Én minél többet repülök, fura módon egyre jobban izgulok.
Nem emlékszem, hogy több éve a hosszú, tizenórás repülőutak alatt gombóc lett volna a torkomban, de a szeptemberi turbulenciagazdag út óta valahogy elég nehezen viselem már a kisebb rázkódásokat is.
A mostani első út, Budapest-Milano Malpensa, nagyon jó volt, gyönyörűséges volt fentről az Alpok, nagyon-nagyon messzire el lehetett látni.
A Como-i tó felett mentünk át és úgy landoltunk puhán Malpensa reptéren.
Este a Ryanair Bergamo-ból indult Barcelona-ba. Kezd olyan érzésem lenni, hogy a Ryanair pilóták "sietnek". Az út során voltak húzósabb szakaszok, de az is igaz, hogy valószínűleg a fáradtságom is rátett egy lapáttal, hogy érzékenyebb voltam. Barcelona előtt kevéssel kimondottan kellemetlen volt a rázkódás, a pilóta pedig úgy tette le a gépet, hogy egy kicsit balra billentünk (talán nem egyszerre ért le a két hátsó kerék, nem tudom) és megfordult a fejemben, hogy reggel nem is megyek át Mallorca-ra. Persze minden rendben volt megint, a kíváncsiság pedig nagyobb és leküzdötte a parát :-)
A reggeli alig 35 perces út kb. 50 emberrel a fedélzeten megint igencsak turbulenciagazdagra sikeredett. Azt már kinéztem előző este a flightradar-on, hogy annyira rövid az út, hogy csak kb. 5400m-ig emelkedik a gép, ott megy ilyen magasságban kb. 5 percet és már kezd is ereszkedni. Nem volt filmem, nem volt elfoglaltság sem, így erősen kapaszkodtam csak; a levegőben pedig kijelentettem magamban, hogy ha majd rendben leszállunk, akkor én majd hajóval megyek vissza Barcelona-ba. :-) Úgy érkeztünk meg, hogy orkánszerű szél fújt és szakadt az eső, a reptéren ültem jó 30-45 percet, mert totál eláztam volna. Aztán szép lassan persze elállt az eső, és délután 4-re csodálatos napsütés lett, én pedig bíztam abban, hogy ezúttal az esti visszaút majd kellemesebb lesz. A viharban ugyanis a tenger is eléggé háborgott, nem biztos, hogy jobban jártam volna.
Nem így történt, a tenger felett ugyanúgy eléggé rázott megint a gép, a pilóta sietett és elég koppanósra sikerült a landolásunk. Szerencsére azért ezek az élmények hamar a múlt ködös emlékévé válnak, és bár ma a BCN-BUD vonalon is voltak pár perces zötykölődések, azért gondolkoztam, hogy szerdán menjek e Milano-ba egy napra, kell-e nekem ennyi repülőút ennyi izgalommal. A szívem ugyanis ilyenkor tényleg a torkomban dobog és mindenféle rémképek jelennek meg az arcom előtt: Anya nélkül felnövő gyerekek, senki nem tudja semmihez a jelszavamat, félbemaradt munka - hogy csak néhányat említsek.
De ahogy leszállunk, ahogy eltelik egy nap, a kiváncsiság és a vágy újraéled.....újra a következő utat tervezem és meg sem fordul már a fejemben, hogy a repülésnek lehetnek olykor kellemetlen pillanatai is.
Lehetséges persze, hogy az én ingerküszöböm alacsony ebben a tekintetben és egy gyakorlottabb utazó csak mosolyogna az én aggodalmaimon....azt hiszem a fő probléma ott lehet, hogy nehezen adom más kezébe az életemet :-) Itt pedig ugye teljes egészében a pilótára kell hagyatkoznom, nem nyomhatom a féket, nem adhatok gázt, mint az autóban, nem adhatok tanácsot, hogy mit csináljon.....;-)
 |
| Néhány méterrel a föld felett - Barcelona tengerpart |
 |
| A háttérben BCN reptere a kifutópályákkal |
 |
| Velence és a Lidó |
 |
| Alpok |
 |
| Ott is gép |
En nem szoktam aggodni. A pilota is fent van veled a levegoben es hacsak nincs ongyilkossagi szandeka veled egyutt epen le is akar szallni. :-)
VálaszTörlésAz orvos sokkal rosszabb: nem nekem faj hanem a betegnek :-)
Ez igaz, hogy a pilóta is haza akar érni, meg mondogatom is magamban, hogy 2800000 repülésre jut max. egy baleset, de akkor is... :-)
VálaszTörlésOrvosnál nem szoktam aggódni, mert orvoshoz nem járok ;-)
Szia Enikő! Nekem kétszer volt rossz élményem a repülés közben, egyszer durva turbulenciák, ott csak szimplán rázott és rosszul voltam tőle, egyszer pedig jetstreamben voltunk (szembe fújó extrém erős szélcsatorna), na az már durvább volt, mert össze vissza dobált, megzuhantunk, ott féltem, de ha földet érek, sosem érzem úgy, hogy legközelebb nem repülnék szívesen ismét. Ezzel szemben a hosszú utak (10-12 órásak) már nem a kedvenceim, mert egyszerűen megőrülök a bezártságtól, néha elfog a klausztrófóbia és iszonyú menekülési vágyam lesz és ez nagyon rossz, mert hát ugye nincs hova. Meg utálom, hogy kifagyasztanak.
VálaszTörlésSzia Andi! A szeptemberi ilyen volt, többször megzuhantunk, és majdnem fél óráig tartott, akkor eléggé kiborultam :-) Persze, ha már leszállunk rendben, akkor én sem gondolom, hogy soha többet nem repülök, csak amíg fent vagyok és rossz :-) Én a múltkor jártam úgy, AGP-BCN útvonalon, hogy eléggé bent ültem, nagy volt a tömeg, és hirtelen elfogott a pánik, a bezártságérzés, de én mondjuk tudatosan le tudom magam higgasztani, szerencsére. Valahogy ha elöl ülök ajtó közelben akkor jobb érzésem van, nem mintha ott fent tízezer méteren csak úgy ki tudnék sétálni baj esetén :-D
Törlés