Milano reload

Tegnap megint Milánó volt soron, ezúttal Tesómmal és barátnőjével - a jegyeket még a "forradalmasított" korszak előtt sikerült szerezni igen olcsón :-) A harmadik 3-órás kelés kissé fájt, bár előző este már 9 után ágyba vonultam és kiosztottam a gyerekeket is, hogy 9-kor villanyoltás és senki nem zavarhat. Úgyhogy azért 5 órát csak sikerült aludnom.
Az indulás rendben volt, időben kiértünk, a kocsit ezúttal Vecsésen őrzött parkolóban hagytuk (nekem a Tesco parkoló is tökéletesen megfelelt). Gép kb. 80%-on, saccoltam legalábbis, az út nagyon kellemes volt alig rázott. 7.30 körül ugyanúgy a Como-i tó felől érkezve landoltunk és ha kicsit összeszedettebbek lettünk volna, a 8-órás vonatot is elérjük - 1 percen múlott csak.

Napfelkelte

 Így aztán beültünk egy ébresztő kávéra inkább. Megint Cadorna-ig mentünk be, és ki lettem nevezve "idegenvezetőnek" - innen a legközelebb a kastély van és ezúttal a parkban tettünk először egy kört, ahova én múltkor nem mentem. Sajnos a hőmérséklet nemigen akart emelkedni, és bár néztem időjárásjelentést és 12-14 fokot ígért, ebből nem sok valósult meg - gyakorlatilag hidegebb volt, mint múlt hét szerdán és megfagytunk.

A dómig a szokásos útvonalon, a Via Dante-n mentünk és persze csábultunk a kávézók-cukrászdák kirakatánál, végül Tesóm választott egy klassz helyet, ahol exkluzív teát ihatott potom 6 EUR-ért  a Caffe Milano-ban :-)

A múltkor kimaradt a Dóm belülről, így most együtt hárman mentünk be. A kapunál több tábla figyelmeztet, hogy 2 EUR ellenében kap egy kis piros karkötőt az, aki fotózni szeretne, és csak annak birtokában szabad bent fényképet készíteni. Néztem a kezeket, de senkin nem volt karkötő; mindenki arra figyelt, hogy a pirosköpönyeges emberkéket kikerülje és úgy fotózott, bár egy-egy japán turistát elcsíptek és azoknak szóltak, hogy nem lehet fotózni.

Megejtettünk egy kis shoppingolást is, bár a GAP-et sajnos rendesen lefosztották; múlt héten nem fért volna bele a hátiba, most hely volt bőven. Mindenhol utolsókat rúgták a kiárusítások és gyakorlatilag azon lepődtünk meg, hogy a hajléktalannak kinéző bevándorlók is gond nélkül vették a márkás cuccokat 5-10 EUR-ért :-)

2 körül már elég nyűgösek voltunk, végül is sokat gyalogoltunk, hideg volt, fáztunk - persze a fagyit nem hagyhattuk ki, mert az tényleg szenzációs, ezúttal is az volt. Itt minden turista fotózik, a japánok az összes fagyifajtát egyesével fényképezték. Ezúttal mogyoró és a már ismert spanyolországi cremino olasz nevű változata, a pinguino volt soros. Mit ne mondjak, azt hiszem veri a cremino-t ;-) Most már legalább belülről is lehűtöttük magunkat.

Még előző nap kinéztem, hogy a Via Montenapoleone Milano legdrágább utcájának számít, úgyhogy ezt nem lehetett kihagyni. Bizony, nem tévedtek, az egyik keresztutcában, a Via Cesú-n sikerült találnunk egy limited edition cipőt potom 52000 (!!!!!!) EUR-ért. Fogtuk a fejünket a röhögéstől, hogy azt az ordenáré valamit megveszi e valaki ennyiért, merthogy mi ha fizetnének nekünk, se vennénk a lábunkra. :-)

Az utca amúgy nagyon tetszett:

A Via della Spiga-n visszakanyarodtunk a Corso Vittorio Emanuel felé, és beestünk az első helyre, ahol kaját láttunk. Ez nem volt túl jó választás, a pultban ugyanis a tálakon bár jól nézett a kaja, azt csak berakták a mikróba és néhány falat után a vendégeket gyakorlatilag kisöpörték - elég nagy volt a forgalom. Még szerencse, hogy én csak egy capuccino-t kértem, azt nem lehet elrontani Olaszországban.

Jobb híján - mert erőnk már alig-alig volt - átsétáltunk a McCaffe-ba, ahol másfél órát ücsörögtünk újabb capuccino és forró tea társaságában, erőt gyűjtve, mert még vissza akartunk menni a Piazza delle Scala  mögötti utcákba, amit a térképünk sétálóutcának jelölt és onnan gyalog a Centrale FS-ig (innen is mennek buszok és vonatok Malpensa-ra).

Persze hiába volt a térkép a kezemben, sikerült a jobb meg a bal irányt felcserélni - ahogy sokszor megesik velem :-) Úgyhogy visszajutottunk a Via Dante-ra, ahol reggel sétáltunk, de legalább Tesómék még beszereztek néhány kihagyhatatlan ruhaneműt.

Itt már gyanakodva kérdezték, hogy még mennyit kell gyalogolni - én 1,5 -2 km-t saccoltam, de rosszul. Viszont a Via Mercato-n és a Via Garibaldi-n élmény volt este végigmenni, úgyhogy nagyon (én legalábbis) nem bántam - legalább ezt is láttam. Itt még újra beültünk melegedni kicsit, időnk is volt, aztán folytattuk tovább a sétát a Via Moscova-ra kanyarodva; a Turati megállóig még elvonszoltuk magunkat, de itt a Tesóm feladta, hogy nincs az a pénz, hogy Ő tovább gyalogoljon :-) Nem mondom, hogy nem voltam fáradt, de sportcipőben mentem és nem fájt a lábam, meg a derekam se, mint múltkor, szóval jó választás volt. Megkerestük a metrót, bénáztunk egy sort az automatával, mert nem akarta a kártyáimat, de aztán csak összejött nehezen és hipphopp ki is értünk a főpályaudvarra. A busz persze nem annyiba került, mint amennyire emlékeztem, ennyi kp-nk meg már nem volt, úgyhogy végül rohantunk a vonathoz fel az emeletre. 3 perc volt indulásig, gyorsan a fast ticket automatából megvettük a jegyeket és futottunk, nehogy lekéssük, mert időben végül kicsit neccesre sikeredtünk. A vonat szépen elringatott minket, jó lett volna budapestig nem leszállni :-)
Az út hazafelé nagyon jó volt és főleg nagyon gyors, alig 1 óra 15 perc a sok gurulással együtt. Persze a család figyelt a radaron, néhol 940 km/h volt a sebességünk. Puha landolás után futás kifele, mert a sofőr várt minket, át a hideg autóba, majd nekem újból átszállni, de 3/4 1-kor egy jóleső zuhanyzás után bedőltem az ágyba, hogy 6.45-kor újra kelhessek. Brutál volt, és most a három koránkelős-menős út után nem mondom, hogy nem vagyok fáradt, de azért ez olyan jóleső fáradtság :-)