2012. december 22., szombat

Thaiföldi emlékfoszlányok 1.

Most, hogy visszanéztem a repjegyek szerint az időpontot, rá kellett jönnöm, hogy egy évet elcsúsztam: az első Európán kívüli utam 1999-ben januárban volt. Bécsből Lauda Air-rel, B767-es géppel, Do&Co menüvel - a fehér csokikrém ízét nagyon sokáig éreztem, valami fantasztikus volt. Annyira nem emlékszem, hogy mit csináltam jó 11 órán keresztül a levegőben, de folyamatosan volt kiszolgálás, minden háttámlában képernyő, bár filmnézéshez nem igazán volt türelmem, viszont az jó volt, hogy tudtuk, hogy éppen hol repülünk. A tanulópilóta rendesen odavágta a gépet Phuketen, amúgy minden rendben volt. Amikor a gép ajtaját kinyitották, úgy éreztem, mint akit fejbevágtak: 100%-os páratartalom, ami rögtön ledönti az embert :-) A hotelig valami döcögős tuktuk-kal mentünk, ez nagyon vicces. Phuket volt az első és utolsó hely eddigi életemben, ahol a strandon képes voltam aludni: gyakorlatilag 2 hétig, és egyfolytában :-D Sosem voltam egy strandolós típus, nekem a nyaralás soha nem azt jelentette, hogy akkor most kifekszünk reggel és este bemegyünk a szobába, én menni-menni-menni szeretek. De itt képtelenség volt, annyira más a klíma, 45 fok, iszonyú pára, moccanni sem bírtam. A tenger meleg, viszont elég sok volt a medúza és csíptek, viszkettem.
A legnagyobb élmény az egyik séta alkalmával a Linda nevű elefántbébivel való találkozásom volt - innentől napi program lett (fogok scannelni képet). Amikor legközelebb mentünk, meg is kérdeztem, hogy mennyiért lenne eladó, hogy hazahozzam :-D Linda amúgy nem az elefánt miatt lett Linda :-)
Patong Beach-en voltunk, ez az egyik legnyüzsgőbb rész a félszigeten. Akkor még nem volt olyan tömegiszonyom, mint most, kimondottan élveztem. Most, hogy néztem a street view-val az utcákat, bizony sok minden teljesen megváltozott - de hát eltelt 13 év. A kábelek azonban változatlanul ugyanúgy lógnak összevissza, nem csökkent a mopedek száma sem és maradtak a tuktuk-ok is.
Néhány fizetős túrára mentünk, a James Bond sziklákhoz, a Phi-phi szigetekhez - ez valami egészen csodálatos, fehér homok és türkiz tenger.....
Irigyelnivalók a thai emberek, mert semmijük sincs és mégis boldogok. Egészen elképesztő körülmények között élnek a legtöbben, vízre épült kis fa kunyhókban, sőt, még egy ilyen iskolában is jártunk a Phang Nga Bay felé, ahogy a James Bond sziklához mentünk. Így visszagondolva, még egy magyar iskolásnak sincs sok oka panaszkodni a felszereltségre.
A mangó és az ananász mondanom sem kell, ott az igazi. Egyik kedvencem volt a mangó rizzsel. Amin így utólag megrökönyödök olykor, hogy sosem jártunk extra csili-vili éttermekbe, maradt a "piac", ahol azért garantáltan nem HACCP rendszerű konyhákban főztek :-) Viszont mindent láttunk, a halat választhattuk és garantáltan frissen készült. Desszertnek meg volt mézédes ananász. Itt Magyarországon persze nem lehet soha olyan mangót kapni a boltokban, mert éretlenül szedik le, de Spanyolországban többször volt szerencsénk majdnem ugyanolyan finomat venni.
Az élet kimondottan olcsó volt (most nem tudom, hogy alakulnak az árak), így persze üres bőrönddel mentünk és telivel jöttünk. Érdemes volt ruhát varratni a szabónál - bár aztán itthon soha nem vettem fel, úgyhogy tényleg megérte ;-)
Évek óta mondogattam, hogy nagyon jó volt, de valahogy mégsem mennék már vissza - de most, hogy a képek segítségével felelevenítettem emlékek tucatját, most megint elfogott a vágy....Sőt, Lindának is annyira tetszett, hogy meg is beszéltük, megyünk együtt :-)

2 megjegyzés:

  1. Mi is Phuketen voltunk két éve télen és szintén 45 fok volt, de azért i mentünk összesen hat napon robogóval, a többin meg befizetett kirándulásokra. Tegnapelőtt este volt a tévében egy dokumentumfilm arról, hogy a turizmus (tömeges búvárkodás és a szállodák szennyvize, ami a tengerbe megy), hogyan teszik tönkre Thaiföldön a korallszirteket. Nagyon durva volt...

    VálaszTörlés
  2. Igen, olvastam a blogon :-) Jó hely, nagyon. Az igaz, hogy sajnos a turizmus mindenhol árt, Ausztráliában is folyamatos ez a téma sajnos :-( Az emberek fel sem fogják sajnos, lényeg, hogy mi van "ma" és nem számít a holnap...

    VálaszTörlés