2012. július 23., hétfő

Táborozzunk?!

9 éves voltam, amikor Apukám akkori munkahelyének "jóvoltából" életemben először (és utoljára) mentem táborba. Olyan igazi, ottalvósba. Senkit nem ismertem, hiába jártak össze a kollégák, az évi egy-egy találkozás során nem alakult ki semmiféle kötődés a gyerekek között. A Keleti-pályaudvaron volt a találkozó és Miskolc-Tapolcára mentünk, kollégiumban laktunk. Emlékszem, hogy egy hatalmas bőröndbe pakoltak a szüleim, amit mindig más kísérő cipelt, összességében ugyanis a bőrönd nagyobb volt, mint én, és nem bírtam el. Minden részletre persze már nem emlékszem, de arra határozottan, hogy első nap írtam gyorsan egy képeslapot az Öcsémmel éppen a nagyszülőknél nyaraló szüleimnek, hogy azonnal vigyenek haza. Utólag kiderült, hogy a Nagypapám jött is volna egyből, de a szüleim szerint kibírható az a 9 nap. 2-3 nap után a strandon összeszedtem valami frankó vírust, úgyhogy a következő napokat a kollégiumi szobában töltöttem egyedül. Isteni volt. Még az sem rémlik, hogy valaki felnőtt ottmaradt volna, de nyilván nem hagytak teljesen egyedül. Alig vártam, hogy leteljen végre a 9nap és mehessek haza. Amikor begurult a vonat a pályaudvarra, persze már vártak, állítólag nagyon koszos voltam, úgyhogy egyből a fürdőkádba dobtak :-)
Nekem ez a tábor annyira rémálommá sikerült, hogy megfogadtam az évek során, soha nem fogom majd az én gyerekeimet táborba küldeni.
Szerencsére most, hogy már gyerekeim vannak, nem kényszerültem és kényszerülök táborba küldeni őket, ráadásul elég sok a napi tábor, ez szerintem azért sokkal kímélőbb. Tavaly volt Linda először sulis társasággal, ismerte a tanárnőket, ott volt a legjobb barátnője, és persze nagyon élvezte. Idén, ahogy hazajöttünk, csengett a telefon, hogy van egy üresedés egy igazi tanyasi táborban, viszem e Lindát. Persze hogy ment, megint ott volt a legjobb barátnő és még mások is az osztályból és nagyon szívesen is ment. Engem mondjuk a tanyasi környezet annyira nem vonz, de Ők rettentően élvezték és minden nap volt lovaglás is, bocietetés, kézműves foglalkozás. Ők készítették az ebédet bográcsban, szabadban. Készült egy póló is, amire Ő rajzolta a bocit, és bevallom el sem akartam hinni, hogy az nem csak egy kész rávasalás, annyira jól sikerült.
Azt viszont nem érzem, hogy szívesen elmenne több napra úgy, hogy ott alszik, nincs rá igénye. Meg persze ismeri az anyját, hogy mennyit papolna, moss kezét, erre figyelj, arra figyelj, nem közlekedünk papucs nélkül ismeretlen fürdőszobákban, nem ülünk le sehol vécére, nem eszünk meg ezt vagy azt :-) Igen, ez (is) mind én vagyok :-D

2012. július 22., vasárnap

Világrengető kérdések az éj közepén

A helyzet az, hogy nem mindig jár előnyökkel a családi ház sem. Bár felettünk és alattunk senki nem dübörög, mellettünk annál többet. Tegnapelőtt éjjel megint vendégeik voltak a szomszédunknak, és ha ők a nappaliban illetve a télikertben cseverésznek, akkor minden szót tisztán hallok a hálószobában az ágyban. Sajnos muszáj nyitott ablak mellett aludnom, mert különben úgy érzem, megfulladok. Péntek éjjel tehát arról ment éjfél körül a vita, hogy úgy általánosságban a nők mi alapján választanak társat: érzelmi alapon vagy az anyagi biztonság a fontosabb. A társaságban volt egy nő, aki mint egy automata ismételte el sokszor egymás után, hogy a mai világban neki sokkal fontosabb az anyagi biztonság, mint az érzelmi része, és szerinte a nők nagy része így van ezzel. A házigazda váltig állította, hogy ez tisztára hülyeség, mert a mai (magyar) férfiak 90%-a eleve csóró, tehát az anyagi biztonság kilőve. Borzasztó hangosan és egy idő után elég indulatosan próbálták egymást meggyőzni, ráadásul adott, hogy hiába van meg ma az anyagi biztonság, ha holnap munkanélkülivé válik szegény férfiember - akkor meg otthagyja a nő? Aztán arról is szó esett, hogy ha adott egy házaspár - ezt a házigazdák vetették fel - akkor a nő esetleg miért csalja meg a férjét, kiváncsiságból vagy mert gazdag a kiszemelt.
Mindenesetre érdekes kérdés, bár nem biztos, hogy én erről az egész utca "jelenlétében" vitatkoznék. Valamikor aztán sikerült elaludnom, így nem tudom, hogy miben sikerült kiegyezniük, borult e az asztal, ha nem értettek egyet vagy majd folyt. köv. egy másik éjjel?!

2012. július 15., vasárnap

Hazaút képekben

Malaga reptere

Air Lingus gép

Monarch légitársaság gépe

A  mi gépünk :-)

Guadalest fentről

Nizza reptere

A nizzai partszakasz a tengerbe nyúló St. Jean Cap Ferrat félszigetével
A Lido és Velence
Érkezés Budapestre

2012. július 12., csütörtök

8 hónap

Pár nap híján 8 hónapot töltöttünk egyhuzamban Spanyolországban. Ez alatt az idő alatt a gyerekek rengeteget változtak, túl azon, hogy jól meg is nőttek (sok napfény? :-) ). A testvéri kapcsolat ill. kötődés rengeteget erősödött, és persze minden nap előfordul, hogy képesek fél órán át is húzni egymást (meg az én idegeimet persze), de azért a különbség mégis szembetűnő. Tudom, hogy ez abból is adódhat, hogy egymásra voltak utalva, hiszen nem nagyon akadt más játszótárs. De szerintem a távoli jövőhöz ez egy jó alapozás volt. Minden nagyobb testvér féltékeny a kicsire, ez nálunk sincs másképp. Az egészséges azonban állítólag az, ha olykor ezt látványosan ki is fejezik. Legalábbis nem szerencsés a visszafojtás, mert az a későbbiekben pont az ellenkezőjét eredményezheti: a testvérek megutálhatják egymást (van rá példám).
Linda, ha kettesben voltak játszótéren vagy bárhol, mindig nagyon anyáskodó volt Patrikkal. Megvédte a nagyobbaktól amíg kisebb volt és nagyon méregbe gurult, ha nagyobb fiúk kicsúfolták valamiért. Néha elcsodálkozom amúgy, hogy tényleg nagyon sok ellenszenves gyerekbe sikerült már ütköznünk, bár alapvetően ez a szülők hibája. Én mindig előbb a saját gyerekeimre szólok, bár szerencsére erre ritkán kerül sor, mert tudják, hogy nem piszkálunk másokat, nincs verekedés, szekírozás, lökdösés.
De kanyarodjak vissza :-)
Linda rendkívül önálló lett, abszolút nagylány, de hát már 9 éves lesz! Simán elmosogatott ebéd után (Rozi híján :-D ), fürdeti Patrikot ha szükséges, elkészíti a vacsorát, reggelit, csinál salátát, besegít a főzésbe, terít, porszívózik (a felmosás az én privilégiumom, azt nem engedem át másnak :-) ). Nagyon lelkiismeretesen gondozza az állatait, mert én tudtára adtam, hogy ha Ő állatot akar, arról kizárólag csakis Ő fog gondoskodni. A nyulakat míg itthon voltunk, már szépen gondozta, cserélte az almot, etette őket, friss víz naponta. Nekem semmi teendőm nem volt. Javea-ban pedig ott volt Kormi, szintén etetés, friss víz; remeterákok vízcseréje néhány naponta. Rengeteg dolgot tanult, nagyon jól tájékozódik, megtanítottam a térképet is olvasni. Tudom persze, hogy a tananyagból lehetett volna többet "csipegetni", de mint ahogy írtam már magamról, az egész iskola-témával is a maradék 1%-ba tartozom, akinek teljesen más véleménye van róla :-) Ehhez képest éppen ma olvastam egy cikket, hogy mennyivel hasznosabb lenne, ha a gyerekek a mobiltelefon működését tanulnák meg, mindenféle kacifántos elmélet helyett, sőt, a múltkor még Rubik Ernő is azt nyilatkozta, hogy az óvodában a legkreatívabbak a gyerekek, de aztán ez szépen ez fokozatosan csökken. Én azért nem panaszkodhatom, Linda valami elképesztően kreatív, nem tudok olyan tárgyat vagy akár egy gyümölcsmagot (!), amiből Ő ne találna ki valamit. Sajnos nincs itt nálunk, de Javea-ban a mangó magját például kiszárította, Ő utána kifestette, papírból készített neki szárnyakat és lett egy mosolygó pillangónk :-) Készített egy macicsaládot, megrajzolta az anyagra, kivágta, kitömte, összevarrta a széleit. Patriknak a Linda által varázsolt kis maci volt sokáig a legkedvesebb és csak vele ment aludni. Van ennek a kreativitásnak azonban némi árnyoldala is, ugyanis ez a rengeteg elkészült csoda egész egyszerűen nem tárolható és gyűjthető, egy idő után ugyanis elhatalmasodnak rajtunk :-) Én nagyon igyekszem nem letörni a gyerekeket, csinálhatnak bármit, de mindent megőrizni képtelenség. Kb. 6 nagy karton doboznyi rajzot, festményt és még ki tudja mit őrzünk így is, mert Linda az oviban készült összes munkáját megkapta félévente. Javea-ban több doboz kagyló vár ránk, készültek már nyakláncok belőle, de a terasz mennyezetére is abból kreált szélcsengőt.
Persze a számítógép sem maradt ki az életükből, de persze felügyelet mellett, az Ő gépük a nappaliban, szem előtt volt. Régen hevesen tiltakoztam ellene, de azért valljuk be, ez a jövő útja. Ráadásul látja, hogy mi is órákat ülünk a gép előtt :-) Soha nem mutattam neki semmit, mégis tudja, másol, ment, emailezik, letölti a Barbie-s filmeket, és nagyon jól tud keresni, ha valamire kiváncsi. Manapság az interneten olyan információhalmaz van fent, hogy inkább a hatékony keresést és az információk hasznosítását kéne megtanítani.
Patrik. Ő is rengeteget változott. Érkezéskor 1 nap alatt megtanult kétkerekűn biciklizni, ez volt az első mérföldkő. Március 6-án leraktuk a pelenkát végre - vonatot szeretnél vagy pelenkára költsük a pénzt? - jelszóval. Beszédben rengeteget fejlődött, mint írtam, Ő csak tavaly július-augusztus környékén kezdett csak el, de belehúzott rendesen, hatalmas szövegei vannak :-) Elképesztő ügyeséggel közlekedik a sziklákon és a legnagyobbaknak való játszótereken is, és bár bízom a gyerekben, azért néha liftezik a gyomrom, ha már elég hajmeresztő a mutatvány. Rolleren is bűvészkedik, úgyhogy mivel már kezd ez is uncsi lenne, felajánlottam, hogy már jöhet a gördeszka.
A számokat felismeri 100-ig (ezt nem tudom hogy, mert én nem tanítottam), a nevét leírja, Linda tanítgatta a betűket is neki olykor, de igazából nem pártolom.
Reggelente már Ő is egyedül választ ruhát, felöltözik szépen, egyedül jár vécére (de csak bejelentés után), zuhanyozik. Nem katonatiszt vagyok, nem kell erre gondolni (bár szoktak ezzel viccelődni), de szerintem fontos, hogy önállóak legyenek és ne kiszolgáltassák magukat.
Sokat fejlődtünk a 8 hónap alatt így jó két hónap szünet után majd izgatottan várjuk az újabb kalandokat ;-)

2012. július 9., hétfő

Értelmetlen kérdések

Azt kell mondanom, hogy néha a felnőtteknek sincs sokkal több a fejükben, mint egy néhány éves gyereknek.
Tegnap meséli nekem egy barátunk, hogy megkérdezte Lindát, szeretne e visszamenni Spanyolországba, mire Linda azt mondta, hogy nem. Igazából csak azon akadtam fent, hogy a kérdést akkor tette fel neki, amikor  több hónap utáni viszontlátás alkalmával először találkoztak és játszottak együtt a lányok. Egy ilyen helyzetben nyilván a másik oldalra billen a mérleg, ráadásul egy gyerekről van szó, aki a pillanatnyi érzéseire alapozva mondja azt, amit mond.
Mondjuk ehhez képest este a vacsoránál kiborult, és azon kesergett, hogy a kis ház Toscamarban sokkal jobb volt, mert kicsi volt, és Ő ott jobban szeretett lenni. Éjjel rendszeresen átjár hozzánk, amit megint nem tartok normálisnak (mert minden éjjel jön).
Jeleztem végül, hogy a kérdést nem a gyerek, hanem én fogom eldönteni.
Ha toporzékolna, hogy márpedig nem akar visszamenni, akkor nyilván elgondolkoznék egy kicsit, de egyelőre szó sincs ilyenről.
Úgyhogy kéretik a gyereket nem kérdezgetni és főleg gondolkozni, hogy mikor kérdezzek!

Irigy kutya :-)

Tegnap Patrik éhes volt  - már majdnem kész volt az ebéd pedig - így egy joghurtot ajánlottam fel gyorsan. Megeszi a felét, aztán otthagyja.
Kérdem, hogy akkor megehetem én?
Mire Ő: igen, megeheted.
Betolok egy kanál joghurtot, mire elkezd üvölteni:

- Ne edd meg a joghurtomat! Nem tudtam mit mondok!  - és fogja a fejét.

:-)

2012. július 7., szombat

Mindenütt jó, de a legjobb....?!

Lindától folyamatosan kérdezik, hogy hol jobb: itt vagy Spanyolországban? Szegénynek nem egyszerű, hiszen 8 hónap hosszú idő,  ráadásul teljesen szabad volt és nyilván élvezte ezt a szabadságot. Lett macska, volt remeterákunk és olyan élményekkel gazdagodott, ami máshol nem lehetséges. Ráadásul még a tengert is imádja, hozzám hasonló módon :-) És persze lett egy otthonunk, amit nagyon hamar megszerettek.
Magyarországon viszont itt vannak a legjobb barátnők. Úgyhogy bölcs a lányom, mert  egyensúlyt próbál teremteni  még a lelkének is, és azt mondja, hogy mindenhol jó. Mesélte is ma, hogy mindenki ezzel a kérdéssel gyötri, én meg kontráztam, hogy na és akkor hol jobb? Mire Ő: Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Kérdem: ez most akkor mit jelentsen?  Hiszen a Toscamar is otthonunk volt. Persze, Ő is ugyanezt mondta :-) Érdekesek a gyerekek amúgy ( általánosságban), úgy veszem észre, hogy sokkal inkább biztonságban érzik magukat, ha kis térben vannak együtt a szülőkkel, testvérrel, mint egy hatalmas házban, távol egymástól. Gyanítom, hogy Linda is emiatt érezte otthonosabban magát Javea-ban, mivel kicsi volt a ház - 50 nm2 kb. - és mindig szem előtt voltam, akárhol volt, mindig látott. Mo.-on jóval nagyobb területen élünk, és ez sokszor zavarta. Éjjel rendszeresen átjárt hozzánk, félt a szobájában. Ezt a szót, hogy félek, a javea-i házban viszont soha nem hallottam és aludt reggelig mindenki a saját ágyában. Nem mondom, hogy 1x sem fordult elő átjövetel, de most mióta hazajöttünk, megint napi szintű lett :-(
Egy hete vagyunk Magyarországon, de azt mondja, hogy még mindig furcsa neki itt és nem találja a helyét. Furcsa. Tavaly sokkal jobban tartottam attól, hogy Őt jobban megviseli a váltás, ehhez képest pont Patrik volt, aki sokszor emlegette a budapesti otthont. Igaz, neki a játékok hiányoztak, most is így meséli ám mindenkinek, hogy Ő azért szeret itt lenni, mert itt van Thomas, meg Playmobil, meg úgy általában a játékok nagy része :-) Pedig Neki aztán a komplett Thomas pályát elvittük a negyvenakárhány vonattal, egy szava sem lehet, csak hát a DUPLO-s Thomas az maradt, és az nem ugyanaz, mert abból más pályát lehet építeni.... Milyen jó, hogy van választék! :-) A Verdák és a Mack szintén nélkülözhetetlen kellékek, ezt most a bőröndben kellett hoznunk. Nélkülük nem lehet ellenni 2 napot sem, nemhogy 2 hónapot!
Linda csak az Icike-Picike barátokat vitte le, mind a 78-at, amivel imád játszani már lassan 2 éve. Nem egyszer a skype-on játszottak Jankával a kamera előtt :-)
Én meg persze változatlanul nyavajgok. Nagyon nem találom a helyem, nincs semmi kedvem dolgozni, igaz, a meleg is betesz, moccanni sem lehet szinte. Eddig két pozitívumot tudok felsorolni: család/barátnős talik és az IGAZI, MAGYAR GYÜMÖLCS! Ez utóbbit most kezdem igazán megbecsülni, mert valljuk be, sárgabarackban, meggyben és őszibarackban szerintem a magyar termés verhetetlen. Szerencsére a sárgabarackfánk tele van, mert amúgy a zöldségesnél horror árakat tapasztaltam :-( Csak kimegyek, megrázom a fát, és az érett barackok lepotyognak, tiszta bio, semmi permet :-)
Patrik többször hiányolta  a túró rudit is, nos, neki is teljesült persze már az álma.
Üzenem azoknak, akik kitalálták, hogy a túró rudi Magyarország egyik fő vonzereje, hogy még egy túró rudi függő is teljesen jól bírta nélküle 8 hónapig ;-)

2012. július 2., hétfő

Sebesség+hangerő=virulok :-)

Sokszor úgy érzem, hogy lélekben ugyanaz a húszéves vagyok, aki voltam valaha. Persze a 4x felé közeledve ezzel állítólag nem kéne dicsekednem, valaki azt mondja, hogy ez azt jelenti, hogy semmit sem komolyodtam, de szerintem ez nem igaz.
Ma a napközbeni mélabú után estére formába jöttem kicsit: semmi többre nem volt szükség, mint beülni a kocsiba, berakni egy jó kis nyári egyveleget, feltekerni a hangerőt meg nyomni a gázpedált :-)  Én ettől 2 perc alatt kivirulok. Egy különös "szabadságérzés" lesz rajtam úrrá, megnyugtat de fel is pörget egyben, míg a tenger látványa alapvetően a belső békémet teszi helyre. Nem tudom jól leírni, mert ezt érezni kell :-)
Tavaly elég sokszor rámtört a bulizhatnék érzése, ami nálam annyit jelent, hogy menjünk el valahova ahol üvölt a zene és lehet rázni :-) Pedig tinédzserként nem voltam egy diszkóbajárós alkat, de most az utóbbi két évben egész sokszor rámtört a tombolhatnék. A múlt évben volt egy próbálkozásunk egy barátnőmmel, elmentünk Budapesten a Morrisonsba meg az Aratóba, de mindkét helyről hamar ki is fordultunk, mert "öregnek" éreztük magunkat. Akkor jutott eszembe, hogy Bécsben van pár hely, ahol tuti tetszene nekünk, mert nem tizenévesekkel van tele. Meg is szerveztük a hétvégét, gyerekek lepasszolva, péntek estétől egészen vasárnapig miénk volt a terep! Kedvenc hotelláncom egyikében, a Marriott Wien Messe-ben laktunk, közel a kiszemelt helyszínhez. Szombaton egész nap lófráltunk, vásárolgattunk - ritka alkalmak egyike, hogy élveztem a vásárlást, bár mindig abba a hibába esek, hogy a gyerekeknek nézek cuccokat, ahelyett, hogy egyszer magamra is gondolnék :-)
Amikor 2002-ben Bécsben "letettem a lantot", két lengyel lány A és B, amúgy testvérek - váltottak. Két tipikus szőke, és hát az igazat megvallva, simán lehetett őket utcalánynak is nézni, de nem voltak azok, és bár tőlem messze áll ez a stílus, valahogy kölcsönösen nagyon bírtuk egymást. Ezért is alakult úgy, hogy mivel ők jól ismerték a bécsi éjszakai életet, megbeszéltük, hogy menjünk együtt. Mi ketten farmerben és pólóban, tök lazán, ők neccharisnyában, tűsarkúban és valami egészen mini ruhában. Már amikor a kocsiból kiszálltunk, dőltünk a röhögéstől a helyzet abszurdságán, főleg, hogy még az eső is esett, és Ők bajban voltak a magassarkúban :-) A Prater Dome-ba mentünk, Ausztria legmodernebb és legnagyobb diszkója, a lányok javaslatára. A szokatlan párosítás miatt gyakorlatilag mindenki minket nézett. Ők elég hamar találtak is férfi társaságot, mi viszont nem ezért mentünk, mi csak jót akartunk bulizni, úgyhogy beálltunk a táncparkettre és nem is nagyon jöttünk le onnan hajnali 4-ig. Na jó, néha ittunk valami Bacardi szerűséget.... A barátnőmet kiszemelte egy török pasi, én voltam a közvetítő, de hát ezen is csak jót mulattunk, főleg, hogy a srác nem akarta elhinni, hogy férjnél van, gyereke 7 éves és 31 múlt...azt mondta, ilyen nincs :-) Néha a lányok odajöttek hozzánk is, be voltak nyomva rendesen, úgyhogy jól festettünk, hogy néha szabályosan ránk borultak. 4-ig bírtuk, 5-kor amúgy is zártak, úgyhogy bedőltünk az ágyba, de elég hullán ébredtünk arra emlékszem, még jó, hogy nem nekem kellett vezetni akkor. Szédületes este volt, nagyon jól sikerült, nem is tudom, mikor nevettünk ennyit egyhuzamban, mint azon az éjszakán. A férfiak itthon kicsit ki voltak akadva persze, az én részemről kevésbé, de én sajnos nemigen engedek beleszólást a dolgaimba....hát ez is én vagyok :-) Mondtuk azért nekik, hogy Ők is mehetnek bármikor, de nem éltek a lehetőséggel :-)))
Most Krisztit is befűtöttem, pontosabban Ő is benne lenne ilyenekben, úgyhogy megbeszéltük, hogy elintézünk egy ilyen bécsi kikapcsolódást :-)

Bepillantás a magyar egészségügybe

Gondolom túl sok újat erről nem tudok írni, de mivel érintett vagyok és mára is kijutott a "sokkból", így most kevésbé vidám lesz a téma (de majd jövök megint nosztalgiázni is).
Nagymamám szegény március közepe óta kórházban van. Én november óta nem láttam Őt, de akkor még otthonában köszöntem el Tőle, és azon kívül, hogy már nem fiatal - 90 elmúlt -, nem volt más baja. Pontosabban korábban volt egy combnyaktörés, ami idős korban sajnos gyakori, de azért még nagyjából ellátta magát, nem kellett mellé teljes felügyelet.
Március közepén azonban elesett és szerencsére ugyan nem történt komolyabb baj, de azóta kórházban fekszik, jelenleg geriátriai osztályon.
Én nagyon nehezen viselem a kórházi környezetet, nekem ebből a szempontból a szülés is trauma volt, mert valami különös irtózással viseltetek a magyar egészségügyi intézményekkel szemben. Persze most sem "csalódtam". Nem kell mondanom, milyen az, amikor több nagyon öreg van egy kórteremben összezsúfolva, ehhez jön még a lepukkant összekép, a 40 éves vagy még több linóleumpadló, a húgyszag, az állandó hörgés, és attól rettegés, hogy melyik pillanatban távozik a túlvilágra egy beteg az orrom előtt. Nővér persze kevés van, az osztályon talán 80 betegre jut 3 nővér...Vicc. Mert ezeknek a betegnek a zöme nem tud már egyedül enni, etetni kell, de 3 nővér mikor végez akár csak 20 beteg etetésével? Szóval lehetetlen egy helyzet. Míg Apukám a Nagymamámat etette, elnéztem, hogy a kórházi éjjeli szekrény vajon hány évtizede lett utoljára normálisan lemosva..... meg az ágy lába, a csempe alja. Jaj én ezektől totál ki tudok készülni :-(
Apukámnak igaza van, legyen szerencséje az embernek, és jöjjön időben a kamion, csak ezt ne szánja a sors nekem!

2012. július 1., vasárnap

Bosszús

Pénteken vettem  egy "Kiváló magyar termék" címkével ellátott szélesmetélt tésztát, ami a mai főzés során (pedig nem főztem túl!) cérnametéltté változott.
Pénteken vettem egy zacskó túrót, ami a cimke szerint július 5-ig okés, de büdös volt a túró mikor kibontottam :-(
Ma felszálltam egy BKV buszra és majdnem elájultam, hogy milyen vastagon állt a kosz meg a por a két ülés között, meg a kapaszkodók körül és félve mertem csak leülni, de muszáj volt, mert a buszvezető ész nélkül nyomta a pedált (ez csak akkor nem zavar, ha én nyomom :-D ). Ráadásul egy lány futott a busz után és látta a sofőr, de mégsem várta meg, becsukta az ajtót. Láthatóan sietett. Bunkó.
Pénteken a DM-ben először nem találtam a kedvenc Alverde-s cuccaimat, mire megnéztem, hogy mennyibe kerülne a Sanex tusfürdő, amit kint használtam végül az utóbbi időben. Nem vettem meg, mert az 1 l-t kint 2 EUR-ért vettem, itthon meg 1400 Ft. Ez nálam elvi kérdés :-)
Viszont, hogy valami jót is írjak, a DM-ben a pénztáros kislány nagyon kedvesen megmutatta, hogy már külön részen kínálják az összes Alverde-s terméket: félve kérdeztem ugyanis, hogy beszüntették-e?
Igyekszem a kint bevált "mosolyt" alkalmazni, de itt elég faarccal közlekednek az emberek :-( 

Nosztalgia 2.

Igyekszem majd többet írni mindenfélét az állandó takaríthatnékom-meg rendrakhatnékom helyett, úgyhogy jöjjön a második spanyolországi út :-)

98-ban éppen Ausztriában nyomtam a szezont március közepétől szeptember közepéig, viszont még szezonkezdet előtt határoztuk el Anyuval, hogy a 97-es nagyon jól sikerült Kréta-út után Spanyolországba menjünk nyaralni. Az Utazás kiállításon fizettünk be 3x 1 hét Spanyolországra: 1 hét Torremolinos, 1 hét La Manga és 1 hét Salou, majd a francia Riviérán 5 nap Nizzában. Az internet korszaka 97-ben kezdődött az én életemben, de akkor még utazás témában nem használtam, ebben biztos vagyok. Emlékeim szerint szeptember 28-án indultunk, első szállásunk Németországban volt a francia határ mellett, Freiburgban. Anyukám nem vezet, úgyhogy végig nekem kellett bírni fenékkel :-) Francia részen a Pont du Gard Nimes-nél volt az első megálló:



Akkor még élénken élt bennem a kép a 94-es útról, így hajszálpontosan ugyanott, Séte-nél álltunk meg először megpillantani a tengert, a Citadellánál.

Innen ugye még elég hosszú út állt előttünk, így úgy döntöttünk, hogy nem éjszakázunk sehol, majd ha fáradt leszek, akkor megállok kicsit szunnyadni. Valamikor hajnali 4 körül értünk le Murcia közelébe, itt már úgy éreztem, hogy elájulok a fáradtságtól, úgyhogy egy benzinkút parkolójában szunnyadtam valamennyit, már amennyire a hangzavarban lehetett. Azt tudom, hogy utána már elég sokszor meg kellett állnom, mert nem nagyon bírtam, Granada-tól pedig a "célegyenesben" már totál kómában vezettem végig az utat :-) A hotelt - ma is áll, Hotel Royal Costa, láttuk is most legutóbb - külön művészet volt megtalálni térkép és navigáció nélkül, de kérdezgetés után összejött. Becsekkoltunk és rongyoltunk fel aludni, kb. kora du. 2-re érkeztünk meg.
Strandolásra egyáltalán nem emlékszem, mint már írtam, nem vagyok egy kifekvős-napozós típus, nincs türelmem hozzá. Innen Torremolinosból mentünk át Granadába egy napra, bejártuk az Alhambrát; kora hajnalban indultunk Sevilla-ba, az azért 220 km volt és egy napba sűrítve oda-vissza nem kevés. Sevilla-ban valahogy nagyon eltévedtünk, mert hajmeresztő keskeny utcácskákba lavíroztam be a Corsámmal, ami nem egy széles autó, de faltól-falig ért a visszapillantó tükör; lementünk Gibraltárra szintén egy napra, a kocsit La Línea-an raktuk le, és gyalog mentünk be. Bejártuk Marbella-t, Anyukám azóta is emlegeti a Goya cukrászdát, hogy milyen isteni almás sütit evett (a Goya-t amúgy tiszta véletlenül tavaly is megtaláltuk J-vel és idén is véletlenül ott parkoltunk előtte); lementünk végig a parton Estepona-ig.
A következő tartósabb állomásunk La Manga-n a Hotel Cavanna volt. Itt nagyon jó volt a víz, mert az öbölben jól felmelegszik a víz - La Manga egy hosszú földnyelv, elválasztva a Földközi-tengert a Mar Menor-tól. Legkeskenyebb pontja 100m, legszélesebb pedig 1,5 km. A földnyelv mindkét végén természetvédelmi területté nyilvánított sólepárlók találhatók.
Innen ellátogattunk Cartagena-ba - ez nem volt nagy szám emlékeim szerint -, felmentünk Torrevieja-ba meglátogatni ismerősöket, így egy egész napot ott töltöttünk, de magából a városból nem láttunk sokat.
Harmadik hetünk Spanyolországban Cambrilsban, a Hotel Cambrils Princess-ben telt, ez utóbbi volt a legjobb minden szempontból, kivéve a dohányfüst szagát a padlószőnyegben (amúgy is utálom a padlószőnyeget, kész atkatelep). Nálam kizárólag kő vagy fa jöhet szóba, mosható szőnyeggel (mondom, hogy kacifántos eset vagyok).
Barcelonai városnézésünket úgy oldottuk meg, hogy beálltunk egy városnéző busz mögé és azt követtük, így kizárva az eltévedés lehetőséget. A turistabuszok meg úgyis csak a főbb látványosságok előtt állnak meg. A Sagrada Familia-ra és a Park Güell-re emlékszem, mindkettő ámulatba ejtően szép. A város azonban még a második nekifutásra sem fogott meg igazán.
Megjártuk Tarragonát, de a legnagyobb élményem a Monestir de Santa Maria de Poblet kolostor volt.



 Itt volt vezetés, de én egy kicsit elkalandoztam, mert engem nagyon érdekel, hogyan élik életüket a szerzetesek, ezért lemaradtam a csoporttól és galád módon elindultam kiváncsiskodni. Az mindig érdekesebb, amit nem mindenki lát ;-)  Nem voltam egyedül, egy másik nemzet fia is csatlakozott hozzám. Úgyhogy egy-két ajtót nyitogattunk, bepillanthattunk a hálókba, meg a konyhába, de aztán úgy rémlik, ránk szóltak :-)
Innen még átautóztunk a Santa Maria de Vallbona kolostorba, itt apácák élték mindennapjaikat. A kolostor maga gyönyörű, imádom az ilyen helyeket, nem tudom a vonzalom okát. Nem ugyanaz, mint a tengerhez való vonzalom, mert arra minden nap vágyom :-)

Santa Maria de Vallbona kolostor
Talán ugyanezen a napon lehetett, hogy Lleidaba is bementünk egy kis városlátogatásra. Alig indultunk el azonban, épphogy kiértünk egy főútra, amikor a kocsi féloldalra dőlt kissé - mindkét jobb oldali gumimat kiszúrták. Már akkor is az osztrák autóklub kegyeit élveztem, és szerencsére telefon is volt, úgyhogy nem sokkal később bevitt minket a tréler egy szervizbe, kaptam új gumit és mehettünk dolgunkra.

A visszautunk szintén Andorrán keresztül történt és itt is aludtunk egy éjszakát, majd Carcassone felé vettük az irányt. Aki erre jár, ide feltétlenül látogasson el, ez Európa legnagyobb középkori vára!


Carcassone-ról a wikipedia alapján:
"A vár – valóban óriási, a kettős fal kerülete csaknem 3 kilométer, a külső 1672, a belső 1287 méter. A falakat csaknem ötven torony védelmezi, a külső falon 14, a belsőn 24 s ehhez járulnak még a Chateau Comtal, a legbelső, megerősített bárói palota tornyai. A falakon belül épségben maradt meg belső vár települése. Ma is laknak ezen a területen, noha a házak jórésze ma a turistaipar kiszolgálására szolgál, üzletekkel, emléktárgy-boltokkal, étkezőkkel."

A következő szállásunk Nizza-ban a Hotel Comte de Nice volt. Bár félve foglaltam, mert 2*-os volt a szállás, de az ára döntött, és nem bántuk meg, mert nagyon jó helyen is volt, és teljesen rendben volt, még az én kekeckedéseimet is állta ;-)

Innen a szokásos helyek következtek, Cannes, Menton, Monaco, sztem St. Tropez-be is elmentünk és még a Funes-filmekből ismert utcarészletet is felismerni véltük.

Nizza után a három, párhuzamosan egymás alatt futó út középső részén fekszik a bájos Éze Village.





Ennek a kis középkori falunak a tetején egy kaktuszkert található. Nem szoktam kaktuszokat simogatni, de valahogy az egyik mégis megszúrt, meghorzsolta a kézfejemet. Nem tudom a mai napig, hogy ettől, vagy más oka volt, de estére nagyon belázasodtam, viszont másnap már indulnunk kellett hazafele. Reggel elvánszorogtam a patikába, venni lázcsillapítót, de nem igazán akarta kifejteni a hatást, így csak késő délután tudtunk elindulni. Németországig. Freiburgig kellett mennünk, ami 800 km-es utat jelentett. Nem volt mit tenni, elcammogtunk valahogy, késő éjjel, éjfél után estünk be a szállásra igen kalandos út után. Francia részen, valahol Genf környékén - Genf fényeit és a repteret láttuk - nagyon elkavartunk valami hegyi útra, sehol egy lélek nem volt, se házak, semmi fény, de még egy autó se jött szembe nagyon sokáig. Anyu ilyenkor nagyon tud parázni :-)
ETAP hotelben szálltunk meg, ezek jók, mert a pálya mellett vannak, az ember bármikor érkezhet, csak benyomja a kártyát az automatába és már kapja is a kódot, hogy bejusson. Aki csak pár órát aludna, arra tökéletes.
Az 5 hetesre sikerült út alatt összesen 12000 km-t tettünk meg, 5,5 l-es dizel átlagfogyasztással :-)


Autóbérlés Magyarországon

Mivel nem autóval jöttünk haza, ezért most egy kicsit bonyolultabb a közlekedés, de azért persze nem lehetetlen, csak 3x annyi időben, mint kocsival :-(
Kiváncsiságból ránéztem néhány oldalra, hogy mennyibe kerülne az autóbérlés Budapesten és gyorsan ugyanazokat a dátumokat megadtam Malaga-ra is, összehasonlításképpen.

A következő árat kaptam Budapestre: 3 ajtós Suzuki Splash légkondis, hajszálpontosan 4 hétre, 28 napra 811 EUR, DE 690 EUR-s önrésszel, ha bármi történik
Opel Corsa 900 EUR. Ezek viszont csak 3 ajtósak, ami gyerekkel macera.

Malaga: 5 ajtós Renault Clio légkondis, 4 hétre 28 napra 459 EUR, önrész az árban.

Ez vicc, komolyan.

Állítólag lehet 4000 Ft/nap is autót találni, de azok már elég szakadt Suzukik, nem pár ezer km-t futottak, hanem min. 6-7 évesek.

Fordulok vissza mihamarabb :-)