Tegnap a Tesómmal jót dumáltunk a kedvenc kávézómban és valahogy szóba került, hogy xy mindig sovány meg zsírmentes cuccokat vesz és ez mekkora hülyeség.
Ma reggel félálmomban bevillant, hogy na akkor erről írok pár sort, bár ez a blog nem arról szól, hogy bárkit is rábeszéljék valamire, főleg nem táplálkozás ügyben.
Úgyhogy most csak vigaszként írnám azoknak, akik állandóan kilóproblémákkal küzdenek és végeláthatatlan fogyókúrák sorát próbálták már végig, hogy az én megmentőm legfőképpen a kenyérfélék (és a szénhidrát) kiiktatása volt. Nem kifejezetten a fogyókúra miatt, hanem mindenféle problémák (puffadás, hasfájás) miatt is többször próbáltam már ki a búzafélék elhagyását. Olykor csak 2-3 hétig sikerült, aztán egy gusztusos kalács láttán vagy az oly finom friss, meleg baquette illatától újra visszacsábultam - volt is böjtje, mert iszonyúan fájt tőle a gyomrom. Amikor Patriknál kiderült a lisztérzékenység, akkor nekünk szülőknek (nagyszülőknek is) ajánlotta a dokink, hogy csináltassuk meg legalább a Biocard gyorstesztet, de rajta kívül más nem lett pozitív. Aztán tavaly olvastam egy cikket valamelyik amerikai egészségügyi online folyóiratban, hogy a lakosság hány százaléka lisztérzékeny úgy, hogy valójában a szérumvizsgálat nem pozitív - hát úgy néz ki, én is esetleg ezek közé tartozom. Mindenesetre most már tavaly június óta tartom a kenyérmentes (pontosítva gluténmentes) életmódot, ennek következtében 2 számjegyű kilómennyiségtől sikerült megszabadulnom, mindenféle éhezés meg kínzás nélkül. Először is, én sok zsírt fogyasztok, mondhat bárki bármit (szakblogban olvastam a zsírok fontosságáról, meg már átböngésztem egy-két jobb anatómia-élettan könyvet is), úgyhogy nem érdekel különösebben, mi hangzik el a Kiskegyedben (amit amúgy nem is olvasok): csúszik a vaj magában, ha van finom Cserpes tejszín, képes vagyok magában meginni 2 decit és semmi bajom nincs tőle, viszont teltség-jóllakottságérzetet biztosít sok-sok órára. Sok tojást eszünk, napi szinten, ezért is károgok, hogy itthon milyen hülye drága a biotojás. Ja, a koleszterinszintem köszöni, jól van :-)
Nem görcsölök, hogy szigorúan be kell tartanom bármit is: ha megkívánok egy-egy kocka csokit (étcsokit, akár marcipános vagy kókuszos) akkor lelkiismeretfurdalás nélkül megeszem, de ha egy szelet tortát vagy ugye egy-két fagyit tartok épp kívánatosnak, akkor sem győzöm meg magam, hogy nem szabad. Szerintem a görcsös betartás miatt dől hamvába a legtöbb fogyókúra (ezt a saját tapasztalatom mondatja velem).
Zöldség, hús meg ilyenek jöhet bármi, sajt szintén, étolaj és társai rég kiiktatva, kókuszzsírt fogyasztunk (ez még vaj helyett is jó), gyümölcsökből inkább a savanyúak. Rizst és krumplit is visszafogtuk, főleg én, a gyerekek a rizst szeretik, akár magában is. Aki azt hiszi, hogy ez drágább, az téved: annyi minden feleslegeset nem veszünk meg, hogy a pénzügyi "mérleg" ugyanúgy áll.
Valamelyik nap kiváncsiságból elcsábultam egy vékony szelet kalácsra, hát sikerült is kiütni magam, azt hittem meghalok, úgy fájt a hasam tőle, ilyenkor viszont hosszú időre elmegy a kedvem az újrapróbálkozástól. Judittal beszéltük is, hogy lehet, hogy én pont azért kaptam a Patrik lisztérzékenységét, hogy én jöjjek rá, hogy nekem kell változtatnom az életmódomon :-)
A gyerekek bármiféle erőltetés vagy rábeszélés nélkül követnek - ennek nagyon örülök. Linda úgyszintén nem fogyaszt (vagy nagyon ritkán) gluténtartalmú kenyeret, pékárút, a Nutellára például magától nem tud ránézni (nem is értem), a csoki szerinte édes (:-D), és mindenféle löttyök helyett vizet iszik (iszunk). Azért a múltkor szóba került társaságban, hogy vajon mikor jön el az az idő, amikor inkább vesznek példát osztálytársakról és belép a cola mondjuk, amire egyelőre fújjolnak (nálunk ilyen akkor sincs itthon, ha vendégek jönnek: a barátaink sem fogyasztanak ilyeneket, külön köszönet érte). Mert ha ez így maradna, mint most, akkor egy szavam se lehet.....
A gyerekek valami okból kifolyólag sosem betegek, nem tudom ennek mennyi köze van a táplálkozáshoz. Azt hiszem tavaly J hozta a repülőn az influenzaszerű valamit februárban, amitől Ő dőlt ki a legjobban, Linda egy napig feküdt kis lázzal, Patrik úszta meg a legkönnyebben, hőemelkedéssel. Azóta semmi, lekopogom. Igaz, gyógyszert sem fogyasztottak még, hála a gyerekdokinknak, aki mindig tudott olyan gyógymódot javasolni, amivel ez elkerülhető volt - igaz, szükség sem lett volna rá, a két gyereknek pont két-két "komolyabb" betegsége volt eddig a 9 és az 5 év alatt. Szerintem nem állunk rosszul ;-)
Vissza a kajára, tényleg kár görcsölni rajta, hátha sikerül az én utamon keresztül egy-két embert meggyőzni, hogy másképp is lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése