2013. október 14., hétfő

Nem vérre megy :-)

 Amennyire jól indult az első nap a suliban, annyira rosszul sikeredett az utolsó a múlt héten. Linda annyira feszült és ideges volt, hogy megint előjött a szokásos fejfájás a hányással, amivel annyit küzdöttünk anno elsőben (és ami elmúlt ahogy kijöttünk, nagyjából), úgyhogy pénteken nem sokkal azután, hogy kiraktam a suliban, már küldték is haza. Persze én nem csinálok ebből ügyet, nincs leszidva meg semmi ilyen; eleve nem támasztottam semmiféle követelményt, annyit egyeztettünk, hogy járjon be és kész, amennyire ragad rá spanyol, az pont elég nekem. A hőn szeretett régi iskolától azonban fényévnyire van még ez is - és ez még lazának számít, ennél rosszabbakról olvashattunk. Nincs sok oldal lecke, írnivaló, és a főbb órákon is elvonult eddig Pilivel, hogy gyakorolják a spanyol ABC-t, meg a fontosabb szavakat, kifejezéseket. Nem ültünk le délutánonként egy percre sem tanulni, próbáltuk "elfelejteni" az iskola gondolatát is. Lehetett medencézni, mentünk churros-ozni, rollerezni, lehetett korlátlanul játszani.
Ami fájó pont Linda szemében, az a 9.15-től 12-ig való folyamatos ülés - persze lehet inni, meg ki lehet menni vécére, de szünet nélkül ez a közel 3 óra nagyon sok egyben. Náluk ilyen nem volt. Ha a tanítónő látta, hogy fáradtak, akkor 15 perc után álltak fel, lehetett hátravonulni a szőnyegre pihenni, aludni - ennek ellenére a tananyagból mégis sokkal több maradt meg, tehát nem ment a tudás rovására. Itt nem látom, hogy a tempónak köszönhetően "okosabbak" lennének a gyerekek, sőt, a matekból amit eddig láttam, lényegesen kevesebb, mint amit ők már vettek 3.-ban és most 4. elején - pedig ugye itt 5.-et kezdett. Hiába, a kevesebb néha több ;-) Kiváncsi lennék például, hogy a szorzótáblát vagy a többjegyű számok összeadását írásban-szóban mennyire vágják :-) Ez az, amit én személy szerint fontosnak tartok, hogy az alapok legyenek nagyon-nagyon biztosak, akkor nagy baj már nem lehet.
Lindának meg kell tanulni kicsit elereszteni, leadni a maximalizmusából; kicsit lezserebbre venni itt a figurát - aztán majd ha már jól megy a spanyol, akkor ráér belehúzni.
Talán könnyíteni fogja a helyzetet, hogy szerdától már Patrik is járni fog (nem tudom az én helyzetem mennyire lesz könnyebb, mert Ő külön szám lesz, lévén, nem sokat járt eddig közösségbe). Persze, ahogy készültem lelkileg, rögtön első osztályba rakják. :-) Már gondoltam rá, hogy el sem jövök a sulitól haza, mert úgyis biztos hívni fognak, hogy a gyerek kiverte a balhét és nem  hajlandó semmit csinálni :-D Mindenesetre az Ő tanítójának fel van adva a lecke rendesen! ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése