2012. május 13., vasárnap

Eseménydús ebéd

Ma nem volt kedvem főzőcskézni, ezért úgy döntöttem, hogy Ilinél ebédelünk a Miramarban. Nemigen szoktunk gasztronómiai túrákat tenni Patrik lisztérzékenysége miatt, mivel nem tudom Mindenkinek elmagyarázni, hogy egy hangyányi liszt sem érhet az adagjához, ezért marad a főzőcske, meg a viszünk magunkkal csomagot, ha úgy alakul, hogy egész nap úton vagyunk. Iliék viszont nagyon jól kezelték a kérdést, mert tiszta olajban sütötték a krumplit is, hogy  még véletlenül se legyen vmi lisztes morzsa benne.
Még csak az előételnél tartottunk, amikor a szomszéd asztalnál ülő holland pár arra lett figyelmes, hogy egy kis katamarán felborult a tengerben. Szóltak Ilinek, hogy esetleg hívni kéne segítséget, hiszen ott van a kikötő egy ugrásra. Mivel nálam mindíg van minden vacak - rúzs és szemfesték helyett -, így gyorsan elővettem egy kis távcsövet, ami J jóvoltából maradt itt, azóta is hurcolom a táskámban (most milyen jól jött). Azzal kémlelték a vizet jóideig, hogy a benne ülőknek sikerül e átfordítani a katamaránt. Csak félfüllel hallottam, hogy elég sokat szenvedtek, de nem akart összejönni, nagyon fújt a szél - minket is majdnem elvitt ebéddel együtt. Nem is értem, hogy jut eszébe vkinek ilyen időben kimenni nyílt vízre?? Végül pont jött egy arra járőröző rendőrnő, és a pár férfi tagja odaküldte a nőt, hogy szóljon, mi a helyzet és átpasszolták a távcsövemet is, hogy Ő is felmérhesse a helyzetet. Egyből riasztott is valakit, de mire elindult a segítség, addig pont sikerült visszafordítani a katamaránt és elindultak a kikötőbe a kísérőhajóval együtt.
Persze ezalatt az ebéd kihűlt, mert ugye ez mindennel érdekesebb volt és mire végre nyugi lehetett volna, megjelent egy nő, szeme köré két virág festve, kb. 14-16 gyerekkel és letelepedtek közvetlen közelünkben a sétányon. Hurrá. Újabb figyelemelterelő hadművelet!
Nem volt nehéz a gyerekek öltözékéből kideríteni, hogy szülinapi parti szemtanúi lehetünk és éppen csapatversenyeket végeznek. A legjobb az volt, amikor két csapatra osztotta a festett nő a gyerekeket (koruk szerint 7-13 éves korúak lehettek, fiúk-lányok vegyesen), mindkét csapat kapott egy-egy teli vödör tengervizet, majd 30méterrel odébb felállítottak egy-egy üres vödröt. A feladat az volt, hogy egy műanyag poharat megtöltöttek tengervizzel, szájukkal megfogták a poharat, hogy ne essen le, majd el kellett futni az üres vödrökhöz és ott lehetőleg kézi segítség nélkül át bele kellett önteni a vizet az üres vödörbe, majd szintén szájban tartva a műanyag poharat visszafutni és jöhetett a következő versenyző a csapatból. Először nem kapcsoltam, hogy miért fújtatnak és láthatóan anyáznak, de aztán rájöttem, hogy nyilván nem volt kellemes a sós víz sem, meg egyeseknek a kiöntésnél valószínűleg az orrukba is befolyt a víz. Végül az a csapat nyert, akinek több víz volt a vödrében, többet sikerült átszállítani :-) Azt már csak félve írom le, hogy  a lányok sokkal jobban bírták a kiképzést, a fiúk kiborultak :-)
Mindenesetre az ebédhez a show szórakoztatóra sikerült :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése