2012. július 12., csütörtök

8 hónap

Pár nap híján 8 hónapot töltöttünk egyhuzamban Spanyolországban. Ez alatt az idő alatt a gyerekek rengeteget változtak, túl azon, hogy jól meg is nőttek (sok napfény? :-) ). A testvéri kapcsolat ill. kötődés rengeteget erősödött, és persze minden nap előfordul, hogy képesek fél órán át is húzni egymást (meg az én idegeimet persze), de azért a különbség mégis szembetűnő. Tudom, hogy ez abból is adódhat, hogy egymásra voltak utalva, hiszen nem nagyon akadt más játszótárs. De szerintem a távoli jövőhöz ez egy jó alapozás volt. Minden nagyobb testvér féltékeny a kicsire, ez nálunk sincs másképp. Az egészséges azonban állítólag az, ha olykor ezt látványosan ki is fejezik. Legalábbis nem szerencsés a visszafojtás, mert az a későbbiekben pont az ellenkezőjét eredményezheti: a testvérek megutálhatják egymást (van rá példám).
Linda, ha kettesben voltak játszótéren vagy bárhol, mindig nagyon anyáskodó volt Patrikkal. Megvédte a nagyobbaktól amíg kisebb volt és nagyon méregbe gurult, ha nagyobb fiúk kicsúfolták valamiért. Néha elcsodálkozom amúgy, hogy tényleg nagyon sok ellenszenves gyerekbe sikerült már ütköznünk, bár alapvetően ez a szülők hibája. Én mindig előbb a saját gyerekeimre szólok, bár szerencsére erre ritkán kerül sor, mert tudják, hogy nem piszkálunk másokat, nincs verekedés, szekírozás, lökdösés.
De kanyarodjak vissza :-)
Linda rendkívül önálló lett, abszolút nagylány, de hát már 9 éves lesz! Simán elmosogatott ebéd után (Rozi híján :-D ), fürdeti Patrikot ha szükséges, elkészíti a vacsorát, reggelit, csinál salátát, besegít a főzésbe, terít, porszívózik (a felmosás az én privilégiumom, azt nem engedem át másnak :-) ). Nagyon lelkiismeretesen gondozza az állatait, mert én tudtára adtam, hogy ha Ő állatot akar, arról kizárólag csakis Ő fog gondoskodni. A nyulakat míg itthon voltunk, már szépen gondozta, cserélte az almot, etette őket, friss víz naponta. Nekem semmi teendőm nem volt. Javea-ban pedig ott volt Kormi, szintén etetés, friss víz; remeterákok vízcseréje néhány naponta. Rengeteg dolgot tanult, nagyon jól tájékozódik, megtanítottam a térképet is olvasni. Tudom persze, hogy a tananyagból lehetett volna többet "csipegetni", de mint ahogy írtam már magamról, az egész iskola-témával is a maradék 1%-ba tartozom, akinek teljesen más véleménye van róla :-) Ehhez képest éppen ma olvastam egy cikket, hogy mennyivel hasznosabb lenne, ha a gyerekek a mobiltelefon működését tanulnák meg, mindenféle kacifántos elmélet helyett, sőt, a múltkor még Rubik Ernő is azt nyilatkozta, hogy az óvodában a legkreatívabbak a gyerekek, de aztán ez szépen ez fokozatosan csökken. Én azért nem panaszkodhatom, Linda valami elképesztően kreatív, nem tudok olyan tárgyat vagy akár egy gyümölcsmagot (!), amiből Ő ne találna ki valamit. Sajnos nincs itt nálunk, de Javea-ban a mangó magját például kiszárította, Ő utána kifestette, papírból készített neki szárnyakat és lett egy mosolygó pillangónk :-) Készített egy macicsaládot, megrajzolta az anyagra, kivágta, kitömte, összevarrta a széleit. Patriknak a Linda által varázsolt kis maci volt sokáig a legkedvesebb és csak vele ment aludni. Van ennek a kreativitásnak azonban némi árnyoldala is, ugyanis ez a rengeteg elkészült csoda egész egyszerűen nem tárolható és gyűjthető, egy idő után ugyanis elhatalmasodnak rajtunk :-) Én nagyon igyekszem nem letörni a gyerekeket, csinálhatnak bármit, de mindent megőrizni képtelenség. Kb. 6 nagy karton doboznyi rajzot, festményt és még ki tudja mit őrzünk így is, mert Linda az oviban készült összes munkáját megkapta félévente. Javea-ban több doboz kagyló vár ránk, készültek már nyakláncok belőle, de a terasz mennyezetére is abból kreált szélcsengőt.
Persze a számítógép sem maradt ki az életükből, de persze felügyelet mellett, az Ő gépük a nappaliban, szem előtt volt. Régen hevesen tiltakoztam ellene, de azért valljuk be, ez a jövő útja. Ráadásul látja, hogy mi is órákat ülünk a gép előtt :-) Soha nem mutattam neki semmit, mégis tudja, másol, ment, emailezik, letölti a Barbie-s filmeket, és nagyon jól tud keresni, ha valamire kiváncsi. Manapság az interneten olyan információhalmaz van fent, hogy inkább a hatékony keresést és az információk hasznosítását kéne megtanítani.
Patrik. Ő is rengeteget változott. Érkezéskor 1 nap alatt megtanult kétkerekűn biciklizni, ez volt az első mérföldkő. Március 6-án leraktuk a pelenkát végre - vonatot szeretnél vagy pelenkára költsük a pénzt? - jelszóval. Beszédben rengeteget fejlődött, mint írtam, Ő csak tavaly július-augusztus környékén kezdett csak el, de belehúzott rendesen, hatalmas szövegei vannak :-) Elképesztő ügyeséggel közlekedik a sziklákon és a legnagyobbaknak való játszótereken is, és bár bízom a gyerekben, azért néha liftezik a gyomrom, ha már elég hajmeresztő a mutatvány. Rolleren is bűvészkedik, úgyhogy mivel már kezd ez is uncsi lenne, felajánlottam, hogy már jöhet a gördeszka.
A számokat felismeri 100-ig (ezt nem tudom hogy, mert én nem tanítottam), a nevét leírja, Linda tanítgatta a betűket is neki olykor, de igazából nem pártolom.
Reggelente már Ő is egyedül választ ruhát, felöltözik szépen, egyedül jár vécére (de csak bejelentés után), zuhanyozik. Nem katonatiszt vagyok, nem kell erre gondolni (bár szoktak ezzel viccelődni), de szerintem fontos, hogy önállóak legyenek és ne kiszolgáltassák magukat.
Sokat fejlődtünk a 8 hónap alatt így jó két hónap szünet után majd izgatottan várjuk az újabb kalandokat ;-)

3 megjegyzés:

  1. Ez pont megint az a tema, amit felbehagytunk a multkor ;-) Talan ismered: http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html de ha nem, akkor ez pont temaba vag! Hogyan oli ki az iskolarendszer a gyerekekbol a kreativitast.
    Bar egyreszt egyetertek, de a masik oldalt tudom, hogy tehetunk is ellene, ha masnem azzal, hogy megkerjuk az Univerzumot, hogy a leheto legkreativabb es leginspiralobb tanart kapja a gyermekunk :) En ezt tettem es megadatott :-) Szivesen irattam volna en is Montessori oviba D., de amellett, hogy messze is esik az egyetlen ilyen iskola itt Madridban, amellett 600euro lett volna csak felnapra...na gondoltam ebbol a penzbol mar akkor tobbet kreativkodtunk, ha kozben minden honapban elmegyunk belole kirandulni, ami alatt annyi de annyi inspiracio es stimulacio eri a gyermeket, amit konyvbol tenyleg nem lehet megtanulni... Biztos vagyok benne, hogy szeptembertol ti is megtalaljatok a legmegfelelobb iskolat a gyerekek szamara! Az meg szerintem nem baj, ha jatekosan megtanulnak kozben irni, olvasni es szamolni :) ilyen korban ragad rajuk a legintenzivebben minden, en csak hagyom, hogy ami erdekli, azt megtanulhassa Dani is, eroltetni az az ami nem szerencses csak :)

    VálaszTörlés
  2. Nem sikerult normalisan belinkelni a TED eloadast, megprobalom megegyszer:
    http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html

    Ken Robinson hihetetlen kifinomult, kacagtato, humorral fuszerezve beszel arrol, hogy mi a baj alapvetoen a vilag osszes iskolarendszerevel, hogy mennyire nem fektetnek sehol igazan hangsulyt a muveszetekre, zenere, tancra, amik igazan segitenek kihozni a gyerekekbol a tehetseget, legyen az barmilyen teruleten is! Nem hogy nem fektetnek hangsulyt, de meg le is nezik azt... az meg a masik oldal, hogy a 'felesleges diplomakkal' rendelkezokkel meg tengert lehet rekeszteni, es meg munkat sem kapnak, mig szakmunkas hiannyal kuzd az egesz vilag. Aki annak idejen diplomat szerzett, az munkat is kapott. Ma csak az nem szerez diplomat, aki nem akar... azt hiszem en is arra jottem ra, hogy az, aki nem orvos, mernok,jogasz v vmi specialiabb tudast igenylo foglalkozast valaszt maganak, nincs igazabol jelentosege a diplomanak... azt meg tudja tanulni az eletben is. Nyelvekre viszont annal inkabb nagyobb szuksege van mindenkinek! Mint ahogy valoban a zene, tanc es muveszetek gyakorlasara is, hogy megtanulja elvezni az eletet, es ne csak az emberi agy egyik oldalara koncentralva eljuk az eletunket hatterbe szoritvan a test tobbi reszet...mikozben hangoztatjuk mennyire magas az IQ-unk, amikor az EQ jelentosege valoszinuleg sokkal jelentosebb ...

    VálaszTörlés
  3. Jó volt a link az elsőben, épp most ráztam gatyába a gépet, hogy hallhassam is, mert eltűnt az audio device pár napja.
    A magyar iskolákra (egy-két kivételtől eltekintve) sajnos abszolút jellemző, hogy a művészetek huszadrangú tárgyként vannak kezelve, pedig a Vekerdy is megmondta, hogy ezekben van az igazán kifejező erő. És igen, az EQ sokkal-sokkal nagyobb szerepet játszik az életünkben való boldogulásban, mint az IQ! Számtalan példát tudok erre a közvetlen környezetemben is, persze szembesülni senki nem szeret ezekkel a tényekkel. A magyar osztályzási rendszer pedig minimális részét "értékeli" a tudásnak, 5 faktor a szóbeli teljesítményt, 5 pedig a cselekvésest - holott a gyerekeknél még sokkal erősebb a cselekvéses intelligencia. Vekerdy azt mondja, hogy az iskolai értékelések tíz faktorból jó ha kettőt, max. hármat tud megragadni, ami meg pont a szóbeli intelligencia területére esik. A cselekvéses képességeket figyelembe sem veszik.
    Ezért van ám rengeteg "problémás" gyerek, mert az iskola nem a gyerekekről szól, a tanár nem is ismeri meg eléggé a gyereket, nincs meg a megfelelő személyes kapcsolat sem. A gyereknek egyre több kudarcélménye lesz, hiszen nem lehet mindenkinek egyformán jó matekos feje, viszont a tananyag (és a tanár) nem képes differenciálni, hogy kiből mi hozható ki.

    Itt van olyan MAGÁNóvoda(!!!), ahol előírják, hogy kell embert rajzolni, milyen színű legyen a fa, stb.! Semmibe veszik a gyerek képzelőerejét, belső képvilágát.
    Sajnálatos módon velem elkövették ugyanezt a hibát, egy tanárnőm "kicikizte" az egyik rajzomat második általánosban, és sikerült elérnie, hogy soha többet ne akarjak rajzolni, festeni. Egy tanár a gimiben aztán próbált lelket önteni belém és meghozni a kedvemet (minden elismerésem Neki, mert hihetetlenül emberi volt a hozzáállása), de sajnos fél év után elment a karból....
    Szeretném a gyerekeimet megkímélni ezektől a kálváriáktól, a nyelvet én is maximálisan fontosnak tartom, úgyhogy erre fogunk orientálni :-) Tőlem sosem fogják hallani, hogy ülj le, gyakorolj, nem lesz Belőled semmi, ha nem tanulsz, stb. mert nem hiszem, hogy ezzel akár egy minimális eredményt is elérhetek. Viszont maximálisan bízom bennük :-)

    VálaszTörlés