2013. július 24., szerda

Hajnali mojito az óceán partján

Hétfőn úgy érkeztünk Mijas-ba késő este, hogy lesz 4 szabad napunk. Ehhez képest tegnap valamikor egy óra után jött a telefon, hogy egy csere miatt sürgős takarításra lenne szükség a "kastélyházban", vállaljuk-e. Hát persze! Ráértünk ebéd után indulni, úgyhogy kényelmesen megebédeltünk, kávéztunk, összeraktuk a cuccokat meg a három fiút és én elindultam a kocsihoz. Volna! A kocsinak ugyanis hűlt helye volt. Néztem a táblákat és persze rögtön megvilágosodtam, hogy a kocsit elvitték. Bár figyeltem, késő volt, sötét volt, fáradt voltam már hétfőn, ráadásul tolatva álltam be, úgyhogy nagyjából esélyem sem volt észrevenni az új táblákat (múltkor, 3-4 hete még nem voltak ott). A kocsit kiszabadítani nem telt fél órába sem végül, úgyhogy kisebb szívinfarktus után azért elindulhattunk.
Ez az a hely, ami tragikus és szerintem 2-3 nap kéne 3-4 embernek, ehhez képest hárman voltunk a női G-vel 3 órán át. Utána átugrottunk még a saját lakóparkunkba, ott is befejeztük azt, ahonnan a vendégek eljöttek és még mindig bizonytalan volt, hol aludjunk - pontosabban hol szeretnénk aludni. Volt két szabad apartman, választhattuk volna azokat, de a kalandvágy mocorgott bennünk és már terveztük Tarifát. Végül győzött az óceán, a mojito és Tarifa :-) Éjjel elég későn értünk le, de tudtuk, hogy hova akarunk menni - a Playa Valdevaqueros tele van lakóautósokkal, úgyhogy itt biztonságosan lehet aludni. A kocsit kipakoltuk, csak a legszükségesebb cuccokat hoztuk, az üléseket ledöntöttük vízszintbe. A gyerekek hamar, már a leút alatt elaludtak, mi meg ahogy leparkoltunk, kisétáltunk kicsit a partra két pohárral és egy üveg jól lehűtött Baccardi Mojito-val :-) Természetesen ezt az alkalmat meg kellett örökíteni, úgyhogy próbálkoztunk a telefonnal fotózni, de Kriszti mindig rosszul tartotta, ezért valahogy a fél arcom mindig lemaradt a képből, vagy hosszában, vagy keresztbe. A sokadik kép után már szakadtunk a röhögéstől persze. Próbáltuk a rendes fényképezővel is, de az meg már kicsit jobban le volt merülve és nem akart vakuzni meg időre fotózni. A parton amúgy sátraztak is, horgászok is várták a nagy kapást, viszonylag nagy élet volt, a homokdűnéken ugráltak a zseblámpák fényei a gazdáikkal;  a mellettünk lévő autókban szintén iszogattak, beszélgettek. Szokásomhoz híven 2 ujjnyi innivalótól kinyúltam és befészkeltem magamat a kocsiba én is. Takarókat hoztunk, a hőmérő 21 fokot mutatott, de nem fáztunk. Kriszti mindeközben kint ücsörgött meg fészbúkolt hajnali négykor, és már világosodott szerintem, mire visszaszállt a kocsiba (én aludtam, fogalmam sincs, Ő mit csinált :-D Végül negyed tíz volt, már teljesen világos, bár felhős, mire felébredtünk mindannyian és elindultunk keresni egy jó helyet, ahol reggelizhetünk. Természetesen ezt is sikerült megtalálnunk, igaz, vissza kellett menni be a városba. de a Malibú pont  az a hely, amiről mindig is álmodtam: fehér székek, reggeli közben nézem az óceánt, hallom a hullámverést, de mégis csend van és nyugalom. A kávé amúgy isteni volt, a narancslé úgyszintén, a gyerekek pedig már alig bírták kivárni, hogy menjünk végre fürdeni. Most pedig, amíg én e sorokat írom, vidáman lubickolnak az óceánban, élvezik a hullámokat, vagy egyszerűen csak futnak a végtelen parton.......


2013. július 23., kedd

A férfi takarít

Külön felhatalmazást kaptam Krisztitől, hogy írhatok az esetről, Ő csak azért nem vállalta, mert félt, hogy cenzúrázza a blogspot a bejegyzést :-D
Múltkor az egyik vendég egy jófajta, nagyon illatos, kívánatos gin-t, egy BULLDOG-ot hagyott ott szinte érintetlenül. Nem vagyok piás (csak a sangriát iszom olykor mintha vizet innék :-D ), ezért először nem tudtuk, mihez kezdjünk vele, de gondoltuk, majd keresünk valami jó koktélreceptet. A gin itt maradt Mijas-ban Krisztiéknél a pulton, több más cuccunkkal egyetemben. Valamelyik este Estepona-ban Zsuzsival találkoztunk, aki a nyarat itt tölti és valahogy eszünkbe jutott a dolog és megkérdeztük (mivel vendéglátós), tud e valami jó receptet. Almalét vagy ananászlét ajánlott, úgyhogy tegnap is szereztünk egy doboz almalét az OpenCor-ban. Este viszont már nagyon késő volt, valahogy elmaradt az ivászat, meg ugye be is kellett volna hűteni.
Ma reggel kerestem Patrik müzlijét, és mivel nem találtuk sehol - Kriszti férje míg Ő nem volt itt, nekiállt takarítani (a takarítás nála a főnökasszony elmondása szerint az ismeretlen dolgok kidobásából, a pultról történő elpakolásból áll) így gyanút fogtunk, hogy esetleg kidobta. Felidéztem, hogy még mit hagytam ott a pulton és eszembe jutott a gin. Kerestük, de sehol nem találtuk az üveget. Kriszti egyből a legrosszabbra gondolt, én meg arra, hogy B megitta, ami a kisebb baj lett volna. A rumot megtaláltuk érintetlenül, úgyhogy nem maradt más, mint Kriszti felhívta B-t, hogy hol vannak a cuccok. A müzlire (és alatta a fehér tálra) nem emlékezett, majd nemes egyszerűséggel közölte, hogy a gin-nel a vécét takarította ki.....na itt úgy egy kicsit nagyon a szívünkhöz kaptunk, úgyhogy mindenféle jelzők kíséretében megállapítottuk, hogy olyan, mint férfiész nem létezik :-D (múltkor próbáltunk a férfilogikára keresni, de valahogy ilyet sem találtunk :-D).
Bár a múltkor már kaptam egy megjegyezést, hogy nősoviniszta vagyok, ami egyáltalán nem igaz, pusztán annyiról van szó, hogy némely férfiak tetteiben nem látok igazán logikát vagy értelmet, és ennek olykor jólesik hangot adni ;-)

2013. július 22., hétfő

Unalomnak helye nincs

Ma este úgy 22.30 után értünk vissza Mijas-ba Krisztiékhez, és talán a raktáros pakolásnál meg is jegyezte (kifolyt az Ariel folyékony mosószer :-D ), hogy velünk mindig van valami  és hát nem mondhatjuk el, hogy unalmasan és egyhangúan telnek a napok. Szó mi szó, egyhangúságról itt szó nincs.
Reggel 9.45-re beszéltük meg a talit G-vel; mivel én mindig pontos vagyok, Patrikot kihúztam az ágyból, lebattyogtunk a kocsihoz, amikor is hív G, hogy most ébredt csak fel, úgyhogy nyugi, kicsit később indulunk. Kriszti persze röhögött, hogy mégis mit vártam, de mondtam, hogy a múltkor egyszer véletlenül pontos volt :-) A kedvenc házamba mentünk a kedvenc partszakaszra - nem értettem ugyan, hogy egyszerre indultunk, miért 5 perccel később ért oda G, de aztán kiderült, hogy reggeli kávé hiányában simán túlment az autópálya kihajtón. Inkább nem is mondok semmit erre :-D Átvette a kulcsot a vendégektől, mi ottmaradtunk Patrikkal, aztán hívott, hogy elfelejtett szólni, de majd jön egy Vevő érdeklődő, engedjem be. Ez is megvolt; pont felmosás közben érkeztek, amit utálok, mert én mindig megvárom, míg megszárad, de kivételesen figyelmesek voltak, és nem léptek a vizesre, amúgy is borítékoltan seggrecsúsztak volna, olyan topánkában. Dolgom végeztél irány vissza a mi lakóparkunk, gyors telefon, hogy mit ebédeljünk vagy elugorjunk e valahova. Egy mélyfagyasztott gluténmentes pizza nyert; közben Kriszti 2 lakás között rohangált mosógépet indítani meg kiteregetni; a pizza kissé kiszáradt a sütőben, mert én ezeket viszont általában elfelejtem. Közben az egyik helyről kértek még egy kulcsot, akkor megy a telefon, hogy nekem nincs, de a női G-nek van, a női G ma nagyon busy, amit a férfi G nem is tudom, hogy nem tud, hiszen az okosában van a teljes memóriája (szó szerint), anélkül létezni sem tud. Általában mindig van valami, ami miatt másodpercek töredéke alatt át kell szervezni a korábban felépített koncepciót, ez ma is sokszorosan összejött. A női G elkezdi magyarázni, hogy neki is csak egy kulcsa van, és így minden kulcs a vendégeknél lesz, és ez nem jó, de Kriszti se hagyja magát ám, a férfi G ezt mondta, punktum. Női G viszont nem tud eljönni, úgyhogy a kulcsért nekem kell átmenni (9km). Sebaj, akkor egybekötöm az kedvenc ház átadással, ahova 6-ra jön a vendég. Percre pontosan ott vagyok a kapuban, átveszem a kulcsot és már indulok is. Meleg van, klímát soha és sehol nem használok, marad a nyitott ablak - igen ám, de a nyitott ablakon át látom, hogy valami beesik és puffan. A tegnapelőtti csótányos kaland mély nyomokat hagyott bennem, mert lenézek a gumiszőnyegre és barna valamit látok, ami nem kicsi. Huhh. Satufék, kapásból megállok keresztbe az úton (nem kell megijedni, egy kis utca csak :-D), kipattanok a kocsiból, kivételesen nem sikítok :-) A valami Patrik előtt van a gumiszőnyegen (aki így, hogy ketten vagyunk, mellettem ül gyerekülésben), szegény mukkanni sem mer (kiugrani meg főleg, be van kötve). Feltépem az ajtót, nagy lendülettel kihúzom a gumiszőnyeget, mire a szöcske (előbb-utóbb felismertem) először rámugrik, majd rázom magam és továbbáll. Megnyugodva beszállok, a nő a kocsiban velem szemben semmit nem ért az egészből, de tök türelmesen vár és nem dudál, hogy egy hülye liba az úton keresztbe áll (és még csak nem is szőke). Irány a beach house; pasi telefonál, hogy bár PONT 17.50-18-ra ígérkezett, fél órát késik. Na mondom hurrá. Bemegyünk a házba, hogy van fél óra nyugi, mikor jön egy pasi két nővel. Mivel én azt hittem, hogy Ők a vendégek, folytatnám a beszélgetést angolul, bár kicsit csodálkoztam, hogy fél órát mondott a telefonba, ezek meg 3 perccel a mi érkezésünk után beesnek. Szólok is, hogy ugye mi beszéltünk telefonon (angolul) mire a pasi spanyolul válaszol; aztán megkérdezi, hogy beszélek e németül, de a kérdésre a válasz elmarad. Bejárják a házat, kb. 25 perc múlva jön a telefon, hogy itt állnak a kapu előtt. Na mondom, itt valami nem stimmel, úgyhogy a házban már kószáló vendégeket gyorsan megkérdeztem, hogy ők kicsodák - mire kiderül, hogy Pedro akárkivel meg van beszélve. Persze nekem senki nem szólt, akinek az érkezését jelezték, az már volt, vagy ki tudja, hogy azok kik voltak? Miután mindent lerendezünk, irány vissza, közben befut a telefon, hogy az egyik vendég mégis elmegy korábban, vissza kell neki adni a pénzt. Ránk csörög, hogy már menne, hol vagyunk, erre átmegyünk, de még mi várunk tíz percet, mert a fél konyháját elhozta és persze nem fér be több cucc a kocsiba. Emlékül kapunk egy fél rotható paradicsomot, fél liter tejet meg rohadt hagymát. G -nek jelezzük, hogy akár ki is takarítunk, ha már így alakult, úgyhogy még mindig kell némi kitartás. Közben pakoljuk a saját cuccunkat is, meg visszük a vizeseket, átmegyünk  a raktárba, ott a garázs előtt látjuk, hogy kifolyt a mosószer, tök jó Ariel illat száll a kocsiban. Raktárba be, raktárból ki, szerintem tisztára idiótának látnak mások, hogy folyton sietek meg rohanok és közben még sürgetem is a körülöttem lévőket :-) Tankolunk, almalét is, mert a múltkor itthagytak tök jó gin-t, és hallottuk, hogy almalével jó koktélt lehet csinálni (piál a női egylet :-D ).
B vacsorával vár minket, ami életmentő volt, lévén nem sok idő jutott ma kajára. Bár már összeesek, persze még le kellett írni, mert így az igazi, izibe :-)
A három napos kalandtúra után megállapítottuk, hogy túl a 4x-en is ugyanolyan bolondok vagyunk, mint kamaszkorban, és milyen ciki lesz, ha véletlenül a 6x után sem változunk. Szegény gyerekeink le fognak tagadni minket ;-)

2013. július 21., vasárnap

Aludni kell, de hol?

      
Sziasztok, a Kriszti vagyok, vendég blogolok Enikő oldalán J
Gondoltam, megírom, kivételesen én, a tegnapi nap befejezését.
Mivel a sikeres üzletasszony ezekben a napokban 100%-os lefedettséggel dolgozik, ez azt is jelenti, hogy nincs üres apartman –sőt, még szoba sem- ahol elaludhatnánk. De sebaj, mert mi bevállalós csajok vagyunk, és kell a kaland, ezért úgy döntöttünk, majd felhúzzuk valahol a mi 4 személyes sátrunkat, pl. a tengerparton. Tiszta buli, ránk fér. Itt volt Patrik is velünk, de az nem akadály, kicsi, elfér. Este 10 után elkezdtünk gondolkodni, mégis hol legyen az a valahol, ahol majd álomra hajtjuk fejünket. Állítólag nem szabad a tengerparton csak úgy, ’ad-hoc’ sátrazni, és B. (a férjem –még) szerint veszélyes is mert jönnek a rosszemberek és ránk támadnak. Nem baj, mi bevállalósak vagyunk! Gondoltuk! Tarifáig azért nem akartunk lemenni, pedig ott sok hely van, ami ilyenkor tele van lakókocsizókkal meg sátrazókkal, így a környékben gondolkoztunk. G mondta, hogy ő tud nekünk való helyet, azzal a feltétellel, hogy odahívjuk, mikor felállítottuk a sátrat, mert ezt ő is látni akarja –szerintünk csak egyszerűen nem hitte el, hogy komolyan gondoljuk a dolgot. De aztán hiába hívtuk este 11 után, ki volt kapcsolva –na, ennyire érdekelte őt, hogy mi lesz velünk az éjszaka.
Így elindultunk, hogy mi keressünk megfelelő partszakaszt. Találtunk is egyet, nem tűnt rossznak, volt ott egy ’chiringhito’ (ejtsd: csiringító – tengerparti kis étterem), ahova épp 4 lovas (lóval együtt!) ült le kicsit iszogatni. Leálltunk a kocsival, először is megvacsiztunk –közértest, aztán tanakodtunk, hogy legyen. Azt addigra eldöntöttük, hogy a sátrat azért nem verjük fel, inkább alszunk a kocsiban, hiszen elég nagy, hely lenne, gondoltuk felfújjuk a gumiágyat, és berakjuk hátulra. Igen ám, de túl sok cucc volt már hátul: tisztítószerek, a ruháink, néhány játék, roller, stb. Lehetett volna néhány dolgot a kocsi alá rakni, a többit meg felhalmozni az első ülésekre, de! Mi van, ha menekülni kell az éjszaka kellős közepén? Akkor a sok cucc miatt nem tudunk! Bár voltak a környéken horgászok, és nem messze már apartmanok voltak, de mégis. Biztos, hogy ezt akarjuk mi? Két nő, egyedül egy kisgyerekkel a tengerparton? Na jó, mégsem vagyunk annyira bevállalósak. Még ha nem lett volna Patrik velünk… Menjünk inkább vissza Paraiso Bahia-ba, ott a lakóparkban, ami zárt és biztonságos, majd elalszunk az autóban.  Még kisétáltunk a vízhez, hogy azért a ’feeling’ meglegyen –a tervezett borozgatás már nem történt meg-, csináltunk néhány idétlen képet, majd elindultunk vissza Casaresbe.
Ott kicsit nehéz volt eldönteni, hova is parkoljuk az autót: ne legyen két kocsi között, ne legyen közvetlen ablak alatt, de ne legyen lámpa közelében sem –ez utóbbi tűnt a legnehezebbnek, mert lépten-nyomon utcalámpák és a házakról lenéző stadion-reflektorok vannak. De azért találtunk egy helyet, ami majdnem maradéktalanul kielégítette igényeinket. Jó! Következő lépés: alvóhelyek kialakítása. Hogy ne kelljen mégsem kipakolni az autóból, úgy döntöttünk, hogy csak Patrik alszik a földön, neki kicsit felfújtuk az ágyat –így össze lehetett félbe hajtani, és kicsit puhított is a terepen. Mi meg maradtunk a hátradöntött ülés verziónál. Patrik elfeküdt, már szinte horkolt is. Mi elvégeztük az esti fogmosást, befeküdtünk. Hogy a szélvédőn azért mégse bámuljanak be, odaraktunk egy nagy törölközőt. De ez még nem volt elég, mert nekem túl sok volt a fény, meg az első ablakok is átlátszóak –a többi, szerencsére, sötétített. Felkerült még egy kis törölköző, az én nadrágom, és két széldzseki is. Persze nem egyszerre! Enikő már röhögött –én is-, mert percenként növeltem az árnyékolás területét. De aztán végre elfogadható lett, és úgy éjjel fél 2-kor álomba merültünk. Nem sokáig, mert Patrik felsírt, mire kiderült, hogy pisilnie kell. Ha kiszállunk, akkor kezdhetjük elölről a sötétítést, meg lehet, ki sem ért volna. Enikő azonban leleményes volt: volt egy kicsi, üres műanyagüveg, abba pisiltette bele. Ezt az akadályt is bevettük! Még volt egy-két ébredés az éjszaka, kicsit fáztunk is már hajnal felé –hiába van nyár és Napos Part-, meg azért nem volt egy öt csillagos szálloda, nem tudtunk lábat nyújtani, de összességében elviselhetően telt az éjszaka. Reggel 8kor keltünk, valamelyest kipihenten, és elindultunk, hogy egy közeli kis kávézóban megreggelizzünk.

Hogy ma este hol alszunk majd, még nem tudjuk. Elvileg ma már lenne szabad apartman, még olyan is amit már kifizettek de előbb mennek el, úgyhogy van esély,  hogy nem kocsitető alatt alszunk. Ha mégsem, akkor sem nagy baj. Ha nem is mertünk a tengerparton sátrazni, azért itt így, a kocsiban, simán bevállalunk még egy éjszakát!  

A csótányok repülnek

Múltkor volt egy kis reklamáció az egyik lakásnál, hogy büdös a matrac a kihúzható ágyon, nem lehet rajta aludni. Bár nekem igazán érzékeny, kifinomult orrom van, kivételesen nem éreztem semmit. A huzat mosva volt még a tulaj által, mikor kiköltözött a hosszútávú bérlő, eleve azt mondták, hogy nem kell mit takarítani, mert megcsinálták (hahaha, tele volt a lakás kutyaszőrrel, mert az bérlőnek kutyája is volt.). Röviden a lényeg, végül lett új matrac, de a régit nem akarták a vendégek a lakásban hagyni, ezért kínomban kiraktam a folyósóra. A legközelebbi alkalomkor már nem teljesen ott volt a matrac, valaki lejjebb vitte a lépcsőn egy félemeletnyit, bár sajnos nem tűnt el. Pedig jobb lett volna.
Tegnap mentünk megint a lakásba, és úgy voltam vele, hogy ha már nem kell senkinek, betuszkolom a szekrénybe. Mivel most 3 napot Kriszti is itt van velem, így könnyebbnek tűnt, ha ketten szuszakoljuk be. El is indultunk szépen felfele, én a felső, Ő az alsó végét fogva, majd egyszer csak megszólalt hogy állj, mert ott van egy csótány rajta. Na nekem sem kellett több, sikítva dobtam el a matracot (egy társasházban a 4. emeleten sikítani ahol visszhangzik minden....mindenesetre meglepő módon senki nem jött ki, hogy mégis mi történt.  A matrac így elterülve feküdt a bejárati ajtó előtt, blokkolva két másik lakásból távozni szándékozókat is. Egy ideig vártunk, én mondtam Krisztinek, hogy ezt neki kéne orvosolni, mert kettőnk közül Ő a nagy állatbarát és amúgy sem akarta megölni, de sajnos közölte, hogy hát jöhet hernyó meg béka, meg mit tudom én mi, egyedül a csótányt azt nem annyira szereti. Tovább vártunk, azt mondta, erőt gyűjt. Mikor rászánta magát végre, akkor hirtelen nem látta sehol a kedves kis példányt (kb. 8-10 cm lehetett), de ahogy megmozdította a  matracot, megint előkerült a dög. Újabb taktika kellett, hogyan szabaduljunk meg tőle. Kriszti kitalálta, hogy mivel nem szeretné megölni, inkább kerítsünk valamit, amibe valahogy beletereli. A bögre-tányér kombi nem jött be, túl kicsi volt a bögre. Mi hátravonultunk Patrikkal zárt ajtók mögé, szegény Krisztit meg kizártam a folyósóra a csótánnyal. Végül egy lábost választott, amit óvatosan a dög feneke alá tolt, megbeszélte vele, hogy ne meressze az antennáit és rácsapta a lábos tetejét és diadalittasan hozta be a lakásba, hogy akkor kiteszi a mezőre. Abban a reményben, hogy végül is megmentette az életét, kiengedte a 4. emeleti ablakból a kert felé, elrepült végre és egyeztettük, hogy talán a csótány nem annyira okos és nem fog visszajönni liften a 4.emeletre, sőt, még az ajtószámot sem jegyezte meg. Én ezt kétkedve fogadtam, mert hát a kutya is visszatalál szag alapján, sőt, a macska is, de végül abban maradtunk,  hogy kizárt, hogy annyira intelligens legyen. Nos, majd kiderül.

2013. július 13., szombat

Pou utánoz!

Tegnap megbeszélték a gyerekek, hogy ki mivel játszik, úgyhogy mivel Linda sem szeretne lemaradni, így Ő is nekiállt egy Pou gondozáshoz :-) Most éppen azt tárgyaltuk meg pontosabban tudtuk meg Lindától - mert én ilyeneket nem veszek észre, nem érdekel -, hogy Pou utánozza a hangunkat, de ilyen cincogó kisegér hangon, úgyhogy éppen túlvagyunk azon, hogy itt fetrengünk a röhögéstől a teraszon, annyira mókás a hangja. :-))) Ma éppen visszajöttünk a "régi" helyünkre, pár éjszakára, egyelőre teljesen muris ez a folytonos költözködés, lassan mindegyik ágyat ismerni fogom :-))

2013. július 12., péntek

Pou nem tud aludni

Tegnap volt egy kis vitám a fiammal, aki mostanában felfedezte az okoska által nyújtott lehetőségeket és mindenféle játékokat töltöttünk le, hogy amíg autózunk vagy dolgozgatok, addig egy kicsit a verdák meg a legó mellett ezekkel is játszhasson. Sokszor kiborul, ha valamit nem tud megcsinálni, szerencsére földhöz még nem vágta a telót. :-) Aztán idővel rájöttünk, hogy ha merül az aksi, akkor aztán tényleg egyre kevesebb dolgot hajlandó megcsinálni okoska, úgyhogy töltővel rohangálunk, mert ezek a játékok zabálják ám  az energiát.
Valamelyik este - nem tudom milyen felindulásból - a Pou-t töltöttem le, aki egy kis űrlény és gondozni kell, mint a tevét a teveclubban, meg volt régen vmi tamagocsi talán, az nekem nem volt, mert sztem már nagyobb voltam. Tevém volt, de rémes, hogy minden nap látogatni kellett, meg etetni, meg simogatni, ez nem nekem való. Meg is döglött egy idő után. Patrik viszont lelkesen gondozza (még) Pou-t, de tegnap összebalhéztunk, hogy már aludni kéne, de kiderült, hogy Pou nem tud aludni menni, ezért Ő sem fog, lelőni meg nem lehet..... Ezúton kérem a Pou fejlesztőit, hogy iktassanak be egy éjszakai alvást is Pou-nak, különben a gyerek nem akar aludni menni, mert milyen már, hogy lehet etetni akár gofrival meg fagyival is, meg mindenféle ruhát lehet rá adni, meg venni neki, fürdetni is lehet, labdázni vele, meg még ki tudja, de éppen aludni nem megy.  Vagyis, le lehet kapcsolni valami lámpát, most mondja itt a gyerek, de utána megszólal, és szerinte nem akar aludni meg pihenni....És akkor Ő sem fog.

2013. július 11., csütörtök

Már megint a logika :-)

Tudom, hogy mindenben nem kéne a logikát keresni (ráadásul nem is voltam jó matekos, nem is értem magamat), de most komolyan, megint itt egy szitu, amikor az emberek nem képesek gondolkodni.
Van egy orosz család, nyaralni jönnek két kisgyerekkel. Megkérdeztük, hogy valóban este 9-et gondolt -e a távozására innen és mikor megy haza majd a gépe, erre írta, hogy éjjel, 00:55-kor, de nem gond, mert csak itthagyná a csomagjait, és majd bemegy napközben Malaga-ra utolsó nap  (???????!!!!) A reptér tőlünk 87 km, ráadásul nem bérelnek kocsit, mi intéztük a transzfert; azt nem tudom (sztem nem gondolkodott rajta), hogy eleve itt hogy fog közlekedni; és akkor utazásának napján bemegy valahogy Malagára, aztán vissza és megint oda a csomagjaival, mindezt kocsi nélkül... Hát nem tudom, az én überpraktikus énem ezt nem annyira tartja normálisnak, hiszen  ha már elmegy egyszer, akkor vihetné a csomagjait is és berakja mondjuk a reptéren a megőrzőbe, és nem megy feleslegesen ide-oda kisgyerekekkel, még azt sem tudom hogyan, de szerintem rá fog ő jönni.
Szerencsére azért már G is nyíltan beszél róla, hogy olykor tényleg nagyon hülye vendégek vannak, na nekem még meg kell tanulnom kezelni ezeket, mert nekem gyorsan felmegy a vérnyomásom, ami a szívemen, az a számon, a buta emberekkel meg nehéz amúgy is. ;-) Azok nem értenek semmit. De Jose bácsi nagyon aranyos, minden nap megtalál ám, valami mindig akad .... :-)

Pontosan és gyorsan - ilyen is van?!

Tegnap először történt valami hajszálpontosan, mióta itt vagyunk Spanyolországban, meg is lepődtem. Történt ugyanis, hogy G azt ígérte, hogy 9.30-kor telefonál, hogy hol kell találkoznunk, hova kell menni kulcsot másolni, hát láss csodát, tényleg akkor hívott, pedig magamban rimánkodtam, hogy éjjel 2-kor feküdtem le, ugyan csússzon kicsit a dolog, de nem így történt. Mondtam, 5 perc múlva a kapuban vagyok, de a gyerek még alszik, ki kell szednem az ágyból. A szokásos don't worry után felkeltettem, rányomtam a ruhát és mentünk a kapuhoz felszerelkezve. Elrongyoltunk a kulcsmásolóhoz, ott megkaptam a kulcsot, persze előtte még inni kellett egy kávét, úgyhogy leraktam a kocsit nem túl szerencsés helyen: kérdeztem is G-t, hogy nem lesz e gond, mert a rakodózónába álltam, azt mondta, itt úgyis csak ki-be rakodnak, mi meg ott vagyunk szemben. Bemegyünk, leülünk, várjuk a kávét, egyszer csak G eldobja a kávét és rohan kifele - jött egy ilyen helyes kis lopóautó, már csúsztatta is be a lapátjait a kocsim alá (kb. fél perc egy ilyen) és vitte volna - de G csak kiabált hogy no, no és a lopóautó szó nélkül el is ment. Meg is jegyezte, hogy micsoda gyorsak voltak - talán 5 percet ha állt ott a kocsi, ezek szerint ezek direkt itt járkálhatnak - mondta, hogy kell a pénz, azért ilyen fürgék :-D Persze gyorsan átálltam, soha többet nem állok meg ilyen helyen (amúgy nem is szoktam).
Egy nagyon jó helyre kellett mennem, maga a környezet az egyik legjobb, klassz a parti rész, a kert csodás, kis tavakkal, aranyhalakkal, fahidakkal - ilyen helyen (is) szívesen laknék. Sajnos azonban a konstrukció itt is erősen szakember-mentes (maga a ház és a lakás); igazából érthetetlen, hogy egy 300e EUR-s meg egy 500e EUR-s ház/lakás esetében sem képesek valamit normálisan megépíteni. Az azért nonszensz és alap (kéne legyen), hogy mondjuk a terasz ne befele lejtsen, hogy áztassa a műanyag ajtót, és persze a tervező se láthatott még nagy esőt, amikor bokáig ér a víz, vagy nem is tudom. Sokkal jobb véleményem viszont most azokról sem lesz (azért nem fogok általánosítani, de a két G elmondása alapján 95%-ra jellemző amit írni fogok), akik megvesznek sok pénzért egy ilyen lakást, azt hiszik, hogy a kiadásból majd visszajön hipp-hopp az ára, miközben 10 EUR-t sajnálnak már kiadni egy-egy szükséges tárgyra. A két G szerint a tulajok egy része maga oldja meg a takarítást, mert nem akar 20-30-meg50 EUR-t kifizetni valakinek; ez mind nem gond, ha úgy csinálná meg, hogy mondjuk egy 5*-os apartmanhoz ne már 2*-os takarítási színvonalat biztosítson. Nem kell félreérteni, nem vagyok kihegyezve arra, hogy minden morzsát meg foltot észrevegyek, de sokat utazom ezért próbálom vendég szemmel is nézni, és sztem igenis ciki, hogy valamiért kifizetek 200 EUR/éj, és ott mondjuk a fiókban pár éve kifolyt és ottmaradt kávéfoltot, meg sárga olajcseppeket látok a fehér csempén; a kádban és a mosdóban maradt hajszálakról már nem is beszélve. A tulaj meg azt mondja, hogy mit kell itt takarítani, 1-2 hónapja volt (férfi) :-D; mondom én, másképp látja a nő és másképp a férfi. Múltkor - ezt még nem is írtam - egy "szellemkastélyba" mentem, na az volt ám a nem semmi. 97-ben építette a tulaj, tisztára mint egy vár, a hallban egy páncélos, folyton bele is botlottam meg megijedtem; nagyon frankón meg lehetne csinálni, de azután, hogy megépült, a tulaj totál lerohasztotta az egészet, már bánom, nem fényképeztem le a hűtőt meg ilyeneket, hogy nézett ki. Persze én ott egyből hívtam G-t, hogy hát ezt nem lehet megcsinálni 3 óra alatt, ehhez 3 nap kell (340 nm2!!), aki röhög rajtam, hogy felejtsem már el a "németes" stílusomat és csak ott csináljam, ahol nagyon látszik...Ezt én fel nem foghatom, mert én nem vagyok az a nagyon precíz valaki, pl. a por sosem szokott zavarni, mert ártalmatlan, ezért port a saját lakásban is ritkán törlök, az ablak se szokott érdekelni, ha nem látok ki, de mondjuk evidens, hogy kajamaradék ne legyen egy morzsa se a hűtőben meg sehol a bútorokon. Legközelebb megmondom, hogy akkor leragasztom a szememet, és akkor nem fogom meglátni, mert amúgy ordít, de csak nekem, neki nem. Tényleg velem van a baj, már látom én :-) 
A kastéllyal amúgy nem lehetett mit kezdeni 3 óra alatt, mert csak a hűtő (amit ki kéne dobni) tartott vagy 2 órán át és még így is katasztrófa, a konnektorok elsárgulva, olajosan, koszosan, na nem is folytatom ez úgysem érdekel senkit. Kaptam egy porszívót ami dugig volt, de a tulaj csak legyintett, hogy majd manana vesz új porzsákot (de sztem nem vett). Minden de minden ragadt a kosztól, én mondtam a női G-nek, hogy én itt akkor sem aludnék, ha nekem fizetnének, nemhogy én fizessek még ezért 200-at naponta, de Ő azt mondta, hogy ennyiért hajlandó kibírni :-D A férfi G meg állítólag minden ágyban képes elaludni, de amióta olvastam Molly bedbug-jairól azért én is óvatosabb vagyok, bár még sosem volt gondom. Mindenesetre én sokszor nedves Domestos kendővel megyek hotelbe is, biztos ami biztos, de azt tudni kell, hogy otthon soha nem tartok Domestost meg semmi agresszív cuccot, sima ecet aztán kész, meg ez a cif ami ilyen szemcsés, ezek jók. Azt hiszem lesznek még itt meglepetések, viszont ebből a kastélyból csinálhatok B&B-t, amit akartam, rám lenne bízva, ez már milyen. De mondtam G-nek, hogy a tulajnak áldoznia kell a karbantartásra, mert ezt így nem vállalom, hogy aztán én kapjam a sok panaszt..... Szerintem valami takarítócég felügyelőjének kéne mennem, vagy csinálnom kéne egy ilyen céget, bár jó eséllyel minden alkalmazott megszökne tőlem, rémes főnök lennék. :-D


2013. július 9., kedd

Finnyázik

Még nem írtam, de van egy macskánk is, aki egy 3nm2-es teraszon lakott 3-4 napig, de aztán annyira magánkívül volt, hogy végül úgy döntöttem, mehet a kertbe. Nem volt rossz döntés, mert minden nap les minket és vár, na meg persze várja a kaját is, már tudja, melyik autóval járunk és általában alatta fekszik. Van még itt egy csomó macska, úgyhogy gondoltam szocializáltatom a macsekot is, ezért aztán néha ott adom neki a kaját, ahol az anyamacska is lakik a hajó alatt a négy kicsivel. Nem is volt semmi gond, először két tányérba kapták a kaját, hogy meglegyen a kellő távolság, de valamelyik nap kapott jó kis cupákot, és az már egy kupacban volt, de nem vesztek össze rajta. Imádja a kerti létet amúgy, fetrengeni a földön, meg élezheti a karmait a pálmafákon, aztán ha hall minket, jön velünk apartmanról apartmanra; ha nyitvahagyom a kocsit, akkor meg beköltözik az egyik dobozba a kocsiba (dobozból most sok van, van választék). Ma viszont kicsit berágtam rá, mert eddig az volt, hogy hoztam neki jó kis Frieskies-t, ami szaftos, mert a száraz kaját nem annyira szereti, de pár napja magunk miatt sem jutottam el a boltba, nemhogy a macska miatt, igy maradt ez a nemszeretem kaja neki....Hát mondom szivem ez van, eszed nem eszed nem kapsz mást. Ma mentünk át egy másik lakásba takcsizni, otthagytak a németek jó kis drága szalámit bontatlanul, a kisasszony persze ott nyivákolt mellettem, hogy éhes, én meg megsajnáltam, na mondom legyen jó napod, kapsz egy ilyen drága szalámit, hát nem kellett neki! Ott finnyázott rajta, egy falat után félrerakta (ez nem pick szalámi), hát mondom édesem, akkor éhezel, ha már ez sem jó. Azt hittem a macskáknak mindegy milyen hús, ezek szerint nem. Most koplalni fog, vagy mehet vadászni :-D

2013. július 8., hétfő

Don't hurry, don't worry.....

Ezt a két illetve négy szót mostanában egyre többször hallom. Történik ugyanis, hogy ha bárkinek valami hasfájása van, vagy problémája, akkor ugye én azt rögtön és azonnal meg akarom oldani. Van, amikor a körülmények miatt fel kell hívnom G-t, hogy egyeztessek vele, hogy most akkor ez hogy legyen, vagy oké e úgy, ahogy én oldanám meg, de mivel hadarva beszélek a telefonba és mindent egyszerre akarok közölni, neki meg olykor lassabb a felfogása, akkor rögtön ezzel kezdi a mondatot, hogy don't worry, meg don't hurry. :-) Ma előbb jött valaki, mint ahogy ígérte, külön mérges is lettem, mert direkt leegyeztettük tegnap, hogy egy órával előtte telefonál, erre meg kényelmesen autókázom már nem tudom honnan, mikor hív G (ez a hímnemű), hogy itt a vendég, hol vagyok, tudom e adni a kulcsot. Na ilyenkor egyből turbófokozatra váltok, és rohannék rögtön, mondom, hogy igen, már ott vagyok, 2 perc, de még van egy kis dolog - és míg én rögtön száz dolgot csinálnék egyszerre, Ő már csak ezt hajtogatja, hogy nyugi, meg don't worry, meg ilyenek. A mai nap rendkívül mókásra sikerült amúgy, lazulósnak indult, sokáig aludtunk, P 11-ig, de ugye ma volt ez a sztori, hogy korábban jött a vendég, úgyhogy már jött egy kis kapkodás. Aztán hívott G, hogy ha befejeztem menjek át az egyik lakásba, hogy beszéljük meg, mit kell venni oda, írja, meg diktálja a telóba (mégis van értelme ezeknek az okoskáknak :-D ), mondjuk nekem fejben van, de Ő ezt nem érti. Az meg már milyen volt, hogy odamegyek, ott ül félmeztelenül a laptop felett, vigyorogva elnézést kér, hogy melege van, mondom engem nem zavar, csak nyugodtan :-D Belegondoltam, hogy ilyen mikor fordul elő mondjuk egy Németországban, vagy akár Magyarországon, hogy a "főnök" ilyen lazán adja magát elő - hát nagyjából soha. Aztán sorra vettük mit kell venni, de aztán kiderült, hogy még a boltba nem tudunk menni, mert előbb ebédelni kell, úgyhogy mentünk előbb ebédelni; végre megismerem az igazi spanyolos helyeket, ami nem turistás, hanem ahova a helyiek járnak - ez az igazi. A kaja amúgy isteni volt, bár első ránézésre nem sok jót néztem ki belőle - tévedtem szerencsére. Bár beosztotta, hogy mire mennyi idő jut, persze az ebéd kétszer annyi ideig tartott, utána még be kellett menni egy új házba, ott felmérni, hogy mi van, mi kellhet (és persze ilyenkor kiderül, hogy teljesen mást lát a nő, meg mást a férfi). Kinek mi a fontos....Mikor már elvileg vissza kellett volna érni Estepona-ba, mert hozták a hűtőt, ami ugye bedöglött, addigra sikerült a boltba érni.....de don't worry, felhívjuk a céget, hogy várjanak, majd hozzák később, megy ez kérem. Boltba be, megyünk a párnákhoz - díszpárnákhoz, mert az a legfontosabb kellék! :-D - és amíg én próbálom praktikus szemmel nézni, hogy mondjuk a vendég koszol és mosható legyen, addig a férfi agy azt nézi, hogy mennyire puha, milyen hozzáérni,  meg milyen a színe ;-) Naná, hogy egy olyat választott ki, ami tök magasan volt, eladó sehol, létra sehol, Patrik nyakba, de sajnos így sem értük el, úgyhogy a következő lehetséges megoldás az az volt, hogy hoztam gyorsan egy karnist és azzal próbáltam levadászni, de a párna helyett egy hosszú vascső esett le, amit valaki okos keresztbe rakott a párnákon 3 méter magasan.... (logika nincs benne hogy az ott éppen mit keres, de logikát keresni bármiben Spanyolországban szerintem felesleges). Megyünk tovább a lámpákhoz, mert az is kell, de ebben sem értünk egyet persze - mert miért?! :-D - Ő a porfogós sötét színűt választja, én a praktikus világosat ami még arra is alkalmas, hogy olvasson mellette az ember. A női G-vel amúgy teljesen egy hullámhosszon vagyunk ilyen szempontból, na Ő szokta mondani, hogy G (ez megint a "főnök")  férfi, és hogy Ő ezt nem tudhatja :-D Szóval legyen egy kis homestaging is, azért kell ez a sok párna, mert olyan jól mutat a képen, meg amúgy a vendégnek legalább van mit összekenni, de ezek nem számítanak. Fél óra vásárlás után leül az egyik kerti garnitúrás cuccnál, hogy neki most szieszta kellene úgy 20 perc - én meg csak nézek, hogy bár valóban elmúlt 5 óra, viszont sokat még nem csináltunk, így nem értem, miben lehetett elfáradni - ezt így viccesen elő is adtam ám, mert azért érti a poént, és akkor most, ma délután kiderült, amit eddig nem tudtam, hogy valójában a spanyolok sokkal többet dolgoznak mint mondjuk a németek és hogy mi Európa másik felén csak hisszük, hogy a spanyolok lusták, pedig nem azok; mert Ő olvasta ám a statisztikát (rá fogok keresni de ha vki előkaparja az még jobb), hogy a szieszta ellenére a spanyolok több időt töltenek munkában (úgy legyen). Mindenesetre abban legalább egyetértettünk, hogy rohanni azért nem kell, mert a munka nem fog elszaladni előlünk, vagyis megvár. Csak míg én szeretem mielőbb megcsinálni amit kell, hogy majd legyen sok szabadidő, addig itt lassabb a tempó (mondhat bárki bármit) de végül is ha innen nézzük, akkor elméletileg tényleg lehet, hogy több időt töltenek munkával (vagy ami annak néz ki).
A 10 perc szieszta után tehát megérkezett a raktárból a két napernyő is, mehettünk a pénztárhoz, be a kocsiba - a kocsiban mondjuk elég nagy káosz uralkodik, meg is jegyezte, hogy akkor inkább rakjuk az Övébe, de most én mondtam, hogy don't worry és egy perc sem telt bele, össze lett rakva normálisan és befért a 2 méteres napernyő dobozostul. Irány Estepona, jön a hűtő, közben kiderült, hogy ott meg büdös a matrac (a kihúzható ágyé), matrac is kell. Jaj de jó. Bár az orrom nagyon jó és elég érzékeny vagyok a szagokra, ezt kivételesen nem éreztem, de az elég látható volt, hogy a matracon egy kutya aludt, mert a védőhuzat alatt bizony kutyaszőr volt jócskán (ha még nem mondtam, utálom a háziállatot lakásban pedig nekem is volt). Irány a Carrefour, itt megint összefutunk, mert kerti bútor is kell, úgyhogy ezt is leasszisztáltam, hogy fehér textileset mégse vegyünk, mert az 2 nap alatt koszos lesz és nem mosható - de szerinte igen - de erről nem győztem meg, mert egyértelmű, hogy takarítani és mosni nem szokott :-D Vannak ugyanis azok a textilhatású műanyagok (vagy műanyag hatású textilek, most ezt így éjjel egykor már nem tudom melyik a helyes), amikbe szó szerint beleég a kosz, a napsütéstől, és azt már senki nem mossa le. Mindenesetre győztem, nem a fehéret vettük :-) Matrac persze nincs megfelelő, úgyhogy este 9-kor illik valamit kitalálni mi legyen, hát legyen az mondom én, hogy a hárman-három légtérben csapat ahol volt, onnan elhozzuk a matracot ami pont megfelelő és majd oda megy az új, amit holnap G megvesz Malagán. Van, amikor el kell mondanom a dolgokat kétszer-háromszor, mert a telefonja állandóan cseng, meg ott mindent rögzít, szerintem azért is feledékeny, mert mindent elment az okoskába, aztán nincs mire gondolni, vagy nem tudom.....azért ez is megoldódott, estére mindenki nagyon happy volt, én is, hogy végre 22.40-kor hazaértünk és akkor még itt vár a csomó email, de nem megy a net, de milyen jó, hogy éjjel már a mobilvoda is hajlandó működni és még blogot is tudok írni.
Bár már érzékelem, hogy egyre szórakozottabb leszek, tegnap annyira siettem például, hogy a nagy futásban ahogy az autók előtt lerobogtam a gatyámba beleállt egy rendszámtábla és úgy 20 centin szépen a vízszintesen fekvő rendszámtáblából egy L-betűt csináltam; aztán meg a kávét úgy iszom, hogy egy gyors zuhanyzás közben odateszem a kád szélére, aztán kortyolgatok; ma például a pótkulcsot kinthagytam a zárban és nem értettem mi csörög annyira százhúsznál, de nem volt semmi gond, mert csak leengedtem az ablakot és kihúztam a kulcsot :-D Na valahogy így telnek a napok, mondjuk  mostmár alig élek, de szerintem tiszta buli ez az egész és mondtam G-nek mikor kérdezte, hogy jövő nyáron is maradok-e, hogy naná, mert mégis kellemesebb az idő, de akkor felkészített, hogy lesz ez még rosszabb is, mikor majd nem a tenger felől jön a szellő, hanem belülről.... Most hétvége megint kemény lesz ám, aztán megyek lazítani, de elteszem magam tényleg, mert már elég félőrült módjára írogatok itt.

2013. július 7., vasárnap

Vicces is van

Azért nem csak hátborzongatóan problémás vendégek léteznek szerencsére. Tegnap Jose papa - nyugdíjas bácsi jött két nővel, gondolom az egyik a felesége lehet - hívott telefonon, ami külön probléma, mert még így szemtől szembe csak megértem mit mondanak, de telefonba hadarva max. egy-egy szót csípek el, a többit meg találgatom. Felhívott hát valahonnan, csak gyanítottam, hogy nem talál ide, úgyhogy próbáltam némi ilyen egyszerű instrukciókat kinyögni, hogy "petrol station" ami elég nemzetközi és feltételezném, hogy megérti. Nem így történt, aztán még egyszer hívott, akkor már a felesége próbálkozott, de Ő csak elnevetgélte a végét, hogy nem értjük egymást - mindenesetre egyszer csak idetaláltak, valahogy mindig megérzem, ha a ház előtt megáll vki, hogy az hozzánk jön vagy sem. Jose bácsi tehát meglett, elmutogattuk egymásnak a dolgokat, végignézett mindent alaposan, számolgatta az ágyakat (hárman jöttek, gondolom hat ágy azért elég lett). Fél óra múlva megint mikor épp indultam valahova, integet, hogy baj van, nem jó a tévé. Kérdezte, itt van e G (ez a női G aki azt csinálja majdnem mint én csak egy másik urbanizációban), ezek szerint már nem  először van itt, ha Őt ismeri. Mondom nincs, én vagyok, de megoldom :-)
Mutatja hogy nem lehet bekapcsolni a tévét. Én már rögtön láttam, hogy be sincs dugva a konnektorba -  ordított amúgy, ott volt a teljes elosztó a tévé mellett - úgyhogy azzal kezdtem, hogy áramhoz juttattam szerencsétlen tévét. A felesége mutatta neki, hogy micsoda észlény, hogy ez nem jutott eszébe előbb....sebaj, én csak mosolyogtam. Nos, már volt, de akkor jött, hogy "no signal", akkor elkezdte hevesen nyomogatni a gombokat, de semmi, aztán mondtam, csak nyugi, meg dos momentos, ellenőrizzük, hogy a scart kábel meg az antenna kábel jól van e bedugva - nem volt. Kábel megigazítva, és lőn kép is, mindenki happy. Jose bácsi itt már a szívébe zárt, láttam rajta, mert utána mutatta, hogy még netje sincs, azt is oldjam meg neki. Fogtam kivittem a gépét a teraszra, jó kis spanyol windows, szerencsére a jelek ugyanazok :-D úgyhogy fél percen belül net is lett, Jose bácsi megveregette a vállamat és nem győzte mondogatni, hogy muy bien vagyok. Egy óra sem telt el, megint hívott, ezúttal a felesége, hogy gyertyát gyújtanánk (délután kettőkor!!!!!!!!!) de nincs gyufa. Hát, sajnos csalódást kellett okoznom, mert tüzet csiholni még nem tudok, gáztűzhelyek meg nincsenek. Azóta viszont nyugiban vannak. :-)

2013. július 6., szombat

Ma is majdnem tébolyda

Mára össze kellett szervezni, hogy a lakás, ahol eddig laktunk, ki legyen takarítva és teljesen kész legyen 12-re, ki kellett cuccolni mindent. Egy hétre átjöttünk a régibe, ahol voltunk, úgyhogy most ide-oda fogunk vándorolni, még egyelőre poén az egész. Persze ahova jöttünk ma, ott 11-kor jöttek ki, tehát volt egy szűk órám, mindehhez; közben 11-kor még kicsekkolt a "3-an 3 légtérben-3 teraszon" német csapat, jobb, ha nem is látom őket többet. Óriási hiba volt elárulni, hogy itt lakom, mert a pasi naponta kétszer jött mindenféle hasfájással, hogy mi kell még, és miért nincs a teraszokon napágy, meg ilyenek. Napágy van a medencénél, mondtam, de az nekik nem jó, mert ott vannak mások is; aztán kiderült, mikor ma a mellettük lakó nagyon aranyos magyar család is elment, hogy a pasi a legapróbb zajra is nyitotta az ajtót, hogy mi van. Beszéltük is, hogy az ilyenek menjenek egy lakatlan szigetre nyaralni, ha az is zavarja, hogy a szomszéd lakásba 11-kor esik haza valaki este és ki meri nyitni az ajtót. Most hogy így belegondolok, egyre több német panaszkodott/ik a zajra, ugat a kutya, a szomszéd tologatja a székeket, éjfélkor beszélgetnek a teraszon, meg ilyenek. Hát ez van, nyár van, amúgy is ez Spanyolország, itt éjfélkor még a kicsik is dajdajoznak :-)
Délben jött a telefon, hogy az egyik spanyol család elcserélné a kétszobását nyaralásának hátralévő 2 hetére arra, ahol ez a hármas-német táborozott, úgyhogy kettőnek kellett nekiesni egyszerre takarításügyileg (36 fok van, csak írom). Eszembe jutott snow futásra ösztönzése, aztán gyorsan meggondoltam magam, én sem izzadtam szerintem kevésbé :-D
Ebédre idő ma nem volt, igaz, ebben a melegben étvágyunk sincs. Patrik ugye itt van velem, nagyon jól bírja a gyűrődést. Kicsit rászokott ugyan okoskára és kicsit ciki, hogy jobban kezeli mint én (de legalább valaki ért hozzá a családban). Hat után aztán indultunk a reptérre, elhozni az ismerősöket, akik itt laknak a közelben, gongütésre értem ki oda is, bedobtunk egy kávét, amire nem jutott idő egész nap, aztán úgy 11 előtt sikerült hazaérni, még kiszedni a mosásokat, kiteregetni....És ágyba éjfél előtt lassan sosem kerülünk, igaz, aludni a melegtől se nagyon lehet, meg attól sem, hogy valóban 1-2 ig kint ülnek sokan és dumálnak; most is még szülinapi buli van szembe lent, a gyerekek fociznak, talán hamarosan elcsendesülnek és kidőlnek. Én már kidőltem :-)

2013. július 5., péntek

Még nincs vége!

Ezzel a hűtős párral sok a kaland. Már eleve rosszul kezdődött nekik is az egész útjuk, mert kiverték a balhét, hogy mi az, hogy nincs arra az időpontra szabad hely, amikor nekik szabijuk van és ha nem tudok helyet adni, akkor nekik 1000 EUR-ba kerül a repülőjegy - ilyen és ehhez hasonló balgasággal próbáltak hatni rám. Na én sem vagyok rest, megnéztem hol laknak, oké, legközelebbi reptér megvan, hát innen akárhogy nézem megy mondjuk a Ryanair, ami az adott napra akkor, amikor erről levelezgettünk, potom 35 EUR/fő volt. Mikor ezt  megemlítettem, hogy szó sincs 1000 EUR-s repjegyről, mert itt van a Ryan ami 35 EUR, akkor a következő kifogás az volt, hogy ők nem utaznak fapadossal és hogy Ryanair soha. Oké, semmi gond, akkor jöjjenek amivel akarnak. Megbeszéltük az időpontot, akkor kiderült, hogy az mégse jó (amiért verte a tamtamot először!!!) mert akkor meg üzleti tárgyalás van. Remek. Megvan az új időpont, megvan a repjegy, várjuk a nagy találkozást. Az utazás napján délután jön a telefon, hogy baj van, mert lekésték a repülőt, dugó volt az autópályán (na ja, aki nem akar Ryanair-rel repülni! :-) ). De majd jönnek holnap, vettek másik jegyet (?!). Ez már ketyeg rendesen ez a hét, látom, folynak az eurók (addig jó míg nem az enyém). Vasárnap megérkeznek, megint jön a telefon, hogy a bérautóval is baj van, de majd jönnek. Megérkeznek, remek, tök vidámak (én mondjuk a falat kaparnám, ha lekésném a repülőt). Kedden délelőtt jön a telefon, hogy nincs víz , nem tudnak zuhanyozni és a hűtő nem hűt. Mondom, a vízzel sokat kezdeni nem tudok, mert az itt nyáron simán előfordul, hogy elzárják, ki kell várni. De miért nem írják ki, kérdezik. Mert mondom ez Spanyolország, itt mindig minden váratlanul történik, és a reptéren is az van kiírva, hogy 19.40-kor érkezel, holott a gép még el sem indult ahonnan jön- ez a spanyol tempó, akinek nem tetszik, annak nem kell idejönni :-) De a hűtőt intézzük. Alig 2 óra múlva megy is az ember, megállapítja, hogy a hűtő halott, cserélni kell. Persze ilyenkor hívni kell a tulajt, mert ugye neki mindenre rá kell bólintani. A helyi boltban nincs hűtő méretben, ahogy írtam már, ezért meg kell rendelni. Visszajelzek, hogy vagy még kedden v. szerdán remélhetőleg jön a hűtő, 6 után jeleznek, hogy van víz, tudtak zuhanyozni. Boldog vagyok. ;-)
Másnap csend, hűtőről semmi hír délutánig, amikor is hívnak, hogy elcseszték a napjukat mert Sevilla-ba mentek volna, ehelyett a szobában ültek, de amúgy is, bevásároltak egy csomó kaját több száz euró értékben, mondván, az étterem drága és önellátásra készültek. Ez idáig rendben is lenne anyukám, de Sevilla-ban biztos nem fogsz nekiállni grillezni, mondom magamban, ez így sántít de nagyon.
Csak nyugi, beígérek még két éjszakát csak úgy. Mindenki boldog (mármint ők). A repjegyet megint  megveszik újra két nappal későbbre a Condornál, mert a Ryanairnél külön van a csomag és az drága(?!).  Csütörtökön délelőtt jelzem, hogy a hűtő pénteken azaz ma fog érkezni, este miután pontosítják az időpontot, küldök SMS-t is, hogy pontosan mikor. Ma reggel hívnak a hűtősök, kérik a címet, mindent egyeztetünk, 20 perc múlva ott vannak az ajtó előtt. Hívom a számot - telefon kikapcsolva. Telefon vissza, hogy nem jó, mert nincs ott senki, nincs másik kulcs, nem lehet szállítani. Egész nap próbálom hívni mind a két számukat, hangposta, telefon kikapcsolva. Este 22 órakor jön a telefon. Bocs, nem voltunk otthon. Semmi baj, mondom, vinnék a hűtőt akkor holnap. Gondolkozik. Holnap Ceuta-ra mennek, nem jó. Kérdezem, hogy a kulcsot esetleg beadná e, akkor berakjuk a hűtőt. Nem, az nem jó, de amúgy is, már nem kell a hűtő (??????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!). Nem tudok megszólalni, eddig iszonyú fontos volt, most hirtelen rájöttek, hogy kirándulgatnak és amúgy sem tudnak igazán mit kezdeni a hűtővel, ha napközben nincsenek otthon. Hűtő tehát NEM KELL, ezt sokszor elismétlik, nincs szükségük hűtőre!!!!!
Na ezt kapd ki :-)

Bolondok háza

Jó rég nem írtam, pedig aztán lenne mit, ha kirándulásokról nem is, de vendégsztorikról mindenképp. Egészen el vagyok ám képedve, hogy micsoda vendégek léteznek, micsoda pofátlanságokra meg hazugságokra képesek, bár az a helyzet, hogy én se ma jöttem a falvédőről, úgyhogy ehhez elég rossz személyt fogtak ki, mert én biza nem veszek ám be semmit mindent :-)
Itt a nyakunkon a főszezon, a múlt szombat volt az első nagyon húzós nap, sok vendég, abból egy német család nagyon problémás. Már a foglaláskor problémás volt, jobbra-balra trükközött, nem írom le a teljes sztorit, mert agyvérzést kapnék;  lényeg, hogy megkapta a visszaigazolást áprilisban, elfogadta, előleg nem jött, foglalás törölve lett. Se kép se hang, egyszer csak beállított tök váratlanul, holott a repülővel érkező vendégektől mindig elkérjük/elkérem a repülőjárat adatait, hogy tudjam, kb. mikorra számíthatok rájuk. Még akkor sem telefonáltak mikor ideértek (pedig tudták a számomat), végigkérdezték a nemtudomhányház lakóit, hogy ismernek e engem, aztán végre találtak valakit, aki elvezette őket hozzám. Kérdeztem is, hogy miért nem szóltak, meg miért nem írták meg a repülőjáratot, erre van pofájuk azt mondani, hogy körúton vannak hosszú ideig Spanyolországban és nem tudták mikor érkeznek.....ehhez képest hófehér az egész család (biztos egy szobában töltötték az elmúlt hetet) de virítóan; márpedig süt a nap rendesen, 30 fok felett jócskán, az ember 5 percre kimegy már piros az arca, szóval nehogy már ilyen hülyeséggel etessenek be. Végül meg tudtunk egyezni, bár teljesen véletlen volt, hogy akadt még egy szabad apartman, az is a héten derült ki, hogy a tulaj nem tudja eladni és itt a nyár, inkább kiadja. Ja és a 3 embernek (Anya, Apa, Nagylány) 3 szoba és 3 külön terasz kellett, biztos nem viselik egymást egy légtérben :-D
A másik helyen a kutyaugatástól lett ideges egy család, de itt a spanyol törvények értelmében nem nagyon lehet mit csinálni, szólni kell először a tulajnak, hogy az ember hívja a rendőrséget, ha nem változik a helyzet. De persze a német ezt nem érti, mert ott azonnal rohan feljelenteni, és nem érti, itt miért nem így működik :-)
A harmadik a hétre, hogy ne unatkozzak, bedöglött a hűtő az egyik lakásban. Rögtön megnéztük, halott a hűtő, nincs mese, másikat kell rendelni. Nem volt a helyi boltban méretben, meg kellett telefonon rendelni, pár nap mire szállítják, sajnálom, mondtam, gyorsabban itt nem megy. Erre azt hitte a vendég, hogy másnap jön a hűtő (nem ígértem semmit hiszen nem én szállítom!), azt mondja, hogy többszáz EUR értékben bevásárolt hűteni való cuccot (jelzem, szerdán vásárol, miközben péntek hajnalban már indult volna haza!) és az megromlott, ki kellett dobni... Én nem tudom, hogy ezek miért néznek engem totál hülyének, ki az, aki 2 napra többszáz eurónyi hűtenivalót vesz?? Szóval így zajlik most az élet, amúgy élvezem ám ezeket a szitukat, lerendezem őket, de azért fogom a fejem, hogy miért próbálják az embert palira venni :-)