Ennyi elég egy tökéletes naphoz

Múlt hétvégén elhatároztuk Bettyvel, hogy jóidő függvényében lemegyünk Tarifára. Ők még nem jártak arra, nekem meg már nagyon hiányzott a kedvenc helyünk. Bár egy hétre előre ritkán jön össze a 100%-os időjáráselőrejelzés, ezúttal azonban bejött :-) Igaz, tegnap még írta, hogy eső lehet, de annyira magabiztos voltam, hogy sütni fog a nap és minden jó lesz, hogy így utólag azt kell mondjam, jobb nem is lehetett volna.
Még csütörtök este megsütöttem az újabb - negyedik (!) tepsi citromos kockát, nehogy éhen haljunk majd, tegnap este meg már elkezdtem a bepakolást a kocsiba, mert a reggeli elindulás valahogy nem az erősségünk :-) Jó anyuka mindenre gondol, a váltás ruhán meg a homokozós készleten át kivételesen nem felejtettem el a fényképezőgépet feltöltött aksikkal és memóriakártyával (csak a kártya maradt tele képpel ), telefontöltőt, két poharat, bekerült a sangria, meleg ruha, és még ki tudja...Reggel sikerült már 8.20-kor ébredezni, gondoltam, akkor 10.30 körül talán már el is tudunk indulni de eltököltük az időt . 
Néhányszor elkántáltam a "öltözzetek már fel - egyétek már meg a reggelit azt is nekem kéne megennem helyettetek - kapcsold ki a tévét - tedd le azt a fránya tabletet - pakoljatok össze szanaszét van minden" mondathalmot, majd nagy dirrel-durral azért 11 felé csak sikerült kikerülnünk az ajtón.
A gyerekek kívánságának megfelelően, akik homokpartira készültek, először Punta Palomára mentünk. Nagyon enyhe, szinte szélmentes idő volt, de eleinte a nap még néha-néha elbújt egy-egy kósza felhő mögé. Ha sütött, rövidujjúra vetkőztünk, ha nem, akkor vissza a kardigán. Felcuccoltunk a kajákkal és a homokozós cuccokkal, a gyerekek egyből nekiálltak homokvárat építeni, mi meg egyből nekiestünk a sangriának és a citromos kockának :-)) Bizony, ilyen kevés elég ahhoz, hogy az ember jól érezze magát ;-)

Később aztán eltűnt az összes felhő az égről és hétágra sütött a nap, napoztunk, ettünk meg ittunk ebben a sorrendben és felváltva, kivégeztük a sangriát is; pénteken még  írtam is Bettynek, hogy hozzon azért jogsit a biztonság kedvéért, hátha nem leszek olyan állapotban, mert nálam a kétujjnyi sangria is csodákra képes :-D De mivel gyakorlatilag az egész délutánt itt töltöttük, kellő idő eltelt és sikerült kijózanodni ;-)

Betty és Vali aztán lementek a partra, mire a többi gyerek is észbekapott és csak én maradtam fent egyedül egy rakás cuccal :-) Aztán észbe kaptam, hogy mi van, ha ők ketten kicsit elbóklásznak odalent, nem találják meg Lindáék őket, nem figyelnek Patrikra, aztán jön egy hullám és beborítja a vízbe - úgyhogy felkaptam a hátizsákokat és irány le, cipők és minden más "értéktelen" maradt fent a "Szaharában". Ugyan kinek kell néhány használt cipő és büdös zokni? :-D

Nagy munkák folynak :-)

"Eltemettük a Valit!" :-D

Leérni könnyű, csak csúszik az ember a homokban. Vali már nagyjából teljesen vizes volt, az enyémek is térdig, de ilyenkor már felesleges a ruha és csak jobban hűt, úgyhogy gyorsan ledobálták a gyerekek. Viszont a hullámok rendesen felerősödtek, így történt, hogy mig a gyerekek a parton bohóckodtak, hol egyiket, hol másikat kapta el egy-egy nagyobb hullám és beterítette őket. Először Xio feneke alá folyt be a víz, amiért Linda jót nevetett rajta - jutalmul Xio homokgolyókat készített és azzal üldözte Lindát :-) Majd amíg Linda ide-oda futkorászott a vízben Xio elől menekülve, egyszer csak Őt is levette a lábáról egy nagy hullám és beledöntötte a vízbe rendesen :-D Szegénynek fájt egy kicsit a lába, bár semmi vész nem történt -túl azon, hogy kellemes nem lehetett a hideg :-) - de nem lehetett nem nevetni ;-)

Miután mindenki kellően vizes lett és a víz azért nem 25 fokos február közepén, megbeszéltük, hogy én felmegyek, összeszedem a cuccainkat és kocsival lemegyek a parti parkolóba (ahol nyáron aludtunk is), mert mégis könnyebb nekik ott végiggyalogolni vízszintesen, mint megmászni egy nagy homokhegyet :-) Én felloholtam hát a tűző napon, majd' kiköptem a tüdőmet nem vagyok edzésben és végül egyszerre értünk a parkolóba. A következő kihívás a gyerekek homoktalanítása volt úgy, hogy lehetőleg ne kerüljön a kocsiba több kiló homok :-) Ez nehéz volt, ugyanis vizes lábra bizony tapad a homok, bármilyen meglepő.  A parkoló amúgy tele volt, zömében kisebb de 20 év feletti lakóautókkal, fiatalokkal és nagyon sok némettel.

A gyerekek nem túl kitörő örömére még kimentünk a félszigethez, ahova ugye nem lehet bemenni, de legalább a táblák - jobb oldalon "Atlantico", bal oldalon "Mediterraneo" miatt, mégis mindenki itt szokott fényképezkedni. Nos, a táblákat azóta leszerelték, nem tudom valaha visszakerülnek-e. A hullámok hatalmasak és gyönyörűek voltak, nagy kár, hogy a fénykép azért nem adja vissza ugyanúgy a látványt.

 A délután teljesen kiszívott minket, végül is a semmittevésben fáradtunk el. Bettyékhez már úgy értünk Líneára, hogy simán be tudtunk volna aludni a kocsiban, mi, felnőttek, engem pedig még a nagy adag presszókávé sem tudott igazán felrázni..... :-)