Róma - Chicago?

Rómát látni kell - minden út Rómába vezet; Rómát látni és meghalni - nos erre még nem készülök, de különben is dobtam pénzt a Trevibe, vagyis még vissza fogok menni :-)
Róma fantasztikus, nem vitatom. Bár már jártam ott, sokat felejtettem, de most talán maradandóbb emlék lesz, hogy végre feliratozom a képeket és még le is írom, hogy hol, merre jártunk, mit láttunk, mit csináltunk.
Az első pár óra kissé a döbbeneté - jé, itt is mennyi hajléktalan van - mikor megérkeztünk éjfél előtt a Terminire a busszal. Bár éjjel nem ezzel foglalkoztunk, másnapra is marad némi meglepődés bennem: az utcák tele mindenféle számomra totál felesleges mütyűröket áruló bevándorló, "színes" arcokkal. Az utcákon sok a műanyag poharat maga előtt tartó, földet csókoló koldussal; kéregetőkkel, tukmálókkal és még sorolhatnám. A metrón élesen kitűnik, hogy nem a felső tízezer használja utazásra: az arcok itt is inkább sötétek, semmint fehérek. A tömeget mint írtam, nem viseltem, nyomasztó volt maga a metróállomás alacsony belmagasságával, a fal fekete, penészes, ha nem lenne mozgólépcső, simán úgy érezném, hogy '60-as éveket írunk - a falak és a padló állapota alapján. Maga a metrószerelvény (a piros vonalon) modernebb mint a budapesti, de elég koszos, láthatóan nem sokszor takarítják. A kék vonalon járó metró több szerelvénye egyenesen katasztrofális. Miután sikerült kellően rosszul lenni a metróban a tömeg miatt, villamosra váltottunk ami ugyan 3x annyi idő, de legalább a külvárost is láttuk.
A villamoson meg a buszon csak találgathat az ember, hogy melyik megálló jön, mert senki nem mondja be, a régi villamosokon nincsen útvonaltérkép megállókkal.
Sok megállóban szó szerint kisebbségben érezzük magunkat, és bár nem félünk, azért főleg este nem annyira kellemes érzés, hogy kijövök egy metrómegállóból, mert nem tudok jegyet venni az automatából, keresem a trafikot és akárhova nézek, rajtunk kívül nincs egy fehér arc se.
Az utcákon többnyire "káosz"-érzésünk van; a 19-es villamos ahogy halad a Viale Regina Margherita-n, a kórház környékén hatalmas zsibvásár, mindenféle felütött sátrakban árulják a cipőket meg a filléres ruhákat, szállnak a papírok, sok a szemét.
Este, mivel senki nem mondja be a megállókat kicsit továbbmegyünk véletlenül a villamossal - Kőbánya-Kispest-szerű helyen szállunk le, majd át a másik oldalra, hogy visszamenjünk a Porta Maggiore-ra.
Mindezek mellett ott van persze a másik érzés is: a harmadik napon libabőrös leszek a gondolattól, hogy sokszáz évet visszamentünk az időben, legalábbis ahogy elnézek a Vittorio Emanuel emlékműtől a Colosseum felé - és úgy tűnik, mintha csak a képzeletem rakta volna oda az autókat, buszokat, valójában a múltban járunk - ezt váltja ki a rengeteg ókori látnivaló, melybe lépten-nyomon beleütközünk.
A Piazza Navona felé haladva az Angyalvártól megcsap a szűk utcák ódon hangulata; másnap szintén ezen a környéken járunk, immár a Pantheon felé haladva, ezúttal más utcákon átvágva. Hangulatos kis éttermek, boltok, omladozó falak... ez mind Róma.
Hektikus város, kétség nem fér hozzá - de mivel jómagam is kissé hektikus vagyok, így a harmadik napon már zsongott a fejem és amennyire élveztem, annyira jólesett volna egy kis nyugalom, csend - az ellenpólus, hogy a "mérleg" egyensúlyba kerüljön.....
Az már csak hab a tortán, hogy amikor autóztunk be csütörtök éjjel az Üllői úton a reptértől, egészen felemelő volt a széles út és a viszonylagos rendezettség - sötétben a körutat pedig kifejezetten szépnek találtam ;-)