Jelenetek egy házasságból 1.

A férj bár még csak középkorú, bizonyos esetekben már szemüveget hord, rosszul lát, rövidlátó. Ami nem gond, ha valaki tisztában van vele és a megfelelő pillanatban felrakja a plusz két szemét, hogy a szükséges dolgokat jobban lássa. Ilyen pl. a mosogatás, bár ha az ember végighúzza a kezét egy tányéron vagy egy láboson, akkor érzi (ha nem is látja) hogy még maradt ott valami.....
Férj tegnap a sarki közértestől állított haza egy szalámival. Bár véleményem szerint a szalámi és a kolbász azonnal hűtőbe rakandó, főleg ilyen melegben, a férj a szalámit az esti csemegezés után a konyhaasztalon hagyta, majd reggel végül berakta a hűtőbe. A közértestől a zacskóban elhozott szalámira a délelőtt folyamán a feleség  talált rá.Nagyjából a proszektúrához hasonló látvány fogadta: hűtő állati  tetemekkel.
Gyanítható, hogy a hangyák nem bemásztak a hűtőbe, hanem már eleve a zacskóban és környékén voltak, amit a férj nem vett észre. Feleség nagy állatbarát, ezért úgy dönt, hogy menti ami menthető, a hibernálódott hangyákat a szalámival együtt kiveszi a hűtőből, útjára ereszti őket felmelegedés után. Kis gondolkozás után a döglött hangyákat a hűtőben hagyja mégis, Ő ugyanis csak élő állatokkal hajlandó foglalkozni,  a halottak a proszektúrára valók és a hullaszállítók feladata (magyarra fordítva: a férj).

ps.: A férjet ma este a következő, hűtőbe rakott figyelmeztetés fogja várni: The morgue is full! Pls clean away the cadavers! Thk u! (A hullaház megtelt! Kérem takarítsd el a tetemeket. Köszönöm! )

Egyszer fent, egyszer lent

A tarifai kalandok és a pörgős, élményekkel teli napok után bekövetkezett az elkerülhetetlen, néhány nap mélypont. Kriszti mondta is, nem is gondolta, hogy ilyen is tudok lenni, nem látott még így; hát mondom, én sem vagyok az emberiség szuperpéldánya, ki kell ábrándítanom.
A káoszhoz és a béka segge alatti állapothoz hozzájárult a totálisan fejetlen szervezés (pontosabban szervezetlenség!), az értelmetlen ide-oda küldözgetés, Linda hiánya (1,5 hónap!) meg sok egyéb.... Most megint jó, a mélypont amúgy is úgy ért, mikor épp nem voltunk Krisztiéknél 2 napra; miután visszamentünk, sikerült felvidítania meg lefoglalnom Linda és a Tesóm repjegyét a jövő hétre, úgyhogy azóta megint happy vagyok :-)
Most egy hete amúgy a "sehol se jó" állapotban vagyok éppen; már nincs semmi újdonság az ittlétben, bár nem tudnám megmondani, hova mennék szívesen. Talán a meleg is teszi, bár még mindig egészen viselhető. A partra soha nem járunk le itt, nekem már csak az óceánpart létezik (tudom ciki). Ahogy nézem, a strand mindig tele van, az emberek egymás hegyén-hátán fekszenek alig 20 cm-re egymástól, aszalódnak. Fogalmam sincs, ebben mi a jó?! Bár soha nem voltam a kifekvő típus, szerintem nem is leszek már.
A fejetlenség tovább gyűrűzik; amit látok egyik nap a naptárban, hogy ki hova van beosztva, az az éjszaka leple alatt felülíródik és reggel az ágyból pattanva ér az SMS, hogy várnak rám. Szuper. Az egész beosztás tök agyatlan, már ami most a főszezont illeti, hiszen nincs annyi kulcsunk se, van, ahova egy van kettőnknek, ezeket figyelembe kéne venni, hogy ha tudják kinél van, akkor ne a másik legyen beosztva átadásra, mert akkor előtte még kulcsért is kell rohangálni. A vendégekkel hiába beszéli meg az ember, hányra jöjjenek; ha becsekkról van szó, 1 órával előbb jön, ha menni kell, később megy. Azt tudni kell, hogy a tulajok mindenre sajnálják a pénzt, tehát ilyenkor sűrűn előfordul, hogy nincs váltás ágynemű adott lakáshoz; megy a futkosás, mert hiába van meleg, fél óra alatt nem szárad meg - erre meg senki nem gondol. Ma is így jártam. A vendég szeretne mielőbb jönni, de legyen meg normálisan minden a "főnökség" szerint, mert csak ennyi vagy annyi a teendő; ez olyan nekem, mint vécét tervezni íróasztal mellől úgy, hogy az ajtó és a vécécsésze pereme között 10 cm-t hagy a tervező, hogy elférjen az ember.... Mondjuk ezek itt senkit nem érdekelnek, rajtam kívül. Mi meg oldjuk meg, ahogy tudjuk. Nem tudom, hogy meg lehet e nevelni a spanyolokat :-) Tegnap A-val és Zs-vel fagyiztunk Estepona-ban, A étteremben dolgozik, hát Ő is ki van akadva rendesen. Szerintem ha látná a magyar ÁNTSZ az itteni konyhákat, elájulna. HACCP na az itt max. 5 betű, de jelentése semmi :-) Mesélte, hogy van olyan evőeszköz, amit 6.napja küldözget vissza, hogy mossák már el rendesen. A kiszolgálás színvonala itt gyalázatos; jó lenne csinálni valami helyet, beszéltük, de kérdés, hogy egyáltalán lenne e igény színvonalra: a baj az, hogy mi az igényt sem látjuk. A fő igény amúgy itt is az a szaros ablak, hogy az tiszta legyen (ablakpucolásban nagyon rossz vagyok, mert nem érdekel). A mai vendégek első dolga a tévé volt, hogy nem megy a tévé, mi lesz. Ott van kinéz az ablakon, gyönyörű panoráma, én órákig tudnám nézni, neki meg tévé kell. Úgyhogy rohanhattam el elemért a távirányítóba, mert nem bírnak ki 10 napot tévé nélkül, magyarázta kétségbeesetten a fickó....Súlyos.

Szőkésre vettem a figurát

Ma megint elég bolond nap volt, bár látok némi összefüggést aközött, hogy ha nyugisnak indul/látszik egy nap, akkor abból estére diliház lesz a javából. A hét elején két napos Tarifát iktattunk be, onnan már csak Kriszti csatlakozott hozzám (meg az utánfutóm, Patrik természetesen), a fiúk visszamentek B-vel Mijas-ba. A tegnapi hullára fáradtunk nap után ma délig lazultunk, estére meg felpörgött minden. Egy baráti házaspárnak segítettem kimenni a reptérre, majd a kocsijukat kellett leadnom az autószerelőnél; így ugye két kocsival mentünk TM-ig, onnan én átszálltam, a reptéren ők kiszálltak, majd itt jött a meglepetés. Eleve elég későn indultunk, pontosabban fél órát csúsztunk a megbeszélthez képest, de azért még időben voltunk. Nekem jó kis öreg hagyományos autóm van, mindenféle csilivili nélkül, és szerintem pillanatok alatt felmérhető, hogy mi hol van (minden ott, ahol számít rá az ember). Ehhez képest ebben a rámhagyott autóban kapásból nem találtam a kéziféket. Az egy dolog, hogy automata (nem szeretem az automatát egyáltalán), ez lett volna a kisebbik baj, mert azért már vezettem ilyet (kemény 6 hétig, mert utána ellopták a kocsit), de ez a kézifék biza kifogott rajtam. Úgyhogy ott álltam az indulási oldalon miután kiszálltak vagy még 10 percig, és próbáltam rájönni, hol lehet. :-D Mondanom sem kell, hogy mindenki engem nézett már egy idő után, ahogy próbálkozom megmozdítani a kocsit -eredmény nélkül. Végül valahogy csak megmozdult - sokkal érzékenyebb a fékje is mint az enyémnek, de ezeket a dolgokat pár pillanat után megszokja az ember - és kievickéltem a sávba (ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy-két sáv + jobbra leállnak az autók mig ki-be szállnak az érkezők és az indulók). Valaki meg mindig feltartja a sort. Na, ez lettem most én. Ugyanis kiálltam a parkolóhelyről némi süvítés után (ez is olyan kocsi, hogy mindenért süvít; ha nem vagy bekötve, ha behúzott a kézifék, ha szervíz kell, rosszabb mint egy gyerek, komolyan) de aztán úgy ahogy volt, az egy szem sávban nem volt hajlandó megmozdulni többé az autó. Próbálkoztam kérdezni a tulajdonost, hol lehet a kézifék, de szegény izgalmában valahogy nem jól mondta (vagy én értettem totál félre). Néhány perc elteltével tehát még mindig ott álltam a sávban, feltartva mindenkit, senki nem dudált, míg a végén már én voltam kénytelen integetni egy rendőrnek, aki odajött és kérdezte mi a gond. Mondom, nem találom a kéziféket, erre kérdezi, hogy megnézheti e, megengedem -e. Hát persze és itt ennél a pontnál azért elkezdtem mondani, hogy barátoké az autó, csak most vezetném először, amúgy nyugodjon meg, tudok vezetni (ott abban a pillanatban szerintem éppen egy balfék autótolvajnak néztem volna magam az Ő szemével). Nézte, nézte, de Ő sem találta, aztán felhívta a kollégát, meséli mi újság (itt egy szőke liba nem találja a kéziféket) , a kolléga valamit válaszolt, és mikor harmadszor benyúlt a kocsiba, egyből megtalálta és röhögött. Én is :-D
Megköszöntem, aztán viharzottam is el. Vissza TM-ba a kocsihoz, fel a szerelőhöz, ott nem tudtunk beállni a kocsival a műhelybe hétfőig, úgyhogy megint SOS ki kellett találni ,mi legyen. Felhívtuk Kriszti férjét, hogy átvinnénk az egyik kocsit Mijasba a parkolóházba, de vissza kéne hoznia engem TM-ba a sajátomért. Próbálom elmagyarázni az eseményeket, hogy két autó van, de nem tudok kétfele szakadni, mire B valamit félreértett és azt hitte, hogy autó kell nekem, mire fetrengek a röhögéstől Krisztivel meg A-val együtt a műhelyben, hogy több autó nem kell már köszönjük, egyelőre megszabadulni szeretnénk egytől, nem még kérni egy harmadikat. Krisztivel amúgy tök jól kijövünk (mint egy házaspár tisztára )  Amúgy is ezen a délutánon már mindketten tiszta szenilisek voltunk, meg fáradtak a tegnapi naptól, úgyhogy ilyenkor már a semmin is vigyorgunk. Végül minden zökkenőmentesen lezajlott, kocsi fel Mijasba, B visszahozott az Övével TM-ba.  B-nek közben magyaráztam a dolgokat, jót nevetett végül, hogy még egy autót rám akart sózni; aztán szó esett a férfi agyról, meg a női agyról, hogy én is tudok semmi dobozba menni, de most tanítom K-t is, hogy néha Ő is bújjon ám bele, kikapcsolni, kizárni a külvilágot, ha már lakatlan szigetre nem repülhet az ember néhány órára :-)
Még nem írtam, de az idő itt sokkal kellemesebb, kevesebb elviselhetetlenül meleg óra van, nem is gondoltam volna. Remélhetőleg az augusztus is ilyen marad ;-)

Hajnali mojito az óceán partján

Hétfőn úgy érkeztünk Mijas-ba késő este, hogy lesz 4 szabad napunk. Ehhez képest tegnap valamikor egy óra után jött a telefon, hogy egy csere miatt sürgős takarításra lenne szükség a "kastélyházban", vállaljuk-e. Hát persze! Ráértünk ebéd után indulni, úgyhogy kényelmesen megebédeltünk, kávéztunk, összeraktuk a cuccokat meg a három fiút és én elindultam a kocsihoz. Volna! A kocsinak ugyanis hűlt helye volt. Néztem a táblákat és persze rögtön megvilágosodtam, hogy a kocsit elvitték. Bár figyeltem, késő volt, sötét volt, fáradt voltam már hétfőn, ráadásul tolatva álltam be, úgyhogy nagyjából esélyem sem volt észrevenni az új táblákat (múltkor, 3-4 hete még nem voltak ott). A kocsit kiszabadítani nem telt fél órába sem végül, úgyhogy kisebb szívinfarktus után azért elindulhattunk.

Ez az a hely, ami tragikus és szerintem 2-3 nap kéne 3-4 embernek, ehhez képest hárman voltunk a női G-vel 3 órán át. Utána átugrottunk még a saját lakóparkunkba, ott is befejeztük azt, ahonnan a vendégek eljöttek és még mindig bizonytalan volt, hol aludjunk - pontosabban hol szeretnénk aludni. Volt két szabad apartman, választhattuk volna azokat, de a kalandvágy mocorgott bennünk és már terveztük Tarifát. Végül győzött az óceán, a mojito és Tarifa :-) Éjjel elég későn értünk le, de tudtuk, hogy hova akarunk menni - a Playa Valdevaqueros tele van lakóautósokkal, úgyhogy itt biztonságosan lehet aludni. A kocsit kipakoltuk, csak a legszükségesebb cuccokat hoztuk, az üléseket ledöntöttük vízszintbe. A gyerekek hamar, már a leút alatt elaludtak, mi meg ahogy leparkoltunk, kisétáltunk kicsit a partra két pohárral és egy üveg jól lehűtött Baccardi Mojito-val :-) Természetesen ezt az alkalmat meg kellett örökíteni, úgyhogy próbálkoztunk a telefonnal fotózni, de Kriszti mindig rosszul tartotta, ezért valahogy a fél arcom mindig lemaradt a képből, vagy hosszában, vagy keresztbe. A sokadik kép után már szakadtunk a röhögéstől persze. Próbáltuk a rendes fényképezővel is, de az meg már kicsit jobban le volt merülve és nem akart vakuzni meg időre fotózni. A parton amúgy sátraztak is, horgászok is várták a nagy kapást, viszonylag nagy élet volt, a homokdűnéken ugráltak a zseblámpák fényei a gazdáikkal;  a mellettünk lévő autókban szintén iszogattak, beszélgettek. Szokásomhoz híven 2 ujjnyi innivalótól kinyúltam és befészkeltem magamat a kocsiba én is. Takarókat hoztunk, a hőmérő 21 fokot mutatott, de nem fáztunk. Kriszti mindeközben kint ücsörgött meg fészbúkolt hajnali négykor, és már világosodott szerintem, mire visszaszállt a kocsiba (én aludtam, fogalmam sincs, Ő mit csinált :-D Végül negyed tíz volt, már teljesen világos, bár felhős, mire felébredtünk mindannyian és elindultunk keresni egy jó helyet, ahol reggelizhetünk. Természetesen ezt is sikerült megtalálnunk, igaz, vissza kellett menni be a városba. de a Malibú pont  az a hely, amiről mindig is álmodtam: fehér székek, reggeli közben nézem az óceánt, hallom a hullámverést, de mégis csend van és nyugalom. A kávé amúgy isteni volt, a narancslé úgyszintén, a gyerekek pedig már alig bírták kivárni, hogy menjünk végre fürdeni. Most pedig, amíg én e sorokat írom, vidáman lubickolnak az óceánban, élvezik a hullámokat, vagy egyszerűen csak futnak a végtelen parton.......

A férfi takarít

Külön felhatalmazást kaptam Krisztitől, hogy írhatok az esetről, Ő csak azért nem vállalta, mert félt, hogy cenzúrázza a blogspot a bejegyzést :-D
Múltkor az egyik vendég egy jófajta, nagyon illatos, kívánatos gin-t, egy BULLDOG-ot hagyott ott szinte érintetlenül. Nem vagyok piás (csak a sangriát iszom olykor mintha vizet innék :-D ), ezért először nem tudtuk, mihez kezdjünk vele, de gondoltuk, majd keresünk valami jó koktélreceptet. A gin itt maradt Mijas-ban Krisztiéknél a pulton, több más cuccunkkal egyetemben. Valamelyik este Estepona-ban Zsuzsival találkoztunk, aki a nyarat itt tölti és valahogy eszünkbe jutott a dolog és megkérdeztük (mivel vendéglátós), tud e valami jó receptet. Almalét vagy ananászlét ajánlott, úgyhogy tegnap is szereztünk egy doboz almalét az OpenCor-ban. Este viszont már nagyon késő volt, valahogy elmaradt az ivászat, meg ugye be is kellett volna hűteni.
Ma reggel kerestem Patrik müzlijét, és mivel nem találtuk sehol - Kriszti férje míg Ő nem volt itt, nekiállt takarítani (a takarítás nála a főnökasszony elmondása szerint az ismeretlen dolgok kidobásából, a pultról történő elpakolásból áll) így gyanút fogtunk, hogy esetleg kidobta. Felidéztem, hogy még mit hagytam ott a pulton és eszembe jutott a gin. Kerestük, de sehol nem találtuk az üveget. Kriszti egyből a legrosszabbra gondolt, én meg arra, hogy B megitta, ami a kisebb baj lett volna. A rumot megtaláltuk érintetlenül, úgyhogy nem maradt más, mint Kriszti felhívta B-t, hogy hol vannak a cuccok. A müzlire (és alatta a fehér tálra) nem emlékezett, majd nemes egyszerűséggel közölte, hogy a gin-nel a vécét takarította ki.....na itt úgy egy kicsit nagyon a szívünkhöz kaptunk, úgyhogy mindenféle jelzők kíséretében megállapítottuk, hogy olyan, mint férfiész nem létezik :-D (múltkor próbáltunk a férfilogikára keresni, de valahogy ilyet sem találtunk :-D).
Bár a múltkor már kaptam egy megjegyezést, hogy nősoviniszta vagyok, ami egyáltalán nem igaz, pusztán annyiról van szó, hogy némely férfiak tetteiben nem látok igazán logikát vagy értelmet, és ennek olykor jólesik hangot adni ;-)

Unalomnak helye nincs

Ma este úgy 22.30 után értünk vissza Mijas-ba Krisztiékhez, és talán a raktáros pakolásnál meg is jegyezte (kifolyt az Ariel folyékony mosószer :-D ), hogy velünk mindig van valami  és hát nem mondhatjuk el, hogy unalmasan és egyhangúan telnek a napok. Szó mi szó, egyhangúságról itt szó nincs.
Reggel 9.45-re beszéltük meg a talit G-vel; mivel én mindig pontos vagyok, Patrikot kihúztam az ágyból, lebattyogtunk a kocsihoz, amikor is hív G, hogy most ébredt csak fel, úgyhogy nyugi, kicsit később indulunk. Kriszti persze röhögött, hogy mégis mit vártam, de mondtam, hogy a múltkor egyszer véletlenül pontos volt :-) A kedvenc házamba mentünk a kedvenc partszakaszra - nem értettem ugyan, hogy egyszerre indultunk, miért 5 perccel később ért oda G, de aztán kiderült, hogy reggeli kávé hiányában simán túlment az autópálya kihajtón. Inkább nem is mondok semmit erre :-D Átvette a kulcsot a vendégektől, mi ottmaradtunk Patrikkal, aztán hívott, hogy elfelejtett szólni, de majd jön egy Vevő érdeklődő, engedjem be. Ez is megvolt; pont felmosás közben érkeztek, amit utálok, mert én mindig megvárom, míg megszárad, de kivételesen figyelmesek voltak, és nem léptek a vizesre, amúgy is borítékoltan seggrecsúsztak volna, olyan topánkában. Dolgom végeztél irány vissza a mi lakóparkunk, gyors telefon, hogy mit ebédeljünk vagy elugorjunk e valahova. Egy mélyfagyasztott gluténmentes pizza nyert; közben Kriszti 2 lakás között rohangált mosógépet indítani meg kiteregetni; a pizza kissé kiszáradt a sütőben, mert én ezeket viszont általában elfelejtem. Közben az egyik helyről kértek még egy kulcsot, akkor megy a telefon, hogy nekem nincs, de a női G-nek van, a női G ma nagyon busy, amit a férfi G nem is tudom, hogy nem tud, hiszen az okosában van a teljes memóriája (szó szerint), anélkül létezni sem tud. Általában mindig van valami, ami miatt másodpercek töredéke alatt át kell szervezni a korábban felépített koncepciót, ez ma is sokszorosan összejött. A női G elkezdi magyarázni, hogy neki is csak egy kulcsa van, és így minden kulcs a vendégeknél lesz, és ez nem jó, de Kriszti se hagyja magát ám, a férfi G ezt mondta, punktum. Női G viszont nem tud eljönni, úgyhogy a kulcsért nekem kell átmenni (9km). Sebaj, akkor egybekötöm az kedvenc ház átadással, ahova 6-ra jön a vendég. Percre pontosan ott vagyok a kapuban, átveszem a kulcsot és már indulok is. Meleg van, klímát soha és sehol nem használok, marad a nyitott ablak - igen ám, de a nyitott ablakon át látom, hogy valami beesik és puffan. A tegnapelőtti csótányos kaland mély nyomokat hagyott bennem, mert lenézek a gumiszőnyegre és barna valamit látok, ami nem kicsi. Huhh. Satufék, kapásból megállok keresztbe az úton (nem kell megijedni, egy kis utca csak :-D), kipattanok a kocsiból, kivételesen nem sikítok :-) A valami Patrik előtt van a gumiszőnyegen (aki így, hogy ketten vagyunk, mellettem ül gyerekülésben), szegény mukkanni sem mer (kiugrani meg főleg, be van kötve). Feltépem az ajtót, nagy lendülettel kihúzom a gumiszőnyeget, mire a szöcske (előbb-utóbb felismertem) először rámugrik, majd rázom magam és továbbáll. Megnyugodva beszállok, a nő a kocsiban velem szemben semmit nem ért az egészből, de tök türelmesen vár és nem dudál, hogy egy hülye liba az úton keresztbe áll (és még csak nem is szőke). Irány a beach house; pasi telefonál, hogy bár PONT 17.50-18-ra ígérkezett, fél órát késik. Na mondom hurrá. Bemegyünk a házba, hogy van fél óra nyugi, mikor jön egy pasi két nővel. Mivel én azt hittem, hogy Ők a vendégek, folytatnám a beszélgetést angolul, bár kicsit csodálkoztam, hogy fél órát mondott a telefonba, ezek meg 3 perccel a mi érkezésünk után beesnek. Szólok is, hogy ugye mi beszéltünk telefonon (angolul) mire a pasi spanyolul válaszol; aztán megkérdezi, hogy beszélek e németül, de a kérdésre a válasz elmarad. Bejárják a házat, kb. 25 perc múlva jön a telefon, hogy itt állnak a kapu előtt. Na mondom, itt valami nem stimmel, úgyhogy a házban már kószáló vendégeket gyorsan megkérdeztem, hogy ők kicsodák - mire kiderül, hogy Pedro akárkivel meg van beszélve. Persze nekem senki nem szólt, akinek az érkezését jelezték, az már volt, vagy ki tudja, hogy azok kik voltak? Miután mindent lerendezünk, irány vissza, közben befut a telefon, hogy az egyik vendég mégis elmegy korábban, vissza kell neki adni a pénzt. Ránk csörög, hogy már menne, hol vagyunk, erre átmegyünk, de még mi várunk tíz percet, mert a fél konyháját elhozta és persze nem fér be több cucc a kocsiba. Emlékül kapunk egy fél rotható paradicsomot, fél liter tejet meg rohadt hagymát. G -nek jelezzük, hogy akár ki is takarítunk, ha már így alakult, úgyhogy még mindig kell némi kitartás. Közben pakoljuk a saját cuccunkat is, meg visszük a vizeseket, átmegyünk  a raktárba, ott a garázs előtt látjuk, hogy kifolyt a mosószer, tök jó Ariel illat száll a kocsiban. Raktárba be, raktárból ki, szerintem tisztára idiótának látnak mások, hogy folyton sietek meg rohanok és közben még sürgetem is a körülöttem lévőket :-) Tankolunk, almalét is, mert a múltkor itthagytak tök jó gin-t, és hallottuk, hogy almalével jó koktélt lehet csinálni (piál a női egylet :-D ).
B vacsorával vár minket, ami életmentő volt, lévén nem sok idő jutott ma kajára. Bár már összeesek, persze még le kellett írni, mert így az igazi, izibe :-)
A három napos kalandtúra után megállapítottuk, hogy túl a 4x-en is ugyanolyan bolondok vagyunk, mint kamaszkorban, és milyen ciki lesz, ha véletlenül a 6x után sem változunk. Szegény gyerekeink le fognak tagadni minket ;-)

Aludni kell, de hol?

      

Sziasztok, a Kriszti vagyok, vendég blogolok Enikő oldalán J

Gondoltam, megírom, kivételesen én, a tegnapi nap befejezését.

Mivel a sikeres üzletasszony ezekben a napokban 100%-os lefedettséggel dolgozik, ez azt is jelenti, hogy nincs üres apartman –sőt, még szoba sem- ahol elaludhatnánk. De sebaj, mert mi bevállalós csajok vagyunk, és kell a kaland, ezért úgy döntöttünk, majd felhúzzuk valahol a mi 4 személyes sátrunkat, pl. a tengerparton. Tiszta buli, ránk fér. Itt volt Patrik is velünk, de az nem akadály, kicsi, elfér. Este 10 után elkezdtünk gondolkodni, mégis hol legyen az a valahol, ahol majd álomra hajtjuk fejünket. Állítólag nem szabad a tengerparton csak úgy, ’ad-hoc’ sátrazni, és B. (a férjem –még) szerint veszélyes is mert jönnek a rosszemberek és ránk támadnak. Nem baj, mi bevállalósak vagyunk! Gondoltuk! Tarifáig azért nem akartunk lemenni, pedig ott sok hely van, ami ilyenkor tele van lakókocsizókkal meg sátrazókkal, így a környékben gondolkoztunk. G mondta, hogy ő tud nekünk való helyet, azzal a feltétellel, hogy odahívjuk, mikor felállítottuk a sátrat, mert ezt ő is látni akarja –szerintünk csak egyszerűen nem hitte el, hogy komolyan gondoljuk a dolgot. De aztán hiába hívtuk este 11 után, ki volt kapcsolva –na, ennyire érdekelte őt, hogy mi lesz velünk az éjszaka.

Így elindultunk, hogy mi keressünk megfelelő partszakaszt. Találtunk is egyet, nem tűnt rossznak, volt ott egy ’chiringhito’ (ejtsd: csiringító – tengerparti kis étterem), ahova épp 4 lovas (lóval együtt!) ült le kicsit iszogatni. Leálltunk a kocsival, először is megvacsiztunk –közértest, aztán tanakodtunk, hogy legyen. Azt addigra eldöntöttük, hogy a sátrat azért nem verjük fel, inkább alszunk a kocsiban, hiszen elég nagy, hely lenne, gondoltuk felfújjuk a gumiágyat, és berakjuk hátulra. Igen ám, de túl sok cucc volt már hátul: tisztítószerek, a ruháink, néhány játék, roller, stb. Lehetett volna néhány dolgot a kocsi alá rakni, a többit meg felhalmozni az első ülésekre, de! Mi van, ha menekülni kell az éjszaka kellős közepén? Akkor a sok cucc miatt nem tudunk! Bár voltak a környéken horgászok, és nem messze már apartmanok voltak, de mégis. Biztos, hogy ezt akarjuk mi? Két nő, egyedül egy kisgyerekkel a tengerparton? Na jó, mégsem vagyunk annyira bevállalósak. Még ha nem lett volna Patrik velünk… Menjünk inkább vissza Paraiso Bahia-ba, ott a lakóparkban, ami zárt és biztonságos, majd elalszunk az autóban.  Még kisétáltunk a vízhez, hogy azért a ’feeling’ meglegyen –a tervezett borozgatás már nem történt meg-, csináltunk néhány idétlen képet, majd elindultunk vissza Casaresbe.

Ott kicsit nehéz volt eldönteni, hova is parkoljuk az autót: ne legyen két kocsi között, ne legyen közvetlen ablak alatt, de ne legyen lámpa közelében sem –ez utóbbi tűnt a legnehezebbnek, mert lépten-nyomon utcalámpák és a házakról lenéző stadion-reflektorok vannak. De azért találtunk egy helyet, ami majdnem maradéktalanul kielégítette igényeinket. Jó! Következő lépés: alvóhelyek kialakítása. Hogy ne kelljen mégsem kipakolni az autóból, úgy döntöttünk, hogy csak Patrik alszik a földön, neki kicsit felfújtuk az ágyat –így össze lehetett félbe hajtani, és kicsit puhított is a terepen. Mi meg maradtunk a hátradöntött ülés verziónál. Patrik elfeküdt, már szinte horkolt is. Mi elvégeztük az esti fogmosást, befeküdtünk. Hogy a szélvédőn azért mégse bámuljanak be, odaraktunk egy nagy törölközőt. De ez még nem volt elég, mert nekem túl sok volt a fény, meg az első ablakok is átlátszóak –a többi, szerencsére, sötétített. Felkerült még egy kis törölköző, az én nadrágom, és két széldzseki is. Persze nem egyszerre! Enikő már röhögött –én is-, mert percenként növeltem az árnyékolás területét. De aztán végre elfogadható lett, és úgy éjjel fél 2-kor álomba merültünk. Nem sokáig, mert Patrik felsírt, mire kiderült, hogy pisilnie kell. Ha kiszállunk, akkor kezdhetjük elölről a sötétítést, meg lehet, ki sem ért volna. Enikő azonban leleményes volt: volt egy kicsi, üres műanyagüveg, abba pisiltette bele. Ezt az akadályt is bevettük! Még volt egy-két ébredés az éjszaka, kicsit fáztunk is már hajnal felé –hiába van nyár és Napos Part-, meg azért nem volt egy öt csillagos szálloda, nem tudtunk lábat nyújtani, de összességében elviselhetően telt az éjszaka. Reggel 8kor keltünk, valamelyest kipihenten, és elindultunk, hogy egy közeli kis kávézóban megreggelizzünk.

Hogy ma este hol alszunk majd, még nem tudjuk. Elvileg ma már lenne szabad apartman, még olyan is amit már kifizettek de előbb mennek el, úgyhogy van esély,  hogy nem kocsitető alatt alszunk. Ha mégsem, akkor sem nagy baj. Ha nem is mertünk a tengerparton sátrazni, azért itt így, a kocsiban, simán bevállalunk még egy éjszakát!