Frusztráló

Az elmúlt napokban-hetekben a blogokat olvasva többnyire mindenkit frusztrált a szokatlan időjárás: Dél-Spanyolországban hűvös, esős idő, ami teljesen szokatlan erre, Dél-Angliában havazás májusban, északon viszont 26-28 fok Svédországban, Norvégiában. Engem speciel az időjárás egyáltalán nem aggaszt, nem szoktam problémázni rajta, ha esik az eső, legalább végzek a benti melókkal meg a netes résszel, pakolok, mosok, ami éppen van. Az egyetlen, ami viszont egyre jobban frusztrál, az a mindennapos főzés: kitalálni, hogy mit csináljak egyáltalán, aztán nekiállni. Amíg volt Tibor, meg Anyukám, addig arany életem volt, nem kellett ilyenekkel foglalkoznom :-) Most viszont sajnos nekem kell ellátnom ezt a feladatot. Ma csináltam egy kondérnyi gulyáslevest, mert imádják a gyerekek, remélem elég lesz még 2 ebédre. Bevezettem azt a cselt is, hogy én alig eszem, így még kevesebbet kell főzőcskézni, mert egyszerre sokat csinálok és lefagyasztom.

Szombaton multi-kulti délután tartottunk, elhívtam Adriékat. Mivel a meghívás idején még úgy volt, hogy Tibor is itt lesz - pontosabban Ő csinálja a paella-t :-))) meg Krisztiék is, viszont az élet közben másképp alakult nekik, megint magamra maradtam a főzőcskével. A paella kiesett szavazás alapján, úgy gondoltam, hogy a grillezés viszont sokkal egyszerűbb lesz - nagyot tévedtem. A hús bepácolása - ahogy ellestem a szakembertől - még nem okozott különösebb gondot. Annál nagyobbat a sütése. 2-3 közöttre beszéltük meg  Adriék érkezését - itt mindig később ebédelünk, eleve sokkal tovább alszunk, csúszik a reggeli is. 2 után a gyerekek már éhen akartak halni, úgyhogy gondoltam, nekiállok elkezdeni, aztán majd jönnek és pont tudunk is enni. Az első óriási hibát ott követtem el, hogy belocsoltam olajjal a kis elektromos grillt. A másodikat meg, hogy mondván, fel kell forrósodnia, én meg kijöttem a konyhából. A szag viszont előbb-utóbb visszaűzött a konyhába - ahol füstben állt minden. Az olívaolaj ugyanis frankón ráfolyt a pálcákra, amik ugye melegítik alulról az egészet. A szagelszívó elég gyenge, az ablak ugyan nyitva volt, de fojtogató volt a füst. Azért én rátettem a húst :-) Gondoltam, így elfojtom a füstöt legalább. A pácban úszkáló hagymák szépen lassan kezdtek ráégni a sütőlapra, én próbáltam jobbra-balra forgatni a húsokat, hogy legalább azok legyenek valamennyire ehetők. Az első kör egész jól sikerült, de annyira lesült a hagyma, hogy el kellett súrolnom a grillezőt, majd újrakezdeni az egészet a következő adaggal. Kicsit letekertem, hogy lassabban süljön majd, és kisétáltam a konyhából - ez megint nagy hibának bizonyult, úgyhogy most nem a hagyma, hanem a hús kezdett el szépen szenesedni. Mondjuk én szeretem így is, de a vendégek még sehol, ki tudja, hogy Ők nem félnek e gyomorráktól? (vagy legalábbis valami rákféle van a szenes kajától állítólag, én ezzel nem szoktam foglalkozni). Elmúlt 3 óra, elmúlt 1/2 4, sehol senki. Biztonságból megkérdeztem SMS-ben, hogy biztosan ma jönnek-e, bár Adri ritkán használ telefont, meg még ritkábban van bekapcsolva Z szerint, de azért én mindent megpróbáltam.... Ennek viszont annyi előnye akadt, hogy mivel bűzlöttem az égett füsttől, gyorsan lezuhiztam és hajat mostam.Mire kész lettem, jött a telefon, hogy nem találják a lakóparkunkat, de innen már gyorsan ment minden szerencsére. A hús a sütőben még melegedett, a saláta kész volt, úgyhogy jöttek és már ettünk is. Állítólag nem volt rossz...hmmmm senki nem meri bevallani :-)))
Félúton már gondoltam rá, hogy ha a hús a macskáknál végezné, akkor még meg vagyunk mentve, mert az elronthatatlan tiramisu is ott vár a hűtőben.
A desszertre meghívtam G-t is (ez most egy nő, orosz, és a másik lakóparkban van Ő mint mindenes), így elég érdekesen alakult a társalgás: én vele angolul, Adriékkal spanyolul beszélt, én meg Adriékkal magyarul, mert ők meg angolul nem beszélnek és mindezt fűszereztük az általánosban tanult és mára a béka feneke alá süllyedt orosztudásunkkal, mindenesetre jól elpoénkodtuk az időt.
Legalább a tiramisunak volt sikere, ha már az ebéd nem sikerült. Beszélgettünk a spanyolokról, osztotta a társaság, hogy "kicsit lusták" és persze megegyeztünk abban, hogy mediterrán országban ezt a tőlünk szokatlan lezserséget - minden mindegy, számtalan példával illusztrálva - csak kellő humorral lehet kibírni.