2013. május 9., csütörtök

Nyomozunk :-)

Tegnap befutott egy első ránézésre "különös" foglalás az egyik internetes portálról. Azért (is) volt  furcsa, mert az illetők már tegnap jöttek volna, de a női megérzésem nem hagyott békét, ezért megírtam, hogy sajnos az már nem jó, de mától jöhetnének. Ez sem volt különösebben probléma, így aztán lefoglalták fixre, nekem csak el kellett fogadnom. Ezután jelent meg névvel-címmel-képpel az illető, aki foglalta a szállást. Angol fiatal "lány" a barátjával. Átküldtem a képet két barátnőmnek is, akik egyből mondták, hogy olyan ismerős a lány, de nem tudják, honnan. A barátja képe is fent volt, mondjuk én személy szerint  így első ránézésre simán kinéztem belőle gyerekgyilkost, úgyhogy rögtön el is kezdtem fantáziálgatni, hogy lehet, hogy gyereket rabolni jönnének, vagy mondjuk szervkereskedők, és még az a jobbik eset, ha csak kirámolják  az apartmant. Nekem nagyon jól működnek a megérzéseim és már megtanultam, hogy hallgatni kell rájuk - ha nem, akkor járok pórul. A fickó képét is átküldtem Krisztinek és Tündinek és hát nekik sem tetszett annyira, igaz, hülye pózból és közelről volt fotózva a srác. De megnyugtattak, hogy ne parázzak - rám amúgy sem jellemző, hogy félnék, épp ezért volt idegen tőlem a saját reakcióm. Késő este rákerestem a nő nevére, hogy vajon kiadja e a google, hogy körözött bűnözővel állok szemben, ehhez képest a név alapján egy színésznőt adott ki. Jó, nem Angelina J. kategóriás, de már több filmben és színdarabban is szerepelt. Ezért volt ismerős mindkét barinőnek is :-) Aztán próbáltuk összehasonlítani a portálra felrakott képet a színésznő képével, de nekem sehogy sem akart stimmelni, nem láttam hasonlóságot - úgyhogy a következő lépés az volt, hogy biztos lenyúlta a nevet és hamis adatokkal regisztrált :-) Ma este a megbeszélt idő előtt kicsivel hívtak, hogy taxival jönnek és küldjek megerősítést, hogy jó a cím. Sajnos a sofőrnek hiába adták a telefont, végül a lány barátjának magyaráztam el, aki kicsit érthetőbb angolt beszélt, mint a lány. Ezt sem értettem, hogy ha színésznő, akkor miért nem bérelt autóval jön, olcsóbb, mint a taxi többször - vajon nem akarja, hogy autóbérlésnél nyoma legyen? Lementem a kapuhoz, megérkeztek - és minden félelmem elszállt. Valóban a színésznő állt velem szemben, teljes egyszerűségében és szerintem kifejezetten örülhetett, hogy láthatóan nem ismerem. Persze nem ismerem, mert filmet ritkán nézek, csak a netes infó alapján tudtam, amit tudtam. Azt óvatosan megkérdeztem, hogy mikor érkeztek, és hogyhogy ezt a helyet választották, mire kedvesen elmondta, hogy nem szereti a túl nagy nyüzsgést és ez lesz az abszolút ideális hely, hogy végre pihenjenek. Az apartmannal is tökéletesen elégedettek voltak, semmi celeballűr - semmivel sem másabb így, mint bármelyikünk. Felajánlottam, hogy elviszem őket még gyorsan a boltig, ami 2 km, de gyalog mégiscsak sok, és persze teljesen odavoltak.
Én meg körbeírtam-hívtam mindenkit, hogy így utólag jót röhögtem az aggályaimon ;-)

2 megjegyzés:

  1. Érdekes sztori, de egyet nem értek, ki az, aki foglalásnál fotókat küld magáról??? Nekem ez még soha eszembe sem jutott, ha foglalok. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy bizonyos oldal, de nem akartam leírni :-) Amúgy jó nagyon! :-)

      Törlés