2014. február 24., hétfő

A hülyeség nem gyógyítható


Mondtam először tegnap este, de aztán ma is zajlanak az események - kár, hogy akikről szó van, azok ezt nem értenék....

Tegnap megint sikerült kifogni egy vendéget, aki nem talált ide (két órán át kóválygott, nem tudom hol). Tudni kell, hogy a tavalyi példákból okulva térképpel és leírással látom el a készülő vendégeket. Van, aki megdícsért érte, hogy milyen jó és részletes leírást kapott - már aki veszi a fáradtságot, hogy megnézi mondjuk a térképet amit linkelek és elolvassa, esetleg kinyomtatja a szöveget is. Van, aki meg rá se bagózik, mint a tegnapi páros. Megbeszéltük, hogy ahogy átveszik a kocsijukat Malagán, felhívnak, akkor tudok kalkulálni, mikorra érnek. Lemegyek 8-ra, oké, sehol senki...Várok már jó ideje, telefonom persze lemerülőben (szar az aksija), végre valamikor hívnak úgy 9 előtt, hogy eltévedtek, fent vannak a faluban (12 km-re van tőlünk és a parttól, még jó, hogy mindenhol szerepel, hogy az apartman meg 300m a tengertől...hm). Kérdezik, hogy jöjjenek le....hát mondom az úton, mondom, melyik számún. Közben hazaszaladtam, mégis vacsorát kéne adni a gyerekeknek, meg hát este van, fürdés, lefekvés. Elkészítem a vacsit, cseng a telefon, nem szól bele senki, hallom csak, hogy ők beszélnek, hiába hallózom hangosan. 2 perc után megszakad. Visszamegyek, mert hát ennyi idő alatt már le kell érniük. Felmentem Tündiékhez, kértem kölcsön egy telót, hogy ha hívnak, ne merüljek le :-) De csak nem jön senki, már lassan 10 óra lesz. Kimegyek a kapu elé, akkor hívnak, hogy lent voltak az út melletti benzinkútnál (ami már jó!) de végül mégis elindultak visszafele a reptér irányába (WTF?! minek????????????). Mondja a pasi, hogy hol jár (túlment mondjuk), mondom semmi gond, itt vagyok már a főút/autópálya melletti benzinkútnál, a következő körforgalomba beér és visszafordul és kijön a benzinkútnál itt vagyok.... Megkérdezem, milyen kocsival van, milyen színű, mondom, itt állok majd integetek és akkor nem kell keresgélni. Eltelik 15 perc - kb. 3-4 perc alatt megjárható ez a kanyar, mert itt sok a körforgalom - sehol senki. Mondom magamban, ilyen nincs, hova ment már megint, mikor hív, hogy ne haragudjak, de Ő hazamegy (??????!!!!!!!!!!!!) mert most felkeveredett egy négysávos autópályára és innen nem tud lemenni....pfffffffffffffffffffffffffffffff én is menjek haza....és itt meg is szakadt a beszélgetés, visszahívni sem lehetett. Hazamegyek, kidühöngöm magam mindenkinek, a gyerekekkel kiabálok egy sort, hogy miért nincsenek még ágyban - 22.16 -, cseng a telefon. A vendégek. Ott állnak a ház előtt SZÓ SZERINT AHOGY ÍRTAM A LEÍRÁSOMBAN!!!! Azta!
Lemegyek. Igyekszem higgadt maradni, bár tudják, hogy kb. 3 órámat cseszték el. A kinyomtatott leírásomat már csak utána vették elő - természetesen! - miután fogalmuk sem volt, hogy akkor hol fognak éjszakázni....az esetet nem kívánták kommentelni, a naviba meg eleve rossz célt adtak meg..... ÁMEN.

A hülyeségek meg folytatódnak tovább .....  (de lehet csak én vagyok túl érzékeny :-D )

1 megjegyzés:

  1. Húúú, veled együtt ment fel bennem a pumpa, ahogy olvastam, mert tényleg annyira bosszantó, hogy az emberek figyelmetlenek, felületesek, és csk mennek, mint a marhák...mi még sosem tévedtünk el, vagy csak egy nagyon picit, pedig sem navink, se térképünk nem szokott lenni. Ki szoktam írni otthon előre a google mapsból, hol kell lekanyarodni, hányadik utca jobbra, balra, sárga ház stb...ennyi elég. puszi

    VálaszTörlés