mögöttem, és feltételeztem, hogy akkor az egész reptéren van minimum 20. Ez is tipikus, hogy kettőnk közül mindíg Ő téved el :-D Végül is sikerült összehozni, meglett Apa, mert a gyerekek persze már nagyon várták. Kiderült, hogy az indulási szinten várt, de hogy hogy került oda??

7 hosszú mozgójárda


Innen befele indultunk a Guadalhorce irányába, amit igazából egy Ronda-i körúttal akartam összehozni, de végül úgy döntöttem, hogy az úgyis sok lenne egy napra két gyerekkel, meg nincs kedvem megint szállodába be, aztán ki, állandóan pakolgatni. Első állomásunk Aldares volt, ahol valószínűleg ritkán fordulnak meg turisták, mert úgy néztek ránk, mintha a Marsról jöttünk volna. A kocsi rendszáma is teljesen ismeretlen lehetett számukra :-) A városka a hegytetőn elhelyezkedő történelmi múltra visszatekintő templomáról valamint a felette elterülő Ardeles kastély romjairól nevezetes.



Nekem nagyon bejött a város hangulata, erre már azt mondom, hogy na igen, ez már a valódi Spanyolország :-)  A probléma csak a széllel volt, ami jól jött a szélerőműveknek a távolban, mi viszont jéggé fagytunk.



Jóleső érzéssel ültünk be a kocsiba, hogy folytassuk utunkat El Chorro felé, de kitérővel Bobastro felé. A táj egészen elképesztő, sehol sem láttam még ilyet:


Sajnos a kép egyáltalán nem adja vissza azt az élményt, vagy szimplán rossz a fotó :-(  A legegyszerűbb tehát, ha személyesen nézi meg mindenki :-)



Sajnos Bobastronál ahova be akartunk menni megnézni a IX. századi erődítmény és a mozarab templom romjait őrző kiállítóhelyet, már éppen zártak. Igy most csak egy kép róla, ezt nem én készítettem.






Tovább El Chorro felé haladva a szurdok:


Hazafele úton még bekukkantottunk Coínba és Alhaurin el Grande-ba, előbbiben nem találtunk igazán különös látnivalót, így mivel Patrik bealudt, ki se szálltunk. Alhaurínban viszont a belvárosban kószáltunk egy kört, ez nagyon tetszett, nagyon szépen felújították nemrégiben a házakat.

Alhaurín el Grande utcakép
Ha valaki erre jár, ide mindenképp térjen be:


Az út különben - maga az út minősége, amit a térkép alsóbbrendűnek jelölt - kiváló volt, lényegesen jobb, mint mondjuk egy 5-ös főút Kecskemét felé. Ami meglepő, hogy még a kevésbé turistás helyek is meglepően tiszták, rendezettek, amerre ma jártunk.

Utolsó állomásunk, ahol kiszálltunk, az La Cala de Mijas, ahol a parton éppen egy angol házaspár kereste elveszett csemetéjét - míg ők előtte nyugodtan kávézgattak. Aztán persze meglett a gyerek :-)

La Cala de Mijas, játszótér (a partszakasz legészakibb részén)
A többi kép az albumban, itt

2 megjegyzés:

  1. elképesztőek! :))) Rondát mindenképp nézzétek meg, és ha erre vagytok, Manilva is érdemes egy napra, Estepona körforgalomban kell felfele menni, a hegy fele, de ha érdekel, átküldöm a pontos útvonalat.

    VálaszTörlés