2013. július 11., csütörtök

Pontosan és gyorsan - ilyen is van?!

Tegnap először történt valami hajszálpontosan, mióta itt vagyunk Spanyolországban, meg is lepődtem. Történt ugyanis, hogy G azt ígérte, hogy 9.30-kor telefonál, hogy hol kell találkoznunk, hova kell menni kulcsot másolni, hát láss csodát, tényleg akkor hívott, pedig magamban rimánkodtam, hogy éjjel 2-kor feküdtem le, ugyan csússzon kicsit a dolog, de nem így történt. Mondtam, 5 perc múlva a kapuban vagyok, de a gyerek még alszik, ki kell szednem az ágyból. A szokásos don't worry után felkeltettem, rányomtam a ruhát és mentünk a kapuhoz felszerelkezve. Elrongyoltunk a kulcsmásolóhoz, ott megkaptam a kulcsot, persze előtte még inni kellett egy kávét, úgyhogy leraktam a kocsit nem túl szerencsés helyen: kérdeztem is G-t, hogy nem lesz e gond, mert a rakodózónába álltam, azt mondta, itt úgyis csak ki-be rakodnak, mi meg ott vagyunk szemben. Bemegyünk, leülünk, várjuk a kávét, egyszer csak G eldobja a kávét és rohan kifele - jött egy ilyen helyes kis lopóautó, már csúsztatta is be a lapátjait a kocsim alá (kb. fél perc egy ilyen) és vitte volna - de G csak kiabált hogy no, no és a lopóautó szó nélkül el is ment. Meg is jegyezte, hogy micsoda gyorsak voltak - talán 5 percet ha állt ott a kocsi, ezek szerint ezek direkt itt járkálhatnak - mondta, hogy kell a pénz, azért ilyen fürgék :-D Persze gyorsan átálltam, soha többet nem állok meg ilyen helyen (amúgy nem is szoktam).
Egy nagyon jó helyre kellett mennem, maga a környezet az egyik legjobb, klassz a parti rész, a kert csodás, kis tavakkal, aranyhalakkal, fahidakkal - ilyen helyen (is) szívesen laknék. Sajnos azonban a konstrukció itt is erősen szakember-mentes (maga a ház és a lakás); igazából érthetetlen, hogy egy 300e EUR-s meg egy 500e EUR-s ház/lakás esetében sem képesek valamit normálisan megépíteni. Az azért nonszensz és alap (kéne legyen), hogy mondjuk a terasz ne befele lejtsen, hogy áztassa a műanyag ajtót, és persze a tervező se láthatott még nagy esőt, amikor bokáig ér a víz, vagy nem is tudom. Sokkal jobb véleményem viszont most azokról sem lesz (azért nem fogok általánosítani, de a két G elmondása alapján 95%-ra jellemző amit írni fogok), akik megvesznek sok pénzért egy ilyen lakást, azt hiszik, hogy a kiadásból majd visszajön hipp-hopp az ára, miközben 10 EUR-t sajnálnak már kiadni egy-egy szükséges tárgyra. A két G szerint a tulajok egy része maga oldja meg a takarítást, mert nem akar 20-30-meg50 EUR-t kifizetni valakinek; ez mind nem gond, ha úgy csinálná meg, hogy mondjuk egy 5*-os apartmanhoz ne már 2*-os takarítási színvonalat biztosítson. Nem kell félreérteni, nem vagyok kihegyezve arra, hogy minden morzsát meg foltot észrevegyek, de sokat utazom ezért próbálom vendég szemmel is nézni, és sztem igenis ciki, hogy valamiért kifizetek 200 EUR/éj, és ott mondjuk a fiókban pár éve kifolyt és ottmaradt kávéfoltot, meg sárga olajcseppeket látok a fehér csempén; a kádban és a mosdóban maradt hajszálakról már nem is beszélve. A tulaj meg azt mondja, hogy mit kell itt takarítani, 1-2 hónapja volt (férfi) :-D; mondom én, másképp látja a nő és másképp a férfi. Múltkor - ezt még nem is írtam - egy "szellemkastélyba" mentem, na az volt ám a nem semmi. 97-ben építette a tulaj, tisztára mint egy vár, a hallban egy páncélos, folyton bele is botlottam meg megijedtem; nagyon frankón meg lehetne csinálni, de azután, hogy megépült, a tulaj totál lerohasztotta az egészet, már bánom, nem fényképeztem le a hűtőt meg ilyeneket, hogy nézett ki. Persze én ott egyből hívtam G-t, hogy hát ezt nem lehet megcsinálni 3 óra alatt, ehhez 3 nap kell (340 nm2!!), aki röhög rajtam, hogy felejtsem már el a "németes" stílusomat és csak ott csináljam, ahol nagyon látszik...Ezt én fel nem foghatom, mert én nem vagyok az a nagyon precíz valaki, pl. a por sosem szokott zavarni, mert ártalmatlan, ezért port a saját lakásban is ritkán törlök, az ablak se szokott érdekelni, ha nem látok ki, de mondjuk evidens, hogy kajamaradék ne legyen egy morzsa se a hűtőben meg sehol a bútorokon. Legközelebb megmondom, hogy akkor leragasztom a szememet, és akkor nem fogom meglátni, mert amúgy ordít, de csak nekem, neki nem. Tényleg velem van a baj, már látom én :-) 
A kastéllyal amúgy nem lehetett mit kezdeni 3 óra alatt, mert csak a hűtő (amit ki kéne dobni) tartott vagy 2 órán át és még így is katasztrófa, a konnektorok elsárgulva, olajosan, koszosan, na nem is folytatom ez úgysem érdekel senkit. Kaptam egy porszívót ami dugig volt, de a tulaj csak legyintett, hogy majd manana vesz új porzsákot (de sztem nem vett). Minden de minden ragadt a kosztól, én mondtam a női G-nek, hogy én itt akkor sem aludnék, ha nekem fizetnének, nemhogy én fizessek még ezért 200-at naponta, de Ő azt mondta, hogy ennyiért hajlandó kibírni :-D A férfi G meg állítólag minden ágyban képes elaludni, de amióta olvastam Molly bedbug-jairól azért én is óvatosabb vagyok, bár még sosem volt gondom. Mindenesetre én sokszor nedves Domestos kendővel megyek hotelbe is, biztos ami biztos, de azt tudni kell, hogy otthon soha nem tartok Domestost meg semmi agresszív cuccot, sima ecet aztán kész, meg ez a cif ami ilyen szemcsés, ezek jók. Azt hiszem lesznek még itt meglepetések, viszont ebből a kastélyból csinálhatok B&B-t, amit akartam, rám lenne bízva, ez már milyen. De mondtam G-nek, hogy a tulajnak áldoznia kell a karbantartásra, mert ezt így nem vállalom, hogy aztán én kapjam a sok panaszt..... Szerintem valami takarítócég felügyelőjének kéne mennem, vagy csinálnom kéne egy ilyen céget, bár jó eséllyel minden alkalmazott megszökne tőlem, rémes főnök lennék. :-D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése