2013. április 8., hétfő

Váratlan vendég

Alig megérkeztünk 2 hete hétfőn, szinte az első naptól kezdve váratlan események sora lepett meg minket napról napra, de szerencsére pozitív értelemben.
Múlt hét kedden Tibor jelentkezett be Tenerifféről, ahol egy jó hónapot töltött kissé kalandos úton, hogy lenne e esetleg rövid időre helyünk számára. Mivel  a lakásunk nagy, szoba van, ráadásul két szinten lakunk, így persze rögtön mondtam, hogy igen, jöhet nyugodtan. Éjjel már meg is vette a repjegyet a "vájling-ra' (ahogy Ő mondja a Vueling-et :-D ), csütörtökön pedig nem sokkal 7 előtt felvettük Marbella-n a buszállomáson. Az estét kalandjai mesélésével töltötte, és bár nagyon kemény hónapot tudhatott maga mögött, azért a jókedvét megőrizte. Másnapra egy kis munkát szerveztem neki, amit lebeszéltem G-vel, hogy feltétlenül meg kell csinálni - az is elkészült. Tibor azon felül, hogy szakács, igazi ezermester és amikor mutogattam a lakásokat, bizony szörnyülködtünk nem keveset, hogy tennivaló az bizony lenne itt, legalább 2 évre való, mert a spanyolok a lazaságuknak köszönhetően szó szerint hagyják lepusztulni a lakásokat, a házakat. A víz/eső ellen való védekezés szinte ismeretlen fogalom, mindent kint hagynak a teraszon télre, amitől rozsdás lesz a fém, szétrohad a fa. A fürdőszobákban nincsen egy csempe, ami passzolna a mellette lévőhöz - értsd, síkban van. Persze itt hamar csak mosolyog az ember az ilyeneken - itt ez a természetes, megszokott színvonal.
Tibor azt is felajánlotta, hogy szívesen főz nekünk - mondtam, ez veszélyes, mert sokszor annyira unom már a napi főzöcskét, hogy ha túl jól csinálja, a végén nem fogjuk elengedni :-D
Szombaton mi felmentünk Mijas-ba Krisztiékhez, érkezett néhány csomagunk, meg a gyerekek szeretnek játszani, Tibor pedig Marbella-ra ment be és este ott is vettük fel - immáron 4 gyerekkel együtt, ugyanis K-ék is lejöttek megint. Kiderült, hogy Tibor még bébicsőszként is tökéletesen bevethető és imádják a gyerekek :-)
Este egy üveg sangria mellett beszélgettünk még egy csomót és megterveztük a másnapi ebédet: a másik lakásból kölcsönöztük volna a grillezőt, de kiderült, hogy nincs rácsa, nem lehet mire tenni a húst, úgyhogy szépen letisztotta a nálunk lévő, előző vendégek által kissé kétes tisztaságú Tefal grillezőt, és az előző este bepácolt húst a teraszon sütötte ki: volt mellé grillezett gomba, paprika, Kriszti csinált salátát, egyszóval, isteni ebédünk lett! Az egész lakóparkot betöltötte az illat, remélem a szomszédok is megéheztek :-)









Bár az ebéd után valóban jól esett volna egy szieszta, de mi gyorsan autóba ültünk és ebben a gyönyörű időben Gaucin-ba mentünk kirándulni. Harmadszori látogatásunkkor végre a várba is bejutottunk, amit a gyerekek nagyon élveztek :-)


1 megjegyzés:

  1. Megtiszteltetés volt bekerülni ebbe a történetbe. De azért ekkora sztár nem vagyok. :-)

    VálaszTörlés