2012. április 11., szerda

Turistamentes(ebb) fehér falvak Andalúziában

Megkérdeztem a gyerekeket, hogy hova menjünk, fehér falut nézni vagy tengerpartra, de végül mindkét helyet megjártuk :-) Jól bírják a kiképzést, az állandó menést, de azért a kocsiban mindíg van min civakodni, meg "én győztem", a másik "nem, én győztem", "csaltál", stb. folyamatosak, amitől én 1. vagy megmondom, hogy Ők szállnak ki ketten vagy én;  2. sikerül kikapcsolnom a fülemet és nem hallok, nem látok (csak előre, az utat természetesen). Ezért rövidebb távú utakat nézek ki, a legközelebbi ilyen ajánlott fehér falu Ojen, ami tőlünk kb. 14 km volt. Elsőre nem tűnik feltétlenül látogatásra érdemesnek, de aztán igyekeztünk bejárni az összes kis utcát, és mit mondjak, nem bántuk meg. Nem az a tömegturistás hely, mint Mijas, de mégis nagyon bájos, nyugalmas, természetközelibb a falu. A kis utcák tele virággal, így végig éreztük illatukat. A falu nevezetessége az 5 lyukú kút és a templom a Fő téren.







A falu felső részén van egy barlang, onnan csodálatos a kilátás a tengerre.




Innen lementünk Puerto Banus-ba, de legnagyobb bánatomra ma nem fogott úgy meg a hely varázsa; nyilván ennek az volt az oka, hogy nagy volt a tömeg és folyamatosan csak azt hajtogattam, hogy "vigyázz, autó", "fel a járdára", "menj lassabban", "ne üss el senkit" meg ehhez hasonlók, eközben persze még fotózni is kellett, tehát átélésről szó sem volt. A lassúság meghozta gyümölcsét, mert Patrik legalább hatszor esett álló helyzetből, így rá kellett jönnöm, hogy száguldás közben nagyobb biztonságban van a gyerek. :-D (gyalog ugyanis esélytelen lett volna).
Húsvét előtt pont Boat fair volt, állítólag olcsón lehetett hajót is venni, sok volt most is az eladó, de mivel nem tudtunk választani, így nem lettünk boldog yachttulajdonosok. Még jó is, mert a hajó valahogy soha nem vonzott igazán, "korlátnak" érzem, hogy a víz közepén sehova se tudok menni, úgyhogy maradunk a lakóautónál, azzal bárhova eljutunk :-)





A többi kép az albumban, itt.

Több képet már Linda készített, főleg a virágokról, de bajban leszek, mert folyton elkunyerálja a gépet. Azért nem baj, ha már most elkezdi, hátha fotós lesz :-)

2 megjegyzés:

  1. hehe, ez a hegy ismerős! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nincs messze Tőletek :-)

      Zsanya, a blogodon is kérdeztem, szted melyik nap érdemes menni Gibraltárra, amikor nem áll sor, nincs várakozás? :-) Hétvége, hétköznap? Leugranánk egyik nap, a gyerekeknek a majmok biztos élmény, meg mi sem láttunk még mindent :-)

      Törlés