2013. február 4., hétfő

Európa-futam, sokadik rész

Szombaton nagyon lelkesen indultunk Judittal északra - a hírek szerint eső- és hómentes két napra számítottunk, ez nagyjából így is lett.
Malmö Sturup reptér 30 km-re van a várostól, a reptéri buszra a neten vettem meg a jegyet még szombat reggel, kinyomtattam, és ott csak le kellett húzni. A buszon amúgy lehet kártyával is fizetni, mint egész Svédországban mindenhol, szinte az utolsó vécénél is.
Szombaton a tervezett időben indult a gép, hamarabb szálltunk le, még mi vártunk a buszra. Az út kb. 40 perc a Central-ig, de mi 2 megállóval előbb, a sétálóutcás résznél lepattantunk, mondván, ne kelljen visszafele sétálgatni. A reptéren felcsíptünk egy-egy térképet - valahogy a tab-ra letöltött térképpel nem tudok megbarátkozni, meg azt nem tudom folyamatosan a kezembe hurcolgatni, hiába, régimódi vagyok ebben.
A városba menet elég furcsák voltak a házak az alulemez burkolattal különböző színekben, de azért a belvárosban szerencsére akadt egy-két szemrevalóbb épület. Azt megállapítottuk, hogy nincs az a makulátlanság, amit mondjuk úgy feltételeztem volna a svédekről, talán még a németeknél is kicsit lazábbak.
Azon kellően szörnyülködtünk, hogy mennyire lazán öltözködnek - bár ezt már Angliában is láttam: mi azért sál, kesztyű, sapka és a legvastagabb kabátban mentünk, csizma, meg miegymás, de sok gyerek egy szál pólóban, nyitott kabáttal lézengett; sok felnőtt vászoncipőben, vagy nem éppen télhez passzoló félcipőben; láttunk egy apukát, aki felemelte a másfélévese két kezét és úgy hintáztatta, miközben a gyereken úgy felcsúszott a ruha, hogy mellkasig kint volt mindene, a hasát láttuk. A babakocsis gyerekek szimplán egy overálban, kesztyű, olykor sapka nélkül - sztem nálunk ilyen hőmérsékleten már 3 bundazsákba bugyolálták volna a kicsiket :-)
Mivel hétvégén voltunk kint, ezért felmerült valami bulis hely is, de 4 óra sétálás után másra sem vágytunk már, csak meleg szobára - úgyhogy elindultunk a hotel felé és persze még útközben megnéztük a Malmöhus-t, ami ma múzeumként működik.
A szállásunk  a malmö-i World Trade Center mellett a Park Inn by Radisson-ban volt, itt csalódni nagyon nem lehet, új hotel, szokásos standard. A szoba jó meleg volt, kávé és teakészítési lehetőség a szobában, így gyorsan bedobtunk egy forró teát meg kávét, és irány a jó forró zuhany majd be az ágyba, és hát azért fáradtak is voltunk. Megnéztük a repülőn félbemaradt film végét meg még egyet és nagyon jól aludtunk, bár kissé túl meleg volt a szobában. Reggel hamar ébredtünk, úgyhogy kb. 2,5 órát töltöttünk a reggelizéssel :-D Na nem folyamatosan ettünk, nem kell megijedni ;-)
Mivel Malmö-t nagyjából sikerült egy fél délután alatt bejárni és eleve nem egy nagy város (majd írok róla külön is), így vasárnapra Koppenhágát terveztük be - délelőtt világosban át az Öresund-on busszal, majd este bármikor vissza a sűrűn közlekedő vonattal. Ki is néztem a swebus-t, ami megy elvileg vasárnap 12.35-kor a netes menetrend szerint, a hotelben is megerősítettek, de busz sajna nem jött, úgyhogy a Triangel-nél felszálltunk végül a vonatra és azzal mentünk át. Időjárás hasonló, gyorsan felkaptuk a térképet, a Mekiben jobban felöltöztünk mint előző nap, és nyakunkba vettük a várost. Végig a sétálóutcán ki a Nyhaven-en át a királyi rezidánciáig, majd a Márvány-templomban pihengettünk kicsit és onnan még el kellett jutnunk a Kis hableány-ig is. Judit már elég fáradt volt meg azért csak hűvös volt, nekem meg eszembe jutott, hogy néha el szokták vinni ide-oda kirándulni, úgyhogy gyorsan megpróbáltuk megérdeklődni egy-két helyitől, hogy vajon tutira ott van-e most, nehogy potyára menjünk  - Judit azt mondta, lefejez, ha nem lesz ott :-D
De szerencsénk volt, félhomályban ugyan és jó nagy kerülő után megtaláltunk a Hableánykát, gyors fotózkodás, majd irány vissza a pályaudvar - eddig már sztem kb. 5 km-t kullogtunk és volt még vissza úgy 3  km. Egy magyar srác mutatta, hol van a busz, de sikerült rossz fele mennünk, aztán a következő megállóban meg nem volt olyan busz, ami a Central-hoz vitt volna, maradt a gyaloglás. J erőre kapott, én már a csizmában megint alig éltem és csak vánszorgásra telt, úgyhogy a sétálóutca felén cseréltem is gyorsan egy sportcipőre, amit gondosan beraktam még itthon biztos ami biztos alapon.
Végül csak elértük a vonatot és behuppantunk egy ülésre, én persze folyton "zizegek", úgyhogy ezen végig jókat nevetgéltünk, hogy nincs két perc nyugtom és valamit mindig csinálok, vagy térképet nézegetek, vagy rendezkedek, vagy éppen keresek valamit - de mozgásban vagyok :-)
A Central-on szálltunk ki, mert mindenképpen be akartunk menni a MAX Hambi-ba, ahol állítólag isteni áfonyashake-t lehet kapni - hát ez tényleg nagyon finom volt, csak elég nagy adag. Még jó, hogy csak egy minimálhambit kértünk előtte.
Itt már kifele menet elkezdett szemerkélni az eső, úgyhogy mire a szállodába értünk, én jócskán eláztam sapka nélkül, de 10 perc forró zuhany után már ágyban is voltam a jó kis forró kávémmal. Szokásos filmnézegetés, majd szó szerint elájultunk a fáradtságtól és J csipogására ébredtünk SMS formájában :-)
Ma ugye már indulás volt haza, a 10.50-es buszt kellett elérnünk, ami zömében tele volt magyarokkal. A nyomtatott buszjegyünkre, ami oda-vissza útra szólt, a sofőr azt mondta, hogy ezt már felhasználták (nem értettük), de végül felszállhattunk, nem szólt semmit. A buszon aztán némi action is volt, miután a kabátom belső zsebéből kipotyogtak a kártyáim és az egyik az istennek sem akart előkerülni, úgyhogy ott szórakoztunk mire végül a busz falára tapadva sikerült meglelni - megkönnyebbültem :-)
A gépünk kicsit késve ért, mi is késve indultunk néhány perccel. A szél nagyon erősen fújt és szakadt a hó is, ezt persze lehetett érezni a felszálláskor, de alapvetően jó és turbulenciamentes utunk volt.


A hétvége nagyon jól sikerült, úgyhogy úgy köszöntünk el egymástól, hogy hova is megyünk legközelebb ;-)

5 megjegyzés:

  1. olvasom...olvasom...olvasom...olvasom...olvasom....ÖRESUND!!!!!!! vááááááááá! :D

    még nem is néztem utána, hogy ott ilyen egyszerű átkelni? én emiatt akartam volna kocsival menni Svédországba. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, Öresund :-) Nagyon egyszerű, sztem emiatt felesleges a kocsi, de nyilván öten egyszerűbb és olcsóbb. Bár most adtam össze a kiadásokat, nem volt sok a vonat sem, 12 EUR/fő egy út - Milano Malpensa is ennyi volt a be, meg a ki is. Szuper a közlekedés, csak ugye a busz nem jött, pedig kellett volna, és így nem a hídon az aszfaltúton mentünk át, hanem "alatta", és hát nem láttunk semmit, emiatt kicsit szomorkás vagyok, de ez van :-) Messziről szép volt, csak köd, úgyhogy fotó az megint nincs az egybehídról :-(

      Törlés
    2. hát azért nemcsak emiatt, hanem a svéd rally vb-re szeretnék egyszer kimenni, csak a híd miatt mennék eleve autóval. mert amúgy Svédországban meg kocsit kéne bérelni, és akkor összeségében meg már olcsóbb a végig autós megoldás. csak útitárs is kell, a zuram azt mondta felejtsem el hogy februárban a miénknél is hidegebb helyre utazunk majd. :D

      Törlés
    3. Igen olvastam :-) Svédben iszonyú drága az autóbérlés, viszont nagyon jó a közlekedés, én még a vonatot is bevállalnám két gyerekkel (hárommal már nem biztos :-)) ). Most nem volt hidegebb, talán 1 fokkal, kicsit fújdogált a szél, ennyi volt mindössze a "kellemetlen", de kárpótolt a feeling, mert tök jól éreztük magunkat (gyerekek nélkül :-D ).

      Törlés
    4. háát a rally vb-hez autó kell, mert azt általában ott rendezik, ahová nem megy busz, meg más sem, vagy legalábbis sok-sok kilométer gyaloglásra az efféle lehetőségektől. :) na mindegy, ha nem is jövőre, talán valamikor... :)

      Törlés