2012. július 2., hétfő

Sebesség+hangerő=virulok :-)

Sokszor úgy érzem, hogy lélekben ugyanaz a húszéves vagyok, aki voltam valaha. Persze a 4x felé közeledve ezzel állítólag nem kéne dicsekednem, valaki azt mondja, hogy ez azt jelenti, hogy semmit sem komolyodtam, de szerintem ez nem igaz.
Ma a napközbeni mélabú után estére formába jöttem kicsit: semmi többre nem volt szükség, mint beülni a kocsiba, berakni egy jó kis nyári egyveleget, feltekerni a hangerőt meg nyomni a gázpedált :-)  Én ettől 2 perc alatt kivirulok. Egy különös "szabadságérzés" lesz rajtam úrrá, megnyugtat de fel is pörget egyben, míg a tenger látványa alapvetően a belső békémet teszi helyre. Nem tudom jól leírni, mert ezt érezni kell :-)
Tavaly elég sokszor rámtört a bulizhatnék érzése, ami nálam annyit jelent, hogy menjünk el valahova ahol üvölt a zene és lehet rázni :-) Pedig tinédzserként nem voltam egy diszkóbajárós alkat, de most az utóbbi két évben egész sokszor rámtört a tombolhatnék. A múlt évben volt egy próbálkozásunk egy barátnőmmel, elmentünk Budapesten a Morrisonsba meg az Aratóba, de mindkét helyről hamar ki is fordultunk, mert "öregnek" éreztük magunkat. Akkor jutott eszembe, hogy Bécsben van pár hely, ahol tuti tetszene nekünk, mert nem tizenévesekkel van tele. Meg is szerveztük a hétvégét, gyerekek lepasszolva, péntek estétől egészen vasárnapig miénk volt a terep! Kedvenc hotelláncom egyikében, a Marriott Wien Messe-ben laktunk, közel a kiszemelt helyszínhez. Szombaton egész nap lófráltunk, vásárolgattunk - ritka alkalmak egyike, hogy élveztem a vásárlást, bár mindig abba a hibába esek, hogy a gyerekeknek nézek cuccokat, ahelyett, hogy egyszer magamra is gondolnék :-)
Amikor 2002-ben Bécsben "letettem a lantot", két lengyel lány A és B, amúgy testvérek - váltottak. Két tipikus szőke, és hát az igazat megvallva, simán lehetett őket utcalánynak is nézni, de nem voltak azok, és bár tőlem messze áll ez a stílus, valahogy kölcsönösen nagyon bírtuk egymást. Ezért is alakult úgy, hogy mivel ők jól ismerték a bécsi éjszakai életet, megbeszéltük, hogy menjünk együtt. Mi ketten farmerben és pólóban, tök lazán, ők neccharisnyában, tűsarkúban és valami egészen mini ruhában. Már amikor a kocsiból kiszálltunk, dőltünk a röhögéstől a helyzet abszurdságán, főleg, hogy még az eső is esett, és Ők bajban voltak a magassarkúban :-) A Prater Dome-ba mentünk, Ausztria legmodernebb és legnagyobb diszkója, a lányok javaslatára. A szokatlan párosítás miatt gyakorlatilag mindenki minket nézett. Ők elég hamar találtak is férfi társaságot, mi viszont nem ezért mentünk, mi csak jót akartunk bulizni, úgyhogy beálltunk a táncparkettre és nem is nagyon jöttünk le onnan hajnali 4-ig. Na jó, néha ittunk valami Bacardi szerűséget.... A barátnőmet kiszemelte egy török pasi, én voltam a közvetítő, de hát ezen is csak jót mulattunk, főleg, hogy a srác nem akarta elhinni, hogy férjnél van, gyereke 7 éves és 31 múlt...azt mondta, ilyen nincs :-) Néha a lányok odajöttek hozzánk is, be voltak nyomva rendesen, úgyhogy jól festettünk, hogy néha szabályosan ránk borultak. 4-ig bírtuk, 5-kor amúgy is zártak, úgyhogy bedőltünk az ágyba, de elég hullán ébredtünk arra emlékszem, még jó, hogy nem nekem kellett vezetni akkor. Szédületes este volt, nagyon jól sikerült, nem is tudom, mikor nevettünk ennyit egyhuzamban, mint azon az éjszakán. A férfiak itthon kicsit ki voltak akadva persze, az én részemről kevésbé, de én sajnos nemigen engedek beleszólást a dolgaimba....hát ez is én vagyok :-) Mondtuk azért nekik, hogy Ők is mehetnek bármikor, de nem éltek a lehetőséggel :-)))
Most Krisztit is befűtöttem, pontosabban Ő is benne lenne ilyenekben, úgyhogy megbeszéltük, hogy elintézünk egy ilyen bécsi kikapcsolódást :-)

3 megjegyzés:

  1. Jo is az, amikor az ember azokat a dolgokat ujra ateli, amiket fiatalon is :)) pontosabban, addig erzi magat mindenki fiatalnak, ameddig csak akarja :)) Imadom, ahogy az angol olyan jol kifejezi, ha vki pl azt mondja magarol: I'm 50 yrs young :-) En is pontosan igy kepzelem el, amikor 80 eves 'fiatal' is leszek :)
    Ugyan nekem a buli kifejezetten nem hianyzik, de rendszeresen szervezunk a baratnoimmel 'csajok napokat', amikor egesz nap egyutt logunk, s amibe egy esti salsa night is belefer :)) de nagyon szeretem a baratnoimmel szervezett kirandulasokat is! Mi kolcsonosen elenegedjuk a masikat 'feltoltodni', ami Karesznal leginkabb abbol all, hogy elmegy motorozni a barataival par napra, vagy talalkozik egy-ket copa-ra a haverokkal :)) Ezek szerintem szuksegesek is egy egeszsegesen mukodo kapcsolatban :-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem egyszer egy évben kell a buli :-) Amúgy meg csinálok magamnak itthon is, ha nincs itt senki :-D Barinős napok nálunk is vannak természetesen. Nekem szerencsém van J-vel, mert ebből a szempontból "liberális", de a körülöttem lévők sokszor szabályos harcot vívnak egy-egy délutáni kávézgatásért is. A külön feltöltődés amúgy nem általános dolog, nagyon kevesen tudják megvalósítani.... én abszolút mellette vagyok :-)

    VálaszTörlés
  3. A kulon feltoltos kirandulasok nalunk is csak egyszeriek egy evben, de a tobbi rendszeres, aminel mar csak a kozos programbol es kirandulasbol van tobb :)

    VálaszTörlés