2012. október 10., szerda

Meleg helyzetek

Tegnap este nekiálltunk, hogy kinyomtassuk J beszállókártyáit, aki elég érdekes úton megy haza épp most Barcelona-n át Budapestre, de kellenek a kalandok és amúgy is, ismerd meg Európa reptereit akciót szerveztünk magunknak :-) Wizz becsekkolva BCN-től, de nem találom a Ryanair emailjét sehol, pedig rémlik, hogy már becsekkoltam akkor mikor foglaltam okt. 4-én. Persze mindegyik böngészőm máshova rakja a mentett cuccot, és emiatt nem találtam a pdf-et. Levél viszont sehol, akárhogy nézem, akármelyik emailcímet. Akkor eszembe jutott, hogy jaj de jó, valami hetedik érzéktől vezérelve SMS-ként elmentettem a telóba (sose szoktam amúgy), elő a kódot - megvan. Igen ám, de a kód még kevés, mert nem tudtam, melyik emailcímről foglaltam, azt se, melyik kártyával, úgyhogy a három opció közül egyiket sem tudtam választani. Végül azt megnéztem a banki oldalon, persze az utolsó talált és már kezdtem megijedni, hogy le se vonták az összeget és nem tud hazamenni, aminek amúgy mindenki örült volna, de hát muszáj most egy kicsit otthon is lennie. Kód elő újra, kártyaszám stimmel,  hurrá, persze be volt csekkolva, csak újranyomtattam és megjegyeztem végre, hogy a Chrome hova rakja a mentett fájlokat. :-)

Ma este szépen kivittük este a reptérre, nagy búcsúzkodás, és megbeszéltük, hogy ha átmegy a biztonsági kapun akkor rámcsörög, hogy nincs semmi, amit visszadobnak a kéziből. Én elég infantilis lehetek más szemében, mert ezt úgy min. 13x mondtam el, és azt hittem, hogy vette az adást, de kiderült, hogy nem, mert nem csörgetett, és mi bár elindultunk hazafele, csak araszolva, hogy ha baj lenne, akkor irány vissza.( Mi állandóan mindenkivel mindenféle egyezményes jeleket találunk ám ki, de a vége az lesz, hogy kidobom a mobilt és vissza a 80-as évekbe, amikor még nekünk vonalas sem volt :-D ) Szóval, nem csörgött, már elmúlt 21.40, 22.10-kor száll fel a gép, mondom, ez nem lehet, mi van már. Csörgök, semmi, 3x végig kicsöng, nem veszi fel. Na mondom, baj van, letartóztatták, vagy elveszett a teló, vagy itt hagyta, vagy ilyesmi...már majdnem hazaértünk, akkor csörög, felveszem, izgatottan kérdem, hogy mi a baj? Azt mondja semmi, de megbeszéltük, hogy nem veszem fel, csak csörög, ha gépben van. Jaj de jó, mondom, hogy ennyire figyelt rám, mert nem azt beszéltük meg, de hát mindegy már, kettőnk közül valakinek álmodozni kell és hát nem én vagyok az :-D

És most mondja valaki azt, hogy én normális vagyok :-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése