2012. április 30., hétfő

Bepillantás a spanyol egészségügyi rendszerbe

Minimálisan ugyan, de ma kényszerűségből volt szerencsém bepillantani a spanyol egészségügyi rendszerbe, így gondoltam, ezt a minimális első és remélhetőleg hosszú időre utolsó élményemet is megosztom.

Nagyon ritkán járok orvoshoz, még a gyerekekkel is, így komoly erőfeszítéseket kellett vennem magamon, hogy végül rászánjam magam erre a döntésre, miután többen is határozottan állították, hogy jobb ha megnézetem, így ma sor került rá. Kicsit ugyan banálisnak tűnt a probléma, de végül az orvos is azt mondta, hogy jobb hogy elmentem.

Marbellára, a Costa del Sol Hospitalba mentünk, Kriszti persze jött tolmácsnak, míg Bogi bevállalta a négy gyereket. Jó nagy parkolóház áll az érkezők rendelkezésére, igaz, pont bővítik a kórházat, de ettől függetlenül nem volt nagy káosz. Az információs pultnál a sürgősségire irányítottak az EU-s TB kártyával. Ott felvették az adataimat, aláírtam egy papírt, majd mielőtt továbbmentem volna, kaptam egy karszalagot névvel és az adataimmal, illetve vonalkóddal. Egy jó nagy váróteremben ültünk le, sokan voltak, gondoltam is, hogy este 6-ra sem végzünk... Minden tiszta és kulturált, mindenki segítőkész volt, és ami feltűnt, hogy nem volt semmi kórházszag. Először behívtak egy asszisztensnőhöz, aki a részletes előzményeket is felírta, egy homlokomra helyezhető lázmérővel megmérte a lázamat (épp csak érintésre működik). Utána vártunk kb. 1 órát, majd behívtak a rendelőbe. 5-6 orvos rendel itt egy időben, így a tömeg ellenére aránylag gyorsan haladtunk. Nem láttam ideges, feszült beteget, de orvost és nővért se :-)
Az orvosnak Kriszti elmondta a tüneteimet, szerencsére nincs semmi gond, egy mezei (kicsit túlburjánzott) szőrtüszőgyulladás, a problémát csak az okozta, hogy mindez egy anyajegyben és elég fura dolgokat produkált ez az elmúlt két hét alatt. Ma meg már sokszor hangoztatják, hogy figyelni kell ezekre nagyon, nehogy valami rosszindulatú folyamat induljon el - ezért is vettem rá végre magamat, hogy elmenjek, saját magam megnyugtatására. Kaptam egy antibiotikumos krémet receptre - külön recept mint Mo-on itt nincsen, egy A4-es papíron kaptam meg a diagnózist, kezelést és hogy mit váltsak ki a patikában, illetve ha rosszabbodna, akkor menjek vissza a sürgősségire. Ha valakinek komolyabb baja van, akkor persze innen a szakorvoshoz irányítják, de szerencsére erre már nem került sor nálam, ennyivel megúsztam.

2012. április 28., szombat

4 a nő :-)

Ma ugyanis megérkezett Bogi és a barátnője, Judit, és hogy teljes legyen a buli, az apartman ahol lakunk (Club Bellasol, Mijas Costa - ez itt a reklám helye :-) ), 6 főre szól, így Kriszti is leköltözött a gyerekekkel hozzánk :-) Bogi, Kriszti és én születésünk óta ismerjük egymást. Bogi és én névrokonok is vagyunk, de valami távoli rokonság persze van köztünk, hiszen a családnevünk is elég ritka, nem "Nagy" meg "Kovács". A szüleink ikerházat építettek, így hosszú évekig laktunk egymás mellett. Kriszti apukája pedig a szüleink alatti házban lakott, igaz, Ő legtöbbször csak hétvégén volt ott. Van egy nagyon emlékezetes közös fotónk is, amin hárman együtt egy lavór mellett nudizunk valamikor 1975 nyarán  talán. :-D
A kamaszkor körül valahogy elszakadtunk egymástól, de azért a családtagoknak köszönhetően mindíg tudtuk, mi történik a másikkal, hol él éppen. Aztán amikor Krisztivel kis különbséggel jöttek első csemetéink, újra egyre többet találkoztunk, a gyerekek is jót játszottak.
Az igazi találkozásra hármasban azonban tavaly nyáron került sor, amikor Krisztiék Budapesten voltak két hónapig és Bogival is újra "egymásra" egymásra találtunk és közös hétvégi partikat rendezhettünk.
Nagyon jók ezek az együttlétek, borozgatunk, jókat dumcsizunk és ezek azok az élmények, melyek a gyerekeknek is meg nekünk is nagyon maradandóak lesznek :-)

4 a gyerek is :-)

2012. április 27., péntek

A gibraltári kifutópálya szájában

A tegnapi pecsenyéresülés után egyértelmű volt, hogy ma én nem mehetek ki a partra (a gyerekek persze csak szimplán barnulnak). Ezért úgy döntöttünk, hogy sietősre vesszük a figurát, és megpróbáljuk elcsípni a Gibraltárra leszálló gépet. A menetrend ugye fent van a neten, leírtam, biztos ami biztos, hétfőn pedig már kikerestük a helyet is, hogy hova kell mennünk lesni :-) Kicsit csúszásban voltunk, úgyhogy nem volt mit tenni, múltkor szépen végigálltam a sort, de miután valaki bepofátlankodott elém a sorba (külön sor megy Gibraltárra), úgy döntöttem, hogy nincs kecmec, menni kell :-) Kimentem a bal sávba, nem voltak most bólyák mint a múltkor, szerencsére, így nem sokkal a határ előtt gyorsan visszamentem a sávba - kicsit anyáztak ugyan, de mondtam, hogy first time, bocs :-) Mindent a gyerekekért ;-) Éppen leraktuk a kocsit jó helyre, indultunk a partra, már láttuk, hogy jön a gép - futás! Minél közelebb akartunk menni, hogy szinte elkaphassuk a kerekét :-)

Ebből végül ennyi sikerült:

Linda és a BA gépe a gibraltári kifutópálya szájában

Mindenesetre a gyerekeknek fantasztikus élmény volt már ez is :-)

Innen átmentünk még az Alameda botanikus kertbe, mert a múltkor kimaradt a Wildlife Park, de mint kiderült ma, ez nyitva sem volt, úgyhogy maradt a játszótér. Ez ugyanis tényleg teljesen más, mint a megszokottak. Persze utána még az Europa Point-os játszótérhez is ki kellett menni, ami ma nagyon kellemes volt, ráadásul láttunk épp befutni egy nagy óceánjáró luxushajót, az Oceana-t.


Kíváncsiságunk az óceánjáró iránt mindhármunknál nagy volt, így átkocsikáztunk a kikötői részbe, ahol még korábban nemigen jártunk. Zsanya ugyan nem említette, de itt is épült egy új park jó nagy játszótérrel :-) Pompás a kilátás a kikötőre, úgyhogy míg én a kikötői életet tanulmányoztam, a gyerekek vígan játszottak (igen, mi megszállott játszótér-tesztelők vagyunk :-D Nincs olyan nap, hogy ne keveredjünk be valahova ). Itt a kikötői résznél - a Morrison háta mögött - szintén nagyon jól oldották meg, vannak kondigépek felnőtteknek, van mosdó, wc, minden, ami kellhet, illetve jó sok kőpad kőasztallal - nem egy család piknikezett éppen. Mivel elég jól eltelt a nap, így a listámon még szerepelt egy járat érkezése, amit gondoltam, nem szabad kihagyni :-) Amúgy én nagy repülőgép-mániás vagyok (vagy inkább voltam), régen, míg nem voltak a gyerekek, számon tartottam az összes légitársaságot, követtem a repterekben beálló változásokat és érdekelt minden hír, ami repülés; szorgalmasan vásároltam Ausztriában az Aero magazint, és az utolsó betűig mindent elolvastam. Az Aero példányai ma már valahol csak porosodnak, aktualitásukat vesztve... Ahol lehetett, mindíg kimentem a reptérre fotózni. A legjobb ilyen alkalom azonban Phuketen volt, mert ott szó szerint a strandolók felett száll le a gép, nincs úgy körülbástyázva a reptér, szögesdrót meg miegyéb. De jöttem már úgy FRA mellett is az autópályán, hogy csak ki kellett volna nyújtanom a kezem a napfénytetőn és már lógok az American Airlines futóművén :-D

Visszatérre Gibraltárra, kimentünk újra a partra, de a Monarch gépe csak nem akart érkezni, úgyhogy gyors SMS J-nak nézzen utána a neten, hogy késni fog vagy mi a szösz, meddig várjunk. De nem volt otthon, így fogtuk magunkat és elindultunk hazafele Tarifára. Ma nagyon gyorsan kijutottunk, nem volt semmi sorállás, de volt egy olyan érzésem, hogy most fogják lecsukni a sorompót, így elég lassan mentem szándékosan. Végül átértünk, és épp abban a pillanatban láttuk meg a gép fényeit a távolban. Nosza rajta, gyorsan elhúztunk La Líneán a tenger felé végig a kifutópálya mentén, immáron a másik oldalon és alig kiszálltunk, gyakorlatilag már tette is le a pilóta a gépet. Így utólag rájöttünk, hogy innen sokkal jobban és többet lehetett látni, viszont nem érdemes a sorompó előtt sem állni, mert a gép már szinte a terminálnál teljesen lefékez: persze tiszta sor, hogy ott gurul előtted egy repülő keresztbe, mintha csak gyalogos lenne :-) Irigyeltem a reptér melletti placcon állomásozó lakóautósokat, akiknek naponta 5-6 alkalommal lehet részük a látványban.




Ma amúgy egész nap folyamatosan katonai gépek szálldostak fel-le, majd Zsanyától várom a választ is, hogy mi volt ez, vagy ez teljesen napirendi ott, bár én még nem tapasztaltam. Igaz, nem ott lakom naponta, még szerencse :-) Egy-két fotó erejéig sikerült lekapnom, de ezek ugye annyira nagy sebességgel mennek, hogy képtelenség sajnos jó képet csinálni :-(




Gibraltárral kapcsolatban amúgy elég vegyesek az érzéseim, így hogy most egy héten másodszorra is ott jártunk és gyakorlatilag az összes utcát bebolyongtuk. Először is ma tűnt fel, hogy folyamatosan büdös van: pontosabban olajszag, nyers kőolaj, benzin és ezek fura keveredése. Igaz, ezt Algeciras-ban is éreztem, amikor a finomítók és az ipari kikötői részen sikerült bóklásznunk. Sajnos az én orrom elég kifinomult, miután nem városban hanem zöldövezetben nőttem fel.

Oceana immáron a kikötőben, behajózás után


Nekem elég káosznak tűnik Gibraltár, nem találom azt a rendezettséget, amit spanyol részen. Persze, abszolút érdekes, hogy egy hatalmas szikla körül emberek laknak toronyházakban, meg majmok rohangálnak szabadon és persze van sok látnivaló is... de hogy itt lakni hosszú időre?? Kezembe került egy ingatlanos kiadvány, abban elképedve néztem az árakat, és azt mondtam, hogy ha nekem annyit fizetnének, mint amennyibe egy lakás bérleti díja kerül, sem biztos, hogy ott akarnék élni.
Ami furcsa volt még, hogy nagyon sok helyen ugyanúgy spanyolul beszéltek az eladók, dolgozók. Persze tudom ám én, hogy onnan járnak át dolgozni, de ha Angliában vagyunk, akkor mégis angolul kéne tán beszélni. Szerintem. Ráadásul sok helyen nem lehet euróval fizetni, olykor még kártyával se, egy napra meg nem fogok fontot beszerezni, amit ki tudja, mikor tudok elhasználni. Hétfőn is pont így jártam, beálltam egy parkolóházba, és aztán fizetésnél derült ki, hogy nem lehet sem euróval fizetni, sem kártyával. Persze a kártyát sem adta vissza a gép, a parkolócédulát, úgyhogy csörögnöm kellett a vészjelzőn :-) Ott elmondták, hogy menjek el pénzt váltani. Na ezt semmiképp sem akartam, úgyhogy jött egy francia házaspár, próbáltam csencselni velük, hogy adjanak el 1.50 fontot nekem euróért, de nekik sem volt több, viszont ajándékba adtak 40 pence-t. :-) Jött aztán még egy  negyvenes pasi is, úgyhogy neki is elkezdtem mondani a problémámat, nem vagyok ám szívbajos. Rendes volt, odaadtam a 40 pence-t amit az öreg házaspártól kaptam, kifizette nekem a parkolócetlit, meg kapott eurót, sztem még túl is fizettem, mert igazán hálás volt, de végül is jól jártam, nem kellett váltogatnom.  Ma már óvatosabbak voltunk, amúgy is értelmetlen parkológarázsba menni, általában egy-egy helyet bárhol lelni.

Catalan Bay


A másik elég negatív tapasztalat az Catalan Bay. Persze lehet, hogy nem Tarifa-mércével kéne néznem, de akkor is az. Van egy négycsillagosnak jelzett hotel is, amire így külső ránézésre egy csillagot se adnék, de belülről mondjuk nem láttam. Nem szívesen laknék ott pár napra sem. Szegény Zsanya remélem nem veszi a fejemet :-)) Ennek ellenére persze nagy élmény Gibraltár, aki teheti, nézze meg, mert különleges tényleg. :-)




2012. április 26., csütörtök

Autó a homok fogságában

Ma kis megvesztegetés után rávettem a gyerekeket, hogy menjünk fel Chiclana-ig, ahol tavaly már csak szinte az éj közepén tettünk látogatást az akkori hotelünket keresve, de reggel korán indultunk is tovább Cádiz-ba.

Megtaláltuk a strandot is, ahova épp csak kinéztünk hajnaltájt, de most a másik végében telepedtünk le. A gyerekek homokvárat építgettek, amit egy idő után elmosott a víz, ugyanis jött a dagály, de aztán Linda egy kutyát formált homokból, mondtam is Neki, hogy na már csak ki kell tenni a kalapot elé, és megvan az aznapi kajapénzünk :-)

Novo Sanctri Petri, Playa Barrossa


A következő megálló Playa Roche volt, egy hangulatos családiházas negyed előtt húzódó homokos tengerparti rész. Ez nagyon nyugis volt most, néhány szörfösön kívül nemigen voltak. Ez a partszakasz a világítótoronnyal végződik, ahol kb. másfél km hosszan lehet sétálni egy szépen kialakított parkszerűségben, néhol fahidakkal és persze ez mind jónéhány méterrel a tengerszint felett.

Cabo Roche


Mivel Sanctri Petri-ben eléggé elhúztuk az időt, így már jócskán elmúlt 5 óra, mikor észbe kaptunk, hogy ebédelni kéne. Conil nagyobb hely, gondoltuk, itt nem lesz probléma a parton éttermet találni, igen ám, de 4 után a legtöbb helyen bezár a konyha, úgyhogy nem is tudom, hanyadik helyen tudtak nekünk végül ebédet adni. Itt is elájultam a mennyiségen és azon, hogy biztos csak annyiba kerül-e, amennyit kértek.... -)

A gyerekek megint kikönyörögték, hogy hazafele menet menjünk be homokgolyózni meg csúszkálni a homokdűnékhez, de előtte még a tegnapi kagylógyűjtős helyen is kikukkantottunk. Igen ám, de ugye az homokos rész, és bár láttam magam előtt keréknyomot és igyekeztem abban menni, a kocsi egyszer csak fennakadt a homokon :-) Kétségbeesés helyett gyorsan előszedtem a gyerekek homokozóscuccából a lapátokat (milyen jó hogy minden vackot hurcolászunk magunkkal!) és igyekeztem szabaddá tenni a kerekek alatti részt - nulla sikerrel. Aztán odahordtam 2-3 követ, amit a kerék alá raktam, hátha. Semmi. Egyszer csak látom, hogy bekanyarodik egy kocsi, na mondom, meg vagyok mentve. Integetek a kiszálló pasinak, aki azt hitte, köszönök, de utána mutogattam, hogy segíteni kéne megtolni a kocsit, mert fennakadt (pedig nem is vagyok szőke :-D ). Jött is egyből, mondta (vagyis mutatta), hogy szedjünk minél laposabb köveket még, amit jól beágyazott a kerekek alá a homokba. Végül aztán jött egy barátja is még kicsit később, igy együttes erővel jól megtoltak, meg a kövek is segítettek, úgyhogy kiszabadultunk a homok fogságából :-) De így érdekes az élet, nem? ;-) Mondjuk a kocsi úszik a homoktól, egész úton hallottam, ahogy orrán-száján köpi ki magából. Holnap szerintem keresünk egy porszívót is :-)



Még egy érdekesség: minden este, ahogy lemegy a nap (szombat óta, pontosabban), jönnek a fekete felhők, felerősödik a szél, és az ember azt hinné, hogy hatalmas vihar lesz. De semmi. :-)



Tarifa képekben - és ahogy én látom








Tarifa a kiteszörfösök mekkája - felső képen látható, hogy ez mit takar :-)
Tavaly már megismerkedtünk Tarifa csodálatos homokos tengerpartjával, de csak egy-két órát élvezhettük, mert a szállásunk Cádiz alatt volt. Most viszont sikerül igazán kiélvezni ezt a természeti csodát! A homokos part több km hosszú és gyakorlatilag egy homokdűnében végződik (távolban talán látni). A homok elképesztően tiszta, fehér-arany színű - állítom ez a legszebb amit eddig láttam, pedig a Phi-phi szigetek homokos partja sem kutya Thaiföldön, hogy a Gold Coast-ról már ne is beszéljek. Ha valaki, mint én, nem tud megbarátkozni a homok gondolatával, itt tuti sikerülni fog. :-D

Tarifa maga szerintem elég hippis hely, abban az értelemben, hogy nagyon sok fiatal van itt Németországból, Ausztriából egy szétesőfélben lévő lakóautó-szerűséggel, és gyakorlatilag abban élnek, viszont egész nap kiteszörfölnek .-) Nem mondom vonzó életforma, bár a komfortérzetem ennél azért többet kíván, de egy 6évnél nem öregebb lakóautóval már teljesen megelégednék :-)

Nincs tömegturizmus, szerintem itt nyáron sem telik meg a tengerpart emberekkel, annyira mint mondjuk az olasz Adrián. Mindíg lehet találni egy kis részt, ahova visszahúzódhat az ember.
A Tarifától északra fekvő települések, egészen Chiclana de la Frontera-ig, hasonló fehér homokos parttal rendelkeznek, de a csúcs még számunkra a Vejer de la Frontera-nál található Cabo de Faro Trafalgar, ahol a szél szintén dűnéket képezett és gyakorlatilag beborítja az aszfaltutat. Látványnak is szédületes.












Ronda képekben









2012. április 25., szerda

Homokgolyó-csata

Tarifáról már írtam, hogy fantasztikus fehér-arany a homok és legfőképpen tiszta. Olyanannyira, hogy én, aki utáltam a homokot, már kényszert éreztem, hogy mezítláb sétáljak :-) Mindezek tetejében azonban Tarifától északra kisebb-nagyobb területen homokdűnék is vannak - már csak a tevék hiányoznak gyakorlatilag. A gyerekek rettenetesen élvezték, hemperegtek, gurultak lefele a homokban, én pedig teljes nyugalommal viseltem a jelenetet.

Homokdűnék Tarifától északra, Punto Paloma felé


 A reggel felhősen és borusan indult, de mire sikerült összeszednünk magunkat (délre) és indulásra kész voltunk, kilépve az ajtón már gyönyörű kék ég és szikrázó napfény várt ránk. Először felmentünk az első dűnékig, ez kb. 8-10 km Tarifától, ott a gyerekek homokvárat építettek lelkesen. Innen Bolonia felé vettük az irányt, a 340-es útról kb. 6-7 km-en át szélerőművek tucatja között visz be az út, fantasztikus már maga a látvány is. A part annyira szép, hogy még három boci is a homokban feküdt, szinte az emberek között. Azt hittük naívan, hogy itt a világ végén rajtunk kívül alig lesznek, de meglepve tapasztaltuk, hogy vagy 7-8 hatalmas busz is állt a parkolóban - talán osztálykirándulásra jöttek?



A térkép szerint - amire idén ruháztam be és friss - az út a parton felvisz egészen Barbate-ig, de sajnos egy idő után vissza kellett fordulnunk, ugyanis az út le volt zárva mindenféle szöges dróttal, katonai terület címszó alatt. Ha nem lett volna, biztos bevállalom :-) bár elég félelmetes volt a hatalmas sziklák között, és persze látszott, hogy néha bizony omlik is belőle.

Playa Bolonia


Bolonia felett, katonai terülen - legalábbis a tábla szerint :-)



 Úgyhogy visszamentünk a 340-esre, de a gyerekek már úgy 3 után nyüszögtek, hogy éhesek, igy Tahivilla táblánál kiszúrtunk egy éttermet és gyorsan megálltunk. Gondoltuk, hogy nem lesz rossz, mert tele volt kocsival a parkoló, és hely is éppen csak akadt. Kisebb feltűnést keltettünk - fehér nő két gyerekkel :-D - az étterem ugyanis férfiakkal volt tele, akik valószínűleg a szemben fekvő gyárból jönnek át ide ebédelni. Mindenesetre nem zavartattuk magunkat, és nem is bántuk meg, a kaja isteni volt, nagy adag, és annyira olcsó, hogy azt hittem elszámolták magukat. A felszolgáló két lány abszolút segitőkész volt Patriknak is választani ill. jelezni a konyhán, hogy gluténmentesen kérünk mindent, a végén pedig még a megmaradt ásványvizes üveget is a kezünkbe nyomták, hogy nyugodtan vigyük el (jó egy liter megmaradt ugyanis a másfélből).

Immáron tele pocakkal Zahara felé lekanyarodva és végig a parton Barbate-ig, egy furcsa partszakaszon álltunk meg. Azért furcsa, mert egy kőfal mögött valahogy bekúszik a tenger vize, és gyakorlatilag egy kis tavat képez, ami sekélysége miatt nagyon kellemes meleg. 1 férfi és 2 nő sétált vödörrel a kezében és néztük, hogy ugyan mit csinálnak, de aztán köszöntek, odamentünk és mutatták, hogy kagylót gyűjtenek  - evésre (meg rákot). Mikor a rákot mutatta a férfi, akkor kicsit hátrahőköltem, hogy úristen mikor lépek rá egyre, de Ő csak mosolygott :-) Mindenesetre érdekes volt.

Barbate

Barbate, kagylószedés


Igazából egy olyan partszakaszt kerestünk, amiről láttunk egy fényképet a neten még régebben, hogy tele van hatalmas kagylókkal. Nem mintha nem lenne már több vödör gyönyörű kagylónk, de azok ugye más partszakaszról származnak. Így aztán bementünk Barbate centrumába - maga a város jelentéktelen sztem, de a sétányt nagyon szépen megcsinálták, itt is ugyanolyan fehér a homok, és ami meglepett, hogy a víz meglepően meleg, kb. 26-27 fok volt. Így a gyerekek ledobálták a ruháikat, és önfeledten hemperegtek a gyönyörű kristálytiszta vízben - sőt, még én is bemerészkedtem térdig :-D  Alig lehetett őket kiszedni persze, mivel a vízben melegebb volt, mint kint a levegőn - pontosabban meleg volt, csak a légáramlatt miatt hidegebbnek tűnt, mint a víz.

Fürdés az Atlanti óceánban, Barbate-nál


Sokadik megállás, kiszállás-beszállás után gondolkoztam, hogy ha már itt vagyunk, akkor jó lenne elnézni Vejer de la Frontera-ba is, mert az is egy tipikus fehér falu, úgyhogy egy fagyi ígéretével megcéloztuk a centro ciudad-ot :-) Hálát adtam a kocsicserének, ugyanis az utcák annyira keskenyek, hogy tükörtől - tükörig fértünk csak el, nagyobb autóval elég necces lett volna. Persze fagyizót nem találtunk, de a központot sikerült körbejárni, míg szokásunkhoz híven egyszer csak egy igencsak messzemenő hagyományokkal rendelkező cukrászda előtt kötöttünk ki. A gyerekek úgy döntöttek, hogy ez is jó lesz fagyi helyett :-)

Vejer de la Frontera felé, Cabo Faro Trafalgar oldalán


Mivel már későre járt, elmúlt 8 óra is, viszont a nap itt 9 után megy le, mondtam, hogy hazafele ugorjunk ki Puenta Paloma felé - a térkép szerint van kilátó, gondoltam onnan megnézzük a naplementét. Az út homokdűnék között vezet kb. 600 méteren át, így félre kellett állnom, mert a gyerekek könyörögtek, hogy álljunk meg, fel akarnak menni a tetejére és onnan gurulni. :-) Itt jó kis homokcsatát vívtak, homokgolyókkal dobálták a kocsit meg egymást - és még én sem kaptam frászt :-D De a naplemente közelgett, így menni kellett még tovább, de újra egy kapuhoz értünk, ahol meg a "Zona militar" tábla fogadott. Mindegy, gondoltam csak nem lőnek ilyenkor, végül is fogalmam sincs, mi lehet az a terület, mert szimpla lakóházak voltak, bár tény, hogy elég érdekes kivitelben és maga a környék is abszolút furcsa volt. Mintha az abszolút magányt keresők élnék itt napjaikat, de az is lehet, hogy korábban elhagyott házakat tettek magukévá - ezt biztos nem derítem ki egyhamar. A földúton még bementünk 2-3 km-t, de aztán nem volt már értelme továbbmenni. Mindenesetre ez a nap is kalandosra sikeredett :-) Holnap is visszanézünk, most nem szálltam ki ezen a részen is fotózni, de feltett szándékom, hogy akár valahogy lesétáljunk ott is a partra. Talán nem esznek meg minket :-)

Holnap már tényleg berakom a képeket is, csak egyelőre egy mobilnetre kényszerülök 236 kbps sebességgel, úgyhogy örülök, hogy alapdolgok mennek. Igy is kint lóg az erkélyen a laptop, remélem nem fog leesni :-D

Cabo Faro Trafalgar