Suli - (buli?)

Reklamáltam kedves blogbarátnőmnél, hogy nem ír mostanában, úgyhogy rögtön meg is kaptam a magamét, hogy én sem - és hát milyen igaz, lassan egy hónapja nem írtam.... Nem mintha nem lett volna miről, de a nyáron sokkal kevesebbet neteztem, megszűnt a "függőség" - a reggeli kávé mellé már nem rögtön a gépet kapcsolom be ;-)
Augusztus végén megérkeztek a barátaink, akikkel elég közeli szomszédok lettünk. A kislányuk még júniusban be lett iratva a suliba - legalábbis ezt hittük, ebben a hitben voltak a szülők. A kiválasztott suliba leadtam a szükséges papírokat, majd június végén felhívták az iskolát, hogy mégis tájékoztatást kapjanak arról, hogy bekerül -e szeptembertől vagy sem. 8 éves, 1.osztályt végzett Magyarországon, és úgy gondolták, hogy nem árt, ha nyelvtudás hiányában itt újra elsős lesz. Telefonos érdeklődés alapján megtudták, hogy nem a kiválasztott iskolába, hanem egy másikba, egy viszonylag új suliba vették fel K-t. Szeptember első napjaiban együtt mentünk el a suliba - és itt jött a feketeleves. Én gyorsan a faliújságon végigfutottam a neveket, hogy vajon melyik osztálynál találom meg az Övét, de egyik papíron sem szerepelt, pedig ötödik osztállyal bezárólag mindent végigolvastam (van egy magyar kisfiú is a suliban, ötödikes talán). A titkárságon próbáltuk elmagyarázni a történteket, míg végül egy mögöttünk álló angolul beszélő anyuka segített tolmácskodni. És bár első nap majdnem jól alakult a dolog - állítólag a suli, ahol nem volt hely, nem továbbította a kislány jelentkezési lapját a másik suliba azzal, hogy náluk nincs hely -, a végén azzal zárult a beszélgetés, hogy valószínűleg nem is oda tartozik a gyerek, hanem fel a faluba (12km szerpentines út napi 2x, remek!). A hideg zuhany után hazajöttünk abban a reményben, hogy másnap az igazgató megpróbál utánajárni, hogy egyáltalán mi a helyzet. Másnap már csak ketten mentek, és egy újabb fontos momentum derült ki a felvétel rendjéről: nem(csak?) az számít, hogy hova tartozik a gyerek, hanem az (is), hogy hol jár az iskolabusz. Mivel a lakhelynél nem, ezért mégiscsak maradt a suli, ahova szerették volna a szülők, hogy bejusson a kislány. Másnap beadhatták volna a papírt, minden okés lett volna- ha a titkárságon nem csak 9-11-ig lenne "ügyfélfogadás" - mi meg még szeretünk sokáig aludni ;-) Azért csütörtökön végre valahára csak sikerült bekerülni az osztályba - egyenesen elsőből a harmadikba. K-t ugyanis a kora alapján a 3. osztályba rakták. Nincs ezzel semmi gond, mert valószínűleg rá fognak jönni, hogy még nem egészen oda való, egy év kimaradt, az újabb átrendeződés majd 20-a után várható. Úgyhogy nem voltak restek megvetetni a harmadikos iskolaszereket - ami nem kis kiadás (itt sem). Másnap én vittem K-t suliba, és meg kell hogy mondjam, egészen szimpatikus az egész. Az iskola barátságos - bár kívülről itt a legtöbb suli a sok rács miatt börtönre hasonlít - belül színes, rendezett, tisztaság volt, viszonylag új minden. Ebbe az iskolába nagyon sok külföldről idekerült gyerek jár - a legtöbb anyuka amikor mentünk reggel, angolul beszélt körülöttem. Van sok német csemete is úgyhogy elég "nemzetközi". Talán itt jobban tekintettel vannak az épp frissen bekerült, egy szót sem beszélő gyerekekre.... K tanítónénije a második napon mikor érkeztünk, megölelte és megsimogatta K-t, aki amúgy is nagyon lelkes volt (csak a szülők aggódtak persze, hogy úristen mi lesz), majd délután már két kislánnyal kézenfogva jött ki az osztályból. A kapuban várnak a szülők (ez amúgy borzalmas, mert szemmel kell vadászni a gyereket aki vagy meglát vagy nem). Már rögtön ragadt rá pár szó, úgyhogy most mi felnőttek is végre nekiállunk tanulni. A könyveket ugyan nem láttuk, mert azokat nem hozzák haza - mások elmondásával ellentétben ez is újdonság itt. A kislány a nyelvtudás hiánya miatt könnyebb, más feladatokat kap egyelőre - ez is teljesen szimpatikus. Épp ezért már fűzöm a lányomat, hogy ha szeptember végén kijön, akkor bizony én is be fogom végre iratni. Nem érdekel különösebben semmi, csak az, hogy legalább a nyelvet megtanulja. A magyar sulianyagot meg a szokott módon folytatnánk. Az iskolával én is beszéltem, még az is megoldható, hogy megérkezés után jár, de ha télen pl. hazamegyünk (ez a terv) 2 hónapra, akkor meg otthon jár és aztán megint visszamenne a spanyol suliba. Itt mindenesetre kellően rugalmasnak tűnnek, gondolom, hozzá vannak szokva a jövés-menéshez.
A beilleszkedést könnyíti, hogy tegnap az is kiderült, itt a lakóparkban is lakik egy kislány aki K osztálytársnője, úgyhogy ebből kifolyólag remekül összebandáztak tegnap és még Patrik is talált magának fiúbarátot :-) Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a harmadikosok nagy részének már okostelója van és persze a Pou a sláger (én is rászoktam nagyon ciki), úgyhogy közös téma is akadt rögtön. Mindenesetre az első benyomások mind a szülők mind a gyerek részéről pozitívak - reméljük, ezt egy év múlva is így fogjuk látni!