Idegölő napok

Kemény 3-4 napon vagyunk túl, melynek Kriszti akaratlanul is részese lett. Csütörtökön J egész nap azzal bajlódott, hogy a laptopom segítségével egy pendrive-ról bootolható környezetett alakítson ki. Nem tudjuk, nem tudom mi történt, délután 4-kor  lecsuktam a gépet, elindultunk Lindával a kedvenc kávézónkba Estepona-ba, hogy én ott nyugodtabban dolgozhassak Ő meg tanul. Kávé-süti rendel, gép kinyit - igen ám, de az OP nem akar indulni. Próbálom többször, sehogy. Itt haltam meg először. Hazajövök, persze pampogok egy sort, hogy most mi történhetett, nem csinált e valami olyan műveletet, amitől leírtott mindent a gépemről. Tanácstalanok voltunk, de nem tudtunk mit csinálni, mert az asztali gépünk vinyója is épp néhány hetet megadta magát és nincs 3.gépünk. Öcsém rendszergazda, így az Ő tanácsára annyit tudtunk megbeszélni, hogy kivesszük a vinyót a laptopból, veszünk egy keretet, amibe belerakjuk és külső drive-ként  USB-n át megnézzük Kriszti gépén keresztül, hogy mi lehet a gond.
Péntek reggel Fuengirola-ban az elektronikai boltnál találkozunk és megvesszük a szükséges eszközt. Néha szakad az eső, aztán meg kisüt a nap, persze tiszta ideg vagyok. Nagy a tét, mert trehány módon nem mentem le rendszeresen a cuccaimat, és gyakorlatilag az életem van a gépben. Letöltjük a Teamviewer szuper kis programot (ez itt a reklám helye), aminek a segítségével a Tesóm be tud lépni a gépre és gyakorlatilag bármit el tud végezni, ugyanúgy,mintha Ő ülne a gép előtt. Vinyót kivesszük, összekötjük a Kriszti gépével, de nem ismeri fel.Amit sikerül megnéznie, és ez a második nagyon rossz hír, amitől meghalok újra - hogy a vinyó úgy néz ki, mintha leformattálták volna. Jön a kérdés, hogyan tovább. Krisztinek van vinyója, amit elvileg be tudunk tenni az én laptopomba, ezzel próbálkozunk, de a Vista nem indul. Úgy dönt, hogy a fiúkkal lejön hétvégére hozzánk, a gyerekek tudnak játszani, nekünk meg van egy megoldandó feladatunk. Kora estére érünk le, felszerelkezve a szükséges szerszámokkal és kábelekkel. A következő terv az, hogy csinálunk egy bootolható pendrive-ot vagy a vinyójára ugyanezt; Öcsém átküld egy W7-et, hogy legyen OP. Persze annak idején amit csinált nekem backup-ot, az nincs itt :-(  Mivel nagy a fájl és mobilneten keresztül sok óra lenne a letöltés, átmegyünk  a kávézóba Estepona-ba. Minden jól megy, töltjük le az adatot. 9 után már senki sincs a kávézóban rajtunk kívül és pakolnak, készülnek bezárni. Megkérdezzük, 21.30-kor zárnak, szuper, akkor még van fél óránk. Zárás előtt 10 perccel már kisétálunk és kintről folytatjuk a hajrázást, mert K közben megkérdezte, hogy a netet is lekapcsolják záráskor. Hol gyorsan, hol lassabban jönnek az adatok, totál hajrában vagyunk, elvileg belefér az időbe, de lassítja a hálózatot, hogy egy liba a rózsaszinű (malacrózsaszínű!!!) okostelefonján bájcseveg - pontosabban videocseveg - talán a pasijával. Vagy tizszer elküldjük magunkban a francba a csajt, amúgy is halál nevetségesen néz ki, ahogy a kamerába beszél és vigyorog és grimaszol az utca közepén, nem csak nekünk tűnik fel. Végül nagy "sikerült" felkiáltással győzünk :-) A csaj meg marad még malackájával a kávézó előtt.
Megyünk haza, egy lépéssel tovább értünk. Még éjfélig formázza a vinyót Kriszti, vagy valamit csinál, már magam sem tudom, mert a gyomorideg leállította az összes agysejtem mozgását. Másnap folytatjuk. Tesóm átküld egy linket, amin nagyon pontosan részletesen le van írva a folyamat, amit csinálnunk kell. Kriszti ebben gyakorlottabb, Öcsém meg is jegyzi, hogy elmenne informatikusnak, csinálnak majd itt egy céget :-)
Persze mindig van egy-egy pont, amikor nem úgy sikerül a leírtak ellenére, ahogy kéne, ilyenkor skype vagy telefon, hogy hogyan tovább. A gyerekek persze érzik, hogy idegesek vagyunk, így tetézik, hogy néha még külön idegesítenek is minket. Nagynehezen elkészül a W7 imagefile, vagy mi a szösz, berakjuk a vinyómat a helyére, külső drive-ként Krisztié és várjuk a csodát, hogy elinduljon az installálás. De nem indul.Újabb telefon, írjuk ki CD-re, talán úgy jobb lesz. HP-ből kivesszük a CD-írót, összekötjük a Fuengirola-ban vásárolt kütyükkel (még jó, hogy többmindent tartalmaz a csomag), kiírjuk CD-re. Berakjuk a gépembe a CD-t, hogy akkor arról installálunk, de egy teljesen más képernyő jelenik meg, mint eddig. Nem értjük. Nem értjük, olyanannyira, hogy egyszer csak elindul az én jól bevált, imádott XP-m. Nem akarok hinni a szememnek. Megadom a jelszót, és mikor mindent változatlanul betölt, még akkor sem tudom felfogni ami történt. Nem vesztek el az adatok, minden megvan! Hívom a Tesómat, aki szintén teljesen értetlenül áll az ügy előtt. Aztán szép lassan visszatér belém az élet, gyorsan átmásolunk minden fontosat Kriszti gépére. Örömünkben felpakoljuk a csapatot és bemegyünk fagyizni, persze viszem a gépemet, hogy ennek örömére ott gyorsan letöltök néhány filmet. Már ismernek minket, bár most a négy gyerekkel már nagyobb feltűnést keltettünk :-) Én töltögetek, a skacok a téren fogócskáznak spanyol gyerekekkel. Noel jó fej, megkérdez egy spanyol kislányt, hogy beszél e spanyolul :-D Későn érünk haza, vacsora, fürdés, gyerekek ágyba, mi meg a borocska mellett beülünk megnézni az Amelie csodálatos életét...
Hát nem csodálatos az élet? :-)

Kreatív

Péntek este óta esik az eső, úgyhogy sokmindent nem lehet csinálni, nem tudunk mászkálni és ez már láthatóan mindenkit frusztrál.
A gyerekek szerencsére mindig kitalálnak valamit, múlt héten a Halloween-cuccokat készítették, most éppen a 3. istálló a Schleich-lovaknak. Az elsőt még Linda a megérkezése után kezdte el Patrikkal, hoztunk néhány kartondobozt, ezekre vágtak ajtót, ablakot, megcsinálták a boxokat. A dobozokat szépen kifestéttek, csináltak kaput, ráfestették a lovarda nevét, arany patkó is került rá. Vettünk puha, szivacsos jellegű anyagot a kínaiban, abból csináltak szalmát, és a nyergek és egyéb kiegészítők is abból készültek + még gyurmából készült répa és alma amivel etették a lovakat.
Jankával aztán tovább fejlesztették az istálót meg persze sokat játszottak is vele.
Tegnapelőtt újabb, emeletes istállót készítettek,  gyurmából meg fecskefészket, szintén kifestették, de aztán Linda talált a neten egy még szuperebb istállót, persze ahhoz kellenek még további Schleich lovak, úgyhogy most megint dolgoznak ezerrel.
Jó ez a kreatívkodás, csak annyi a baj vele, hogy már Dunát lehet rekeszteni az ilyen készítményekkel és képtelenség mindent megőrizni. Az óvodai-bölcsődei készítményeket is már egyszer átválogattam, de még így is maradt 4 nagy doboznyi. Aztán meg jöttek a suliból is mindenfélék, gyurmából, tésztából, kagylóból, vécépapírgurigából. Linda az átlagosnál "termékenyebb", legalábbis Jankával meg a többi gyerekkel összehasonlítva - úgy látszik, behozza azt, ami az én életemből kimaradt. Én ugyanis egyáltalán nem vagyok ilyen téren kreatív, elméletben megcsinálom, abban szoktam is segíteni, hogy mit hogy lehet egyszerűen és működőképesen megoldani, de itt ki is merül a dolog. Az én kreativitásom inkább a konyhában bontakozik ki, meg a munkában. Főleg most, hogy be vagyunk zárva gyakorlatilag.
Az érdekes, hogy amit Ők maguk készítenek, az sokkal nagyobb becsben van, sokkal tovább is játszanak vele. Múlt héten végre megkaptuk az ebayen vásárolt legokat, összeraktuk a szeteket - és eddig volt érdekes az egész. Pedig nagyon jó kis autók, lehet velük játszani, lendkerekesek, többféle modellt is össze lehet belőlük rakni. Mégsem kötötte le őket annyira, mint amennyire gondoltam.
Lehet, hogy nem is kellett volna játékot hoznunk magunkkal? :-)

Rosszkedvűen

Ma megint leesett az ingerküszöböm, de nagyon, ahogy én szoktam mondani. A gyerekek nem bírtak magukkal, dolgoznom kellene végre, de szerepjátékoztak és valami elképesztő hangokat adtak ki magukból. Szerintem ha valaki ezt hallotta, simán hihette, hogy élve nyúznak itt valakit. Az idő ráadásul péntek este óta nem kedvez nekünk, bár szombaton a széllel nagyon meleg levegő érkezett, viszont kis kivétellel (na jó, tegnap egész nap nem) esik. Most megint. Bár ma mikor már ki akartam ugrani az erkélyen, hogy nem bírom tovább, akkor J lement velük a játszóra - akkor pont nem esett. Ennek örömére ahogy lementek, elszállt a net, ami hatalmas szívás itt amúgy is, hol van, hol nincs, egy nagy rakás. Nem megy  a netbank, semmi nem akar ma működni :-( A Ryanair oldalán napok óta nem működik kizárólag a Malaga - Barcelona viszonylat, hogy foglalhassak repjegyet. Minden más lejön. Nem értem.
Mivel ma a hőmérséklet is esett, bár utálom a klímát, de itt nincs más lehetőség fűtésre, J kiszedte a szűrőket, hogy kitisztítsa és beüzemeljük őket. Nekem ugyanis erős klíma-parám van, utálok mindennemű klímát a legionella miatt. Nem tudom, hogy előtte mikor volt takarítva, a teljes rendszert kéne ahhoz kipucolni (állítólag).
Februárban, mikor egy hétig Calpe-on az AR Diamant Beach hotelben teleltünk, utána derült ki, hogy pont aznap nyitott a hotel egy hét kényszerpihenő után egy legionella fertőzés miatt (amiben hárman meghaltak). Persze ezt utána olvastam az újságban, ha előtte kezembe kerül, akkor tuti nem mentünk volna. Javea-ban a házban soha nem  is voltam hajlandó bekapcsolni a klímát, igaz, ott legalább voltak a szobákban elektromos fűtőtestek. Itt viszont csakis a klíma van :-( Persze alig egy órával, hogy elkezdtük próbálgatni, már bedurrant a torkom és tüdőbetegséget vizionáltam magamnak.
Ha két hétig nem jelentkezem, akkor ez vitt el. Hamvaimat kéretik Punto Palománál elszórni :-)

Barátságok

Linda alig volt kétéves, mikor bekerült az óvodában a minicsoportba. Érezhetően nagyon vágyott már gyerektársaságra és úgy döntöttem, hogy egy fél napos tartózkodás nem fog ártani egyikünknek sem.A játszótereken mindig a nagyobbakhoz csatlakozott és órákig képes volt ügyet sem vetve ránk velük játszani, utánozni amit csinálnak.
Június eleje volt, amikor megtaláltam álmaim oviját. Nagyon szimpatikus volt a gondozónő,a nagy udvar, a sok-sok motor, mindenféle játék, és nem utolsósorban a tisztaság, a gondozott épület.  Mivel az óvodát nemrégen nyitották, így Linda az első héten gyakorlatilag egyedül  volt a gondozónővel. A beszoktatás nem volt gond, nem volt sírás. Második héten érkezett meg Emese, akivel rögtön nagyon jó barátnők lettek. Jó két hétig eleve ketten voltak csak a csoportban, tehát egyikük sem tudott volna igazán mással játszani. Szeptembertől aztán jöttek a többiek és a terem megtelt, igaz minicsoport lévén csak 10-12 gyerek volt folyamatosan. Linda és Emese továbbra is elválaszthatatlanok voltak, és csak néha-néha csatlakozott Hozzájuk Szonja és Eszter. Mivel Linda évvesztes, így a minicsoportot két évig járta és csak 4 évesen lett úgymond normál kiscsoportos. Emese azonban ekkor átkerült egy másik óvodába és búcsút vettek egymástól a lányok.Bár Emese anyukájával egyeztettünk, hogy néha-néha találkozunk, valahogy az élet másképp döntött és egy szülinapi bulit leszámítva Emesével sajnos nem találkoztunk többet. Innentől kezdve Szonja, Eszter és Linda voltak a hármas klikk, kizárólag hármasban játszottak és az óvónéninek sokszor kellett közbeavatkozni, hogy másokat is bevonjanak a játékukba. A három lány kapcsolata már közel sem volt felhőtlen, sokszor előfordult, hogy a hármasból az egyik kirekesztettnek érezte magát. Majd jött egy év, Patrik születése után, amikor oviváltásra került sor, úgy gondoltam, hogy macerás lenne bejárni egy kis csecsemő mellől. Egy év kimaradt, de szintén a legjobb helyre került, az egyetlen gond annyi volt az új ovival, hogy nem volt Linda korú kislány, csak picik :-) Így utolsó ovis évre visszakerült a régi ovijába, a régi csoportba. Időközben Szonja és Eszter szintén már másik oviba mentek át, pont a távolság miatt ők is, így Szofi lett a legjobb barátnő, aki szintén itt kezdte a Pinokkióban, de a középső csoportból Ő is kikerült, majd ugyanakkor mikor mi, visszahozták az oviba. Itt már könnyebb volt a dolgunk, reggel Szofi anyukája vitte Lindát is, délután meg én hoztam a lányokat, sokat voltak együtt. Mentünk együtt nyaralni, együtt voltunk Gardaland-ban, Németországban vidámparkos túrán, majd úgy alakult, hogy egy iskolát is választottunk. Lindának biztonságot adott, hogy van ismerős és nem egyedül kell járni az ismerkedős szombati délutánokra.  Elkezdődött szeptemberben az iskola, Linda pedig megismerte a többi lányt is, kinyílt, magabiztosabb lett és kicsit eltávolódott Szofitól. Új barátságok születtek, de aminek nagyon örültem, hogy Linda éves értékelőjében az szerepelt, hogy Linda a kapocs a fiúk és a lányok között, mert Ő volt az egyetlen szinte, aki mindenkivel jóban volt az osztályban. Az idő múlásával egyes barátságok mélyültek, mások lazábbak lettek, és így történt, hogy mára már Janka a legeslegjobb barátnő - és mindketten így is gondolják, tehát kölcsönös a dolog. Ő az egyetlen eddig az elmúlt évek során, akivel soha, egyetlen percre sem veszekedtek, nem volt köztük nézeteltérés, de még apró vita sem. Soha nem volt "sok" a másikból: a januári két hét Javea-ban és a mostani két hét is itt úgy telt el, hogy soha egy percre sem unták egymást, nem vágytak kis különlétre.
Tegnap este volt is kis elkeseredés, hogy Janka elment, de a napok gyorsan telnek és hamarosan mi is hazalátogatunk.

Én azt gondolom most, hogy nem tudhatjuk, mit hoz az élet, de meggyőződésem, hogy ez a barátság már akár életreszóló is lehet!

Antequera-i kirándulás

Tegnap mivel úgyis Malagán voltunk J érkezése és Juditék utazása miatt, így beszerveztem egy Antequera-i városnézést, amire már régen készültünk, de azért innen Estepona-ból kicsit messze lett volna.
Szép időnk volt szerencsére, bár mindannyian nagyon fáradtak voltunk és a gyerekek lázadoztak is kellőképpen, most még a rolleres verzió sem jött be csalinak.

Antequera közel 5000 éves történelmi múlttal kb. 45 km-re fekszik északra Malagától. Az idővonal jól követhető ebben a lenyűgöző kis városban - már a városba érkezéskor impozáns látvány fogadott minket.

Erőnkből annyira futotta, hogy végigsétáltunk a régi városrészben, érintve a központot. Rollerelezni ugyanis az egyenetlen út miatt nagyon kevés helyen lehetett és a gyerekek végig szenvedtek, mindig vissza akartak menni a kocsihoz és hazamenni.

Church of Santiago

Az új városháza 

Real Colegiata de Santa Maria la Mayor

Hátulról

Alcazaba

Alcazaba

Az egész Óvárosi rész műemléki védelem alatt áll. Nagyon tetszett, hogy egységes az utcakép, nem találtam kiugróan más stílusú épületet az utcákon, melyeket bejártunk.

Szívesen maradtunk volna még mi felnőttek, mert kimaradtak a barlangok, a templomokat pedig a szieszta miatt zárva találtuk :-(

Búcsú izgalmakkal

Juditék kéthetes kiruccanása sajnos letelt, így ma korán reggel cuccoltunk a reptérre Velük. Mi azért, mert J meg jött, és Juditék meg azzal a géppel mentek, amivel Ő érkezett. A hatórai kelés nem volt túl könnyű, a gyerekek este még meséztek, a lányok fent cseverésztek a lányos kuckóban, jóval 11 után aludtak el és 6-kor már mindenkinél süvített az ébresztő. Én már jóval előtte felébredtem, csak kikelni nem volt erőm: este még filmet néztünk Judittal és majdnem 1 óra volt, amikor egy jó kis cseverészés után aludni mentünk. Maradt hát kb. 4 óra alvás :-) A lányokkal nem volt gond, egyedül Patrik szirénázott egy kicsit, hogy nem akarja, hogy Gergő elmenjen és még amúgy sem aludtak itt 13-at, ahogy mondtam Neki. Hajnalban, fáradt gyereknek ezt reménytelen magyarázni, úgyhogy megvártam inkább, míg kicsit lenyugszik, majd 7-kor indultunk is felpakolva. A reptéren minden simán és gyorsan ment, időben kiértünk, a lányok-fiúk érzékeny búcsút vettek egymástól:

Tudtuk, hogy még van jó háromnegyed óra J érkezéséig, de elég fáradtak voltunk, így csak leültünk az érkezésnél a váróban. Éppen Patrikkal rohantam a mosdóba, amikor Judit hív, hogy Nála van a Patrik útlevele, nincs viszont meg a Jankáé, hol van??!!! Na mondom, remek, mert kiraktam otthon, az enyémeknek van személyi kártya, azt egyszerűbb hordozni jelszóval. Nem tudtuk hirtelen, mi legyen, mi lesz. Kérdeztem SMS-ben, hogy vajon nagyon nézik-e a gate-nél, meg lehet e oldani. Majd egy idő múlva hív Judit, hogy beszéltek egy hölggyel, úgy néz ki, hogy felengedik őket a repülőre!!! (mit tesz a spanyol lazaság :-D ). Még izgultunk egy keveset persze, közben J gépe leszállt és jött az SMS végre, hogy a gépen ülnek, minden oké :-) Mivel Malagán az indulási oldalra érkeznek akik éppen leszálltak, igy szóltam J-nek, hogy figyelje Juditékat a gate-nél és vegye át P útlevelét. Jó sokára, majdnem egy órával leszállás után keveredett ki végre hozzánk. A feladott csomagnak leszakadt a füle, szóval történt egy s más.
Lényeg, hogy a Krisztivel rendelt kókuszzsírjaink meg mindenféle hazaink rendben megérkezett és senkinek nem jutott eszébe megdézsmálni a hazai füstölt szalonnát meg gyulai kolbászt sem :-D

Halloween Mijas-ban

Linda jó két hete kitalálta, hogy márpedig Ő idén halloween-ezni fog, készítenek jelmezt, beöltöznek, és mennek cukorkáért. Kicsit csodálkoztam a dolgon, mert rá nem jellemző, hogy csak úgy vadidegenekhez képes becsöngetni, meg amúgy sem ismerünk itt túl sok embert. A szomszédra gondolt először, de mondtam, hogy aki az erkélyre akasztott 3 cm-es pöcök miatt beszól, ahhoz talán nem kéne menni :-)
Mindenesetre a héten elkezdték készíteni Jankával a jelmezeket, maszkokat, kitalálták, mibe öltöznek és a legjobb az volt, hogy nem kellett vennünk semmit, mert mindent megoldottak házilag. Hétfőn meg már egyeztettünk Krisztivel, hogy átmegyünk Mijas-ba, a fiúk mennek "házalni", akkor a mi négyünk is csatlakozhat. Juditék tegnap azonban a szakadó eső miatt nem tudtak átmenni Tanger-ba, ezért ma reggel indultak útnak és a +2 gyerek itt maradt velem - tehát pont ma 4gyerekes anyukává avanzsáltam magam :-)
3 után sikerült elindulnunk és először muszáj volt még vásárolni is menni a Canada-ba, ami ugye jó nagy. Persze elkerülhetetlen, hogy 4 gyerekkel az ember elég nagy feltűnést kelt, némelyek sajnálkozó, némelyek elismerő pillantása elég egyértelmű volt. A két kicsi húzta a kerekes kocsit, és igazságosan kellett elosztani a cuccokat, nehogy az egyiknek több legyen, mint a másiknak. Ez nálunk Linda és Patrikkal is állandó csata, és számolják, kinek hány darab van a kocsijában. A lányok vették le a polcról a cuccokat, ők pakoltak, nekem végül is nagyon jó dolgom volt. Pénztártól távozva mindenki kapott egy-egy cipelnivalót is, lázongás sem volt.
Mijasba 5 után értünk, addig a fiúk is kijöttek a suliból. Az utcákon már láttunk több csontvázat, halálfejet, ördögöt, boszorkányt, úgyhogy a gyerekek is átöltöztek, hogy mire besötétedik, kezdődjék a móka. Noel zombi lett, hátában baltával és kilógó belekkel; Keve csontváz, kifestett arccal hozzá, Patrik szellem, Gergő gyilkos bálna. Amikor Kriszti férje is hazajött, a csapat elindult Mijas utcáin. Persze sok gyerekkel találkoztunk, mindenki be volt öltözve, sőt, még a felnőttek is! Ilyenkor becsöngetnek, kopogtatnak az ajtókon és cukorkát, kis édességeket kapnak. Van persze elutasítás is, de nem is csodálom, amikor több órán át folyamatosan becsönget sorba mindenki, biztos én sem lennék túl lelkes :-) De voltak akik nagyon élvezték, és egy csomó cukorkát szórtak a gyerekek zacskóiba. A gyerekek amúgy nagyon-nagyon élvezték, egyrészt Magyarországon ilyen nincs (még), másrészt az, hogy kapnak valamit, már eleve pozitívum. Bár az enyémek tudják, hogy cukrot nem eszünk és ebből nincs is semmi probléma, maga a gyűjtés ténye is ugyanolyan örömet okoz. Miután körbejártunk néhány utcát és kellően elfáradtak, a kocsiban élvezettel mutogatták egymásnak a szerzeményüket, számolgattak, cserélgettek és megállapították, hogy sokkal többet kaptak, mint amire számítottak. Gergő végül úgy zárta a napot a kocsiban, hogy "nagyon jó volt ez a nap a Halloween-nel", majd ezután mind a négy gyerek bealudt a kocsiban. Kicsit bajban voltam, hogy fogok egyedül négy gyereket becipelni, de szerencsére Juditék is pont abban a pillanatban futottak be és persze a két lány meg Gergő egyből fel is ébredtek és egymás szavába vágva próbálták elmesélni élményeiket. Még osztogatták jobbra-balra a szerzeményüket, aztán beájultak az ágyba :-)