2012. szeptember 15., szombat

Viszontagságok

Tegnap hajnali 3-kor már sikerült felébrednem, holott csak 4-re programoztam az ébresztőt, de nyilván az utazás miatti izgalom már nem hagyott aludni. És még szerencse, hogy maradt csütörtök estére 2 ujjnyi bódítóm, így legalább azt az 5 órát végigaludtam. Simán ment minden, Patrik kicsit nehezen ébredt, de a tervezett időpontban, 5-kor, sikerült elindulni. Hamar kiértünk, hiszen még üres volt a város. Minden flottul ment, a csomagom nem lépte túl a 32 kg-ot, a kézipoggyászba nem kötöttek bele, sőt, még Patrik fél literes vizét sem kellett kiöntenünk, pedig amikor megláttam a nénit, aki a csomagjainkat nézte, megesküdtem volna rá, hogy mindenért pampogni fog, olyan volt az arca - de néha én is tévedhetek :-)
A gate teljesen fapados volt, lent a földszinten, de nem kellett sokat várni, sorba álltunk és már szinte mehettünk is a buszba, ráadásul P miatt a Priority részbe, hogy elsőként szállhassunk be. Sikeresen elfoglaltuk helyünket a megszokott 3. sorban (előttünk kettővel pedig Presser Gábor utazott :-) ), gép tele, mehetünk. Ködös, felhős idő volt, sokat nem láttunk fentről. Pont kezdődött volna a szervírozás, amikor a pilóta jelezte, hogy öveket becsatolni, göröngyös szakasz következik. Hát mit mondjak, nagyon de nagyon göröngyös volt! Kb. mint amikor egy terepjáróval próbál az ember jó nagy köveken menni úgy 140-es tempóval.... Elég gáz volt, én próbáltam Patrik miatt nyugodt maradni, bár sztem az egész repülőn éppen a gyerekek voltak a legnyugodtabbak, mert fogalmuk sem volt, hogy amúgy ez a dobálás meg komoly liftezés (többször "zuhant" a gép; na nem sokat, de azért borzasztó szar érzés volt) nem éppen normális és megszokott dolog. Én szó szerint markoltam az előttem lévő ülést, egy srác mellettem szintén verejtékezett ám rendesen, sztem még nálam is idegesebb volt. Néztem a sztyuvik arcát, ők sem voltak éppen vidámak, de persze mindenki őket látja, tehát nekik különösen fontos a higgadtság. Lepergett előttem az addigi életem,   aztán gondolkoztam, hogy ezt vajon miért kapom. Persze tudom én valahol, hogy ez mondjuk az óceán fölött megszokott dolog, voltak ennél már rémesebb esetek is, mindenesetre azt kell mondjam, hogy az óceán fölött eddig lényegesen simábban repülgettem és ez volt életem eddig legszarabb repülőútja. Kb. fél óráig, tehát elég sokáig tartott ez a nagyon erős dobálás, még kétszer mondta vissza a kapitány, hogy nem lehet elkezdeni szervírozni. Ahogy kiértünk a tenger felé Olaszországban, ott már végre jó volt. Nem fogadtam meg, hogy soha többet nem ülük repülőre, de azért erősen elgondolkoztam rajta :-)
Végül fél órával korábban érkeztünk meg - jó hátszelünk volt állítólag, köszönöm -, Krisztire még várni is kellett, mert ugye 11 lett volna a hivatalos. Elvonatoztunk a kocsiért, aztán fel hozzájuk, de én még mindig totál le voltam eresztve és remegtem ettől az egésztől. Lehet, hogy gyakorolnom kellett volna a vidámparkokban korábban az ilyen szabadesést ;-) Aznap még el kellett mennem Tiborhoz is Alicante-ba, elhozni a cuccaimat, mert Ő is költözött ma (ha minden igaz). Bár mindenki sztrájkolt, hogy ne jöjjek vissza aznap, persze hajthatatlan voltam, é. s végül éjjel 3 előtt értem Mijasba közel 1000 km után... azért elég volt :-) Frufru néha megpróbált bebújni mellém az ágyba, de most nem voltam jókedvemben, lezavartam.
Sokat aludni nem sikerült, így ma még álmosabb voltam, de most ezt majd ha befejezem, holnap 11-ig meg sem nyekkenek ám :-)
Délelőtt átpakoltam a kocsit, hogy a rengeteg cucc (aminek kb. háromnegyede játék-és könyv és DVD) mellé még Krisztiék is beférhessenek és elindultunk Casares felé új lakásunkba. Gyors bevásárlás még a La Canada-ban Marbellánál, az  a kedvenc Al Campo (Auchan) és meglepődés, hogy mennyiért vásároltam mennyit. Rendben átvettük a lakást, ami óriási a javeai házhoz képest  és bizony bevallom, hogy olyan furán is érzem magam, sokkal jobb volt a kisebben. Bár itt van Rozi, ami jó, mert a sok maszatosan hagyott tányért meg poharat mind egyből bedobáltam, valahogy mégsem az igazi még. Jó persze első nap, meg még kimerült is vagyok ennyi izgalom után. Meg nincs kitakarítva minden, bár igyekeztem, meg nem a saját törülközőmet használhattam; más illata van az ágyneműnek is, na és én engem ezek frusztrálni tudnak ám. Saját kosz mindig jobb mint a másé. A mosogatónál a lefolyó nem működött, elúszott a konyha, és persze most itt megint arra a megállapításra jutottam, hogy a spanyolok tényleg nem tudnak normálisan építkezni és össze van csapva az egész. Tény és való, hogy szakember a szolgáltatások területén nem igazán van (vízvezeték-; villany-; autószerelő pl.), és még azok is csak gányolnak. Nem tudom azt sem ki tervezte a konyhában az elektromos vezetékezést, de az összes konnektor elhelyezése csapnivaló például - hogy lehet egy sarokba a mosogató fölé, a mosogatócsaptól 20cm-re konnektort rakni??? Se pultfelület, se hely nincs, ami indokolná ottlétét. Van még ám persze épp elég ilyen, majd szépen lassan megírom.
 Most kezdem érteni, hogy Kriszti miről is beszélt eddig, ha fejetlenséggel illette a spanyolokat :-)

4 megjegyzés:

  1. Ilyen nagyon rázós repülésem nekem sokszor volt már a Bud-Muc szakaszon az Alpok felett,egyszer rosszul lettem tőle, de nem féltem máskor meg már annyira durva volt, hogy nagyon féltem. De ettől durvábbak, amik az India-óceán felett vannak, amikor jó pár métert megzuhan a gép hiretelen, minden előrejelzés nélkül, hát az nálam totál szívroham, de ha már tudom, hogy ez csak olan "játék", és biztosan fenn maradunk, akkor élvezem is. :-) /Krisztiékkel nem vagyok képben. :-) Jó ... hmm mit is? Nyaralást? Ott létet? Akármit!! kívánok. :-) Andi

    VálaszTörlés
  2. Az Indiai-óceán felett én is repkedtem néhányszor, de egyetlen esetre emlékszem, az is csak kb. fél percig tartott, váratlanul ért: Kuala Lumpurból szálltunk fel, bár vihart mondtak, a gép nem rázott nem volt semmi. Aztán hozták a kaját, kávét, és Anyukám valami megérzésnek köszönhetően kitartotta a folyósóra a kávéscsészét, mert zuhant a gép kicsit, a kávé meg felment vagy fél métert a csészéből, holt vicces volt :-)) De legalább nem ráment. És az csak ennyi volt. Ilyen rázásban még sosem volt részem, hogy jobbra-balra dől, nem kicsit, szóval ezért tört rám pánik.
    Kriszti gyerekkori barátnőm, születésünk óta ismerjük egymást, együtt játszottunk (szomszédok voltunk). 10 éve itt él Mijasban férjjel és a két fiával :-) Amúgy köszi, remélem azért az indulási nehézségek ellenére jó lesz, főleg ha jönnek a többiek is! :-)

    VálaszTörlés
  3. jaj, a saját kosz más koszával én is így vagyok! :) Örülök, hogy megérkeztetek :) kíváncsian várom, hogy telnek a napok arra idén! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap érkezik a másik felünk :-) Megyünk majd Gibraltárra is, akartalak kérdezni az alagutak miatt, mert tudom, hogy voltál, minket is érdekel!

      Törlés